A napfény pótolhatatlan

Az ötrészes előadássorozat negyedik állomásán elrugaszkodtak a fizika tárgykörétől és a biológia került megvilágításra, a fény szempontjából.

Adni öröm!

Ez bebizonyosodott már sokszor. Ezúttal a hódmezővásárhelyi Adventista Gyülekezet Közösségi Házában, ahová a szerdai ruhagyűjtés folyamán sorra érkeztek a felajánlások, adományok. Aki lemaradt, még bepótolhatja a héten!

Csésze helyett papíron a kávé

Reggeli ébresztő helyett festéknek használja a kávét Kajáriné Kádár Valéria Katalin. Az élelmiszeripari mérnökként diplomázó makói hölgy speciális, 300 grammos papírra fest a koffeinbomba segítségével. Képeiből szerda este nyílt kiállítás a József Attila Könyvtár olvasótermében.

Családi adventfórum Susánban

Hódmezővásárhely Susán városrészének aktuális kérdéseit beszélhették meg a Bálint Gabriella önkormányzati képviselő szervezte adventi családi fórumon, szerdán este. A jó hangulat és a tea nem maradt el.

Kiemelten ellenőrzik a termékbemutatókat

Januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon értékesítő cégeket, miután a parlament kedden elfogadta a kereskedelmi törvény rájuk vonatkozó módosítását - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Elfogyott a türelem – Galériával!

Elfogyott a nagylakiak türelme, ugyanis szinte élhetetlenné vált a településük. Naponta 800-900 kamion zúdul át a falun, nemhogy közlekedni, szinte élni sem tudnak a helyiek. Az M43-as autópálya megépülésével várták az enyhülést, de nem kevesebb, hanem több lett a teherautó. Az utat, a házakat is tönkreteszik a több tonnás járművek.

Így készüljünk a báli szezonra

Szerdán a Rádió 7 Női magazinjában Martonné Nagy Csillával női-férfi fodrásszal, haj és fejbőráplolóval, Keratin terapeutával és Koncz Kitti kézápoló, műkörömépítővel beszélgettem a 2016-os báli szezonról és az új trendekről. 

Változik a NAV ügyfélfogadás rendje

A decemberi munkaszüneti napok miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának irányítása alá tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei adóigazgatóságok ügyfélszolgálatain az ügyfélfogadás rendje az alábbiak szerint változik.

December 8-ig jelentkezhetnek

December 8-ig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik középiskolai felvételihez központi írásbeli vizsgát szeretnének tenni.

Adventi hangulatban Makó…

Családias, bensőséges atmoszféra megteremtése – ezt tűzte ki célul Makó városa a karácsonyra való készülődéskor. Hogy ez mennyire sikerült, illetve mivel kívánják fokozni az ünnepi hangulatot, kiderült a szerdai Napraforgóból. Vendégünk volt Zsámboki Erika, a makói Hagymaház ügyvezető igazgatója, valamint Weszelyné Véghseő Henriett Mária képviselő. 

Elkészült a sámsoni kamerarendszer

Átadták a Békéssámsonon kiépített kamerarendszert. A több mint 8 millió forintos beruházás keretében 9 kamerát helyeztek el a település fontosabb csomópontjainál.

Ma­gyar ka­mi­o­nos tett cso­dát? – Videóval!

El­ju­tott hoz­zánk egy röpke, de annál be­szé­de­sebb ma haj­nali fel­vé­tel. Végre ko­moly rend­őri in­téz­ke­dé­sek kez­dőd­tek a híres ha­tár­át­kelő meg­tisz­tí­tá­sáért! 

Nagy értékű berendezéseket kap az SZTE

Pénteken közel kétmillió forint értékű melegítő- és újraélesztő asztalt, valamint egy több mint félmillió forint értékű pulzusszám- és oxigéntelítettség mérésére alkalmas eszközt adnak át a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának részére.

Marad a készültség

Bakondi György szerint Európában az elmúlt évtizedekben példa nélkül álló instabilitás tapasztalható. Ennek két oka van, a tömeges iszlám bevándorlás és az iszlám terrorizmus – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma reggel című műsorában.

Rendkívül kedvezőek a mezőgazdaság eredményei

A 2015-ös év is kedvező eredményeket hozott a mezőgazdaság területén. Kiemelkedően alakult a kalászos gabonák termése, a termelői árak csökkenésének ellenére bővült az állattenyésztés kibocsátása is – mondta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Keszthelyen, a Zala Megyei Gazdakörök Szövetsége által szervezett agrárfórumon tegnap.

 

Távozott Tóthné

Már korábban felröppent az a hír, hogy távozik posztjáról Tóthné Kecskeméti Katalin a KLIK Hódmezővásárhelyi tankerület vezetője. December 1-jén az ügy végére – úgy tudjuk –, pont került.

A világ legjobb romkutató kutyái között Symba

Újabb magyar eb lett tagja a világ hatvan legjobb romkutató kutyáját tömörítő elitklubnak. Az ötéves malinois belga juhász, Symba tulajdonosa az osztrák mestervizsgáról hazaérkezve tájékoztatta a sikerről az MTI-t.