A fórumok fő témája, a járda

Rossz állapotban lévő, illetve hiányzó járdák a központi témái a makói lakossági fórumoknak. Így volt ez kedd estin is, melyet Farkas Éva Erzsébet polgármester és Toldi János települési képviselő közösen tartott. Ezen kívül rossz árkok, elburjánzott növényzet, megsüllyedt csatornafedők ügyében szólaltak fel a lakosok.

Készüljön a Szívküldire! – Nyereményekkel!

Hallgassa május 8-án, vasárnap is a Szívküldit a Rádió 7-ben, az FM 96,8, 97,6, és a 107,0-s frekvencián! Várja Önöket 13 órától a két műsorvezető, Kodácz Csengele és Égető Gyula, valamint a technikus Fazekas Gábor.

Összeírás Csongrád megyében is

Sajtótájékoztató keretében ismertették a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016-os összeírásának részleteit kedden, Szegeden, a hivatal irodájában. A Dél-alföldi régióban ez 140 ezer háztartást érint.

Sosem lesz kedvenc a matek?

Vegyesek a diákok érzelmei a keddi, matematika írásbeli érettségi után – legalábbis erre jutottunk, miután végzős tanulókkal beszélgettünk. A vásárhelyi Gregus és Eötvös iskoláknál jártunk.

Fiatal atléták a Városi Stadionban

Szerdán a hódmezővásárhelyi Városi Stadionban a sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályoztatott gyerekek számára rendeztek atlétikaversenyt. A fiatalok több számban mérhették összetudásokat, a tét az országos diákolimpiára történő bejutás volt.

Szombaton sportágválasztó Vásárhelyen

Kilencedik alkalommal rendezik meg Hódmezővásárhelyen a sportágválasztón, amelyen mintegy 25 egyesület mutatkozik be. A részletekről Hegedűs Zoltán alpolgármester, Walterné Böngyik Terézia, a Szent István Általános Iskola igazgatója, valamint Horváth Zoltán sportreferens. 

A vállalkozók terheit csökkentenék

A bürokráciacsökkentés miatt kérik ki vállalkozók javaslatait, véleményét az ország mintegy negyven helyszínén. Kedden a vásárhelyi Fekete Sasban tartottak kerekasztal megbeszélést.

Kínai érdeklődés a magyar áruk iránt

A kínai piacon a kiváló minőségű, GMO-mentes magyar termékek iránti egyre növekvő kereslet volt a téma Duan Jielong kínai nagykövet és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter találkozóján.

Teljes felszerelésben futottak

Bárki megmérettethette magát kedd délelőtt a szegedi Futótűz Futóversenyen. Az esemény egyik látványosságaként a város tűzoltói teljes védőfelszerelésben teljesítették a 3,5 kilométeres távot.

Fiatal koreográfusok estje Szegeden

Czár Gergely táncos-koreográfus, Hegedűs Tamás táncos-koreográfus és Juronics Tamás művészeti vezető a Szegedi Kortárs Balett A munka gyümölcse - fiatal koreográfusok estje című produkciójának nyilvános próbáján a szegedi Kisszínház balett-termében 2016. május 3-án. A táncest bemutatóját május 11-én tartják a szegedi Kisszínházban

Most sem döntenének másképp

A vásárhelyi kórház megtartóerejéről beszélgettünk a keddi Napraforgóban. Stúdióvendégünk volt dr. Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, sebész rezidens, valamint felvételről velünk volt dr. Grochulski Radoslaw adjunktus, sebész szakorvos. 

Hónapok óta épülnek a katasztrófa terei

Nagy erőkkel folyik a Pompeji-kiállítás építése Szegeden. A munkálatok adatai magukért beszélnek: eddig 240 négyzetméternyi gipszkartont, fél kilométernyi fémvázat és több mint 120 liternyi festéket használtak el a szakemberek a Móra Ferenc Múzeumban és a Fekete házban.

Makó 100 éves sportmúltja képekben

Ki gondolná, hogy Makón a szervezett sportélet már több mint 100 éves múltra tekint vissza?  Pedig így van: a Maros parti város első sporttörténeti dokumentuma 1909-ből került elő, amikor egy évvel ezelőtt egy ötfős, lelkes szerkesztőgárda nekilátott, hogy áttekintse és összegyűjtse a település sportmúltját megörökítő emlékeket. Halász Tamás főszerkesztő mellé olyan, a helyi sportkörök történetét, működését jól ismerő makóiak szegődtek, mint Forgó Géza, Kovács Sándor, Márton Imre, Ménesi Gábor, Molnár László és Zeitler Ádám – velük együtt sikerült megvalósítani ezt a nagylélegzetű feladatot.

 

Guinness-rekordkísérletben a SZIGNUM-ban

A kézmosás oktatás világrekordjának megdöntésében vállal aktív szerepet a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium. A kísérletre 2016. május 5-én, csütörtökön 10 órától kerül sor. 

Megtarthatják a népszavazást a kvótaügyben

A Kúria szerint lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében, a testület ugyanis kedden elutasította a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítő határozata ellen benyújtott jogorvoslatokat.

 

Már készülnek a szegedi vakációra az Agórában

Megjelent a Szegedi Vakáció füzet idei kiadása összesen 240 oldalon. Jövőre lesz harminc éve annak, hogy először összegyűjtötték a város nyári gyermekprogramjait, táborait egy kiadványban. A már iskolákban, közintézményekben és online elérhető füzetet Orbán Hedvig, az Agóra vezetője mutatta be.

Ismét Kosársuli-Honvéd párharc

Megint a Budapesti Honvéddal kell farkasszemet néznie a Vásárhelyi Kosársulinak az NBI B csoportos bajnokságban. A két együttes egy főcsoportban szerepelt az alapszakaszban, és miután a kék-sárgák nem tudtak továbblépni a Bonyhádon ismét összekerültek a fővárosiakkal. Vas Péteréknek van miért visszavágniuk, mivel mindkét ütközetben alulmaradtak Puskás Artúr fiaival szemben.

Rebecca Harms Szegeden a migrációról

Tompán és Röszkén tett látogatása után tartott sajtótájékoztatót Szegeden Rebecca Harms EP-képviselő, az EP Greens-EFA (Zöldek) frakciójának társelnöke, valamint Jávor Benedek EP-képviselő. A német politikus szerint a senki földjeként emlegetett területen, Magyarország és Szerbia között rekedt menekülteket helyzete kilátástalan, a megoldást az uniós országok összefogása jelentené.

Jótékonysági futás a GEMMA diákjaiért

Fuss kékben a GEMMA-ért! címmel jótékonysági futást rendeznek május 7-én, szombaton 10 órától az újszegedi ligetben. A nevezők 200, 1000 valamint 3000 méteres távot teljesíthetnek futva, sétálva, vagy akár babakocsival.

 

Klein Dávid feljutott az Annapurna csúcsára

Klein Dávid a magyarok között elsőként oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül elérte a Himalájában található Annapurna 8091 méter magas csúcsát nepáli idő szerint vasárnap kora délután - közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel. 

Majális Tarjánban

2016. május elsején sem pihentek a tarjáni polgárőrök, Szegeden. Az egyesület tagjai reggel nyolckor érkeztek meg a Zápor tóhoz, ahol átvették az éjszakai őröktől a biztosítást.