Október elseje az Idősek Világnapja. Ennek alkalmából a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség a helyi önkormányzattal közösen minden évben ünnepséget tart. Az idén október 9-én, pénteken került sor az összejövetelre a Cseresnyés Kollégiumban.

Az eseményen 21 nyugdíjas klubból összesen 160-an vettek részt. Dr. Kószó Péter alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, a város vezetése mindig is fontosnak tartotta az idősek megbecsülését, támogatását.

A szövetség az Idősügyi Tanáccsal közösen az idén megalapította „Az év nagymamája” és „Az év nagypapája” címet. Általános iskolás diákoknak kellett pályázatot beadniuk, hogy meggyőzzék a zsűrit, miért az ő nagyszüleik a legjobbak.

24-en a mamájukról, 4-en a tatájukról írtak. Az értékelést a Pedagógus Nyugdíjas Klub végezte. Az év nagymamája Molnár Imréné lett, akiről Molnár Marcell írt megható sorokat. Az év nagypapája díjat Újfaluczky Mihálynak ítélték – őt Maczelka Lorina ajánlotta.

Ezután zene, vacsora és tánc következett.

Megyeri József