A kiadványt az idén 20 éves Házi Gyermekorvosok Egyesületének és a KF&T Kft PharmaMedia Kiadói Divíziója gondozásában adják ki, „A Házi Gyermekorvoslás Gyakorlata” címmel. Erről tartott sajtótájékoztatót kedden Fekete Tibor főszerkesztő és dr. Havasi Katalin hódmezővásárhelyi házi gyermekorvos Szegeden, a Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ Könyvtárában.

– Hazánkban évente tízmillió esetben találkozik gyermek és gyermekorvos. Eddig nem volt olyan magyar nyelvű szakmai összefoglaló, amelyre a szakma „alapkönyvként” tekintene – nyilatkozta portálunknak dr. Havasi Katalin. A doktornő megjegyezte, ez nem csak a házi gyermekorvosokat érinti, hanem a szülőket és a gyermekeket is.

Az orvosok gyakran találkoznak olyan kihívásokkal, amelyek nem szerepelnek a klinikai alapoktatásban. Ezért hiánypótló a most megjelenő kötet, ugyanis túlmutat az egyszerű betegségeken. Az is olvasható benne, mi a teendő, ha egy fiatal kórházba kerül, valamint az is, ha hazaengedik onnan. A könyvnek vásárhelyi vonatkozása is van, például a mindennapos testnevelésről is szót ejt. A kiadvány célja, hogy minél több gyermek egészségesen kezdje meg a felnőtt éveit.

Dr. Havasi Katalin azt is elmondta, a kötet egységes szakmai alapot teremt, ami által jobb lehet a fiatalkorúak ellátása. Erre különösen nagy szükség van, ugyanis veszélyben a szakma: a gyermekorvosok átlagéletkora 60 év, 40 százalékuk már nyugdíjas.

Megyeri József