Az első lépés a hideg idő közeledtével az, hogy szigeteljük le a vízóra aknánkat, itt különböző eszközök közül választhatunk. Szigetelhetünk nikecellel, de a természetet is segítségül hívhatjuk. Az avar és a hó is természetes szigetelőként szolgálhat. Azonban ha vízóra leolvasására kerül a sor, ezeket mind el kell távolítanunk arra az időre.

Nem lakott ingatlannál a belső hálózatot vízteleníteni kell, a fagycsapokat és az udvaron lévő kerti csapokat el kell zárni, illetve a fagycsapokon keresztül a benne lévő vizet le kell engedni. A vízmérő óránkat havonta ellenőrizzük, leemelve az aknatetőt és az órában lévő kis csillag forgását figyelve.

A vízóra lefagyásának kialakulása már azt jelenti, hogy nem tettünk meg mindent ennek megelőzése érdekében. A lefagyást onnan vehetjük észre, hogy a csapokból vékonyabb sugárban folyik a víz, vagy egyáltalán nem folyik. Nagy baj akkor van, ha az egész kertünket elönti a víz, ez azonban elégé szembetűnő.

Ilyen esetekben természetesen értesíteni kell az Alföldvizet, akik segíteni tudnak a vízmérő cseréjében. Egy új vízmérő tizennégyezer forintba kerül, azonban nem is ez a legnagyobb kiadás problémás esetekben. Az elfolyt vizet minden esetben meg kell fizetni, azonban az ilyen esetek egyedi elbírálás alá szoktak esni.

sk