Teltházzal ment a makói Dumaszínház

Nevetés és vastaps töltötte meg kedd este a makói Hagymaház nagytermét, ugyanis Kőhalmi Zoltán és Kovács András Péter lépett fel. A Dumaszínház két humoristája ismét hozta a formáját, hiszen teltházzal ment le a másfél órás műsor. Még Szegedről, Orosházáról és Békéscsabáról is jöttek érdeklődők.

Az egyetemi oktatók házhoz jöttek

A Gazdaság Tudományi Kar, az SZTE Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Központja és a megyei önkormányzat közösen szervez egy képzéssorozatot, Megyei Vállalkozásfejlesztési Program elnevezéssel. Ennek egyik állomáspontja volt Vásárhelyen kedden délután, a polgármesteri hivatal, házasságkötő termében.

Mezei futáson álltak rajthoz a diákok Makón – Galériával!

Térségi diákolimpiának adott otthont kedden a makói Erdei Ferenc téri sportpálya. Több tucatnyi gyermek állt rajthoz, hogy mezei futóversenyen mérje össze tudását. Az öt korcsoport legjobbai vehetnek részt majd a megyei megmérettetésen.

A nevelés már magzati kortól számít!

Nem gondolnánk, de már a magzatra is hatással van az, hogy mi történik a családban, főleg a stressz, ami a kilenc hónapban a kismamát éri. A legfontosabb mégis az, hogy ezt a stresszt hogyan kezeli a család. Dr. Földi Rita pszichológus tartott előadást Hódmezővásárhelyen a BFMK-ban, az EVP esték keretén belül. 

Kollégánk szaval Bozsogi Attila szerzői estjén

60 éves munkásságát mutatják be Bozsogi Attilának október 17-én, szombaton a makói Hagymaházban. A rendezvényen több művész is színpadra lép. Tóth Tibor, a Rádió 7 és a promenad.hu munkatársa szaval majd.

Az egyenlő bánásmód mindenkit megillet!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság  Csongrád megyei referense dr. Kiss Éva október 20-án, kedden 13-17   óra között Hódmezővásárhelyen, a Tóalj u. 5. szám alatt, a SINOSZ  helyi szervezeténél   tart ingyenes ügyfélfogadást a város és a környező települések lakosainak, valamint mindazoknak, akiket akár életkoruk, nemük, egészségi állapotuk, más véleményük, fogyatékosságuk, stb. miatt hátrányos megkülönböztetés ért.

Milánói és rántott hús nélkül is finomat

A szeptember elejétől éltbe lépett menzareform kapcsán tartott sajtótájékoztatót dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere, Dr.  Kovács Pál, a Hód-Menza Kft. ügyvezetője és Kis Zsolt, a Kft. élelmezési vezetője, kedden a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola felújított ebédlőjében. Majd az iskola igazgatója, Juhászné Wolf Edit is beszámolt eddigi tapasztalatairól.

Jön a melegfront

Melegfronti hatás várható, sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén, koncentrációs zavar, álmatlanság. Érzelmi egyensúlyunk könnyen kibillenhet megszokott állapotából, ezért ingerlékennyé válhatunk, és hamarabb elfáradhat a szervezet.

 

Kolbászosdi Mulatási – a Bulibáró a Csabai Kolbászfesztiválon

A mulatós zene legfrissebb koronázatlan királya, Kis Grófo is szolgáltatja majd a talpalávalót a Csabai Kolbászfesztiválon. Az idei nyár nagy slágere, a Bulibáró sem maradhat ki a repertoárból a mulatóskedvelő közönség nagy örömére. Fogyjanak az utolsó kolbászok, az utolsó pálinkák a vasárnapi zárónapon, hogy legyen mit letáncolni a koncert alatt!

Vásárhelyen ülésezik a Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma

A Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma kedden és szerdán Hódmezővásárhelyen ülésezik, hogy a nagyvárosok címzetes főjegyzői, jegyzői az érintett szaktárcák államtitkáraival, illetve a szakmai intézmények vezetőivel folytassanak tanácskozást. 

HFC utánpótlás: Veretlenül a dobogón

A megyei másodosztályban szereplő HFC II. ezúttal Kiskundorozsmán vendégszerepelt, ahol Oskovics László duplájának köszönhetően magabiztos győzelmet szereztek. Vinnai István csapata, így a második helyről várja a folytatást. 

Minimális a pollenkoncentráció

A lehűlés és a csapadékos idő hatására országszerte minimálisra csökkent a pollenkoncentráció, a parlagfű, illetve a többi nyáron jellemző allergén növény (pázsitfüvek, útifű, üröm, csalánfélék, libatopfélék, kenderfélék) virágporából már csak kevés fordult elő a levegőben. A kültéri allergén  gombák spóraszáma azonban továbbra is elérte a magas - nagyon magas szintet.

Megsokszorozódik az egy helyen elintézhető hivatalos ügyek száma

Mint ismeretes, hamarosan elkészül a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületének energetikai felújítása és akadálymentesítése valamint az első emeleten kialakított központi kormányablak, amely az ország legtöbb munkaállomással rendelkező, ilyen ügyfélszolgálata lesz. Ezzel egy időben az épületbe új közszolgáltatások költöznek.