Egymillió forint a drogok ellen

A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 1 millió forintot nyert a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett drogprevenciós pályázaton.

Nem számít, ki a legjobb…

Pedig a mártélyi vetélkedő (Ki a legjobb?) neve nem ezt sugallja. A havonta összeülő csapatjátékot frappáns feladványok, zsíros kenyér, nagy nevetések jellemzik legikább, nem az izzadságszagú győzniakarás. Az élményt mindenki magával viszi haza, a nyertesnek kijáró nyeremény csak hab a tortán. 

Negyed évszázad

Dr. Kovács László bőrgyógyász főorvossal, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó vásárhelyi kórházának nemrég lemondott megbízott orvos igazgatójával beszélgetett Égető Gyula, a Rádió7 és promenad.hu szerkesztőségvezetője a Napraforgó Plusz műsorban, december 11-én pénteken.

“Hordókötők, borkötők”

Pénteken délután nyitották meg Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár földszinti kiállítóterében a Hordókötők, borkötők – avagy kádárok, bodnárok, pintérek című kiállítást.

Debütált a Makói Kincsestár

A nemrég alakult Szirbik Miklós Egyesület megjelentette sorozatának, a Makói Kincsestárnak első kötetét. Tanulmányok Makó 1945 utáni történelméből című könyvet a szerzője, Zeitler Ádám, valamint az egyesület elnöke, Forgó Géza mutatta be az érdeklődőknek pénteken a József Attila Könyvtár olvasótermében.

Elrajtolt a Nemzetközi Úszóverseny

Egész hétvégét betöltő, nyolc nemzet részvételével zajló úszómegmérettetés rajtolt el péntek délután, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső sportuszodában. A junior korosztálynak megrendezett versenyen egy hódmezővásárhelyi tehetséges fiatal Süli Ákos is úszik. Galériával

Megnyitották a Vásárhelyi jégpályát

Pénteken délután háromkor megnyitották a hódmezővásárhelyi jégpályát. Megfelelő időjárási körülmények mellett, minden nap reggel nyolc és este nyolc között fogadja a korcsolyázni váró fiatalokat. 

Egy fényes évet zártak – Galériával!

A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola és a Németh László Gimnázium és Általános Iskola közös adventi gálaműsorral búcsúzott 2015-től, vagyis a fény nemzetközi évétől. 

Megújul a mártélyi óvoda

Péntek délelőtt Mártélyon Borsos József, Mártély polgármestere sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy felújításra kerül a község óvodája. 

Ajándék a testnek!

Komplex mozgásélményben részesülhet az, aki december 19-én 15 órakor a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportközpontba látogat, az "Ajándék a testnek - Tiszta szívvel!" rendezvényre.

Duális és angol nyelvű képzés is lesz a karon

A továbbtanulás előtt álló, abban gondolkodó fiatalokat invitáltak az SZTE Mezőgazdasági Karára pénteken, Hódmezővásárhelyen. A nyíltnap során bemutatták a kar kínálta lehetőségeket, ismertették az újdonságokat az érdeklődőkkel.

Csoportelső is lehet a női kéziválogatott

Szerdai, Dánia felett aratott fantasztikus, hét gólos győzelme után a magyar válogatott a pénteken a Japán elleni utolsó csoportmeccsén lép pályára, és egy újabb győzelemmel akár az élen is végezhet csoportjában.

 

Élelmiszert gyűjt a makói Fidesz

A közelgő karácsonyra való tekintettel ismét tartós élelmiszerek gyűjtésébe kezdett a Fidesz makói szervezete. Péntektől egészen december 21-ig a város több áruházának parkolójában is várják a segíteni szándékozókat. Az adományokat az idén a rászoruló nagycsaládosok kapják.

Tömegverekedés a parlamentben

Verekedés tört ki kormánypárti képviselők között az ukrán parlamentben Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek a kormány egyéves munkájáról szóló pénteki beszámolója közben.

Vásárhelyre jött Mezővári

A novemberi kárpátaljai kirándulást követően, most Hódmezővásárhely, illetve a Németh László Gimnázium látta vendégül a mezővári középiskola diák-tanár delegációját. 

Elindulnak az erdészeti támogatások

December elejétől több mint 10 milliárd forint kifizetése kezdődik meg az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, területalapú erdészeti támogatások keretében.

Változnak az állatjóléti támogatások

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a gazdák figyelmét, hogy a 2016. támogatási évtől megváltoznak a baromfi és sertés ágazatban az állatjóléti támogatások igénybevételének feltételei.