A vásárhelyi óvónőktől származik az ötlet, hogy miért ne lehetne a két város óvodásainak közös kiállítása. És tényleg: miért is ne?

A felhívás nagyon egyszerű volt: mindenki örökítse meg, milyen a saját ovija. Mezőváriból 15 rajzocska érkezett. Szívszaggató, de ezek a képek egy sokkal sivárabb, szegényesebb környezetet jelenítenek meg, mint a vásárhelyi gyerekek rajzai. Csupa-csupa realista alkotás…

Ami az egyik oldalról nézve nagyon szomorú. A másik oldalról nézve viszont örömteli: hiszen a helyi gyerekek színpompás óvodákat jelenítettek meg. Reméljük, hogy hamarosan kárpátaljai társaik is hasonló művekkel örvendeztetnek meg minket.

Összesen 50 munkát állítottak ki BFMK aulájában, ezek közül jó néhányat a tervek szerint Mezőváriba is eljuttatnak, mutatnak be tárlat formájában. Az elképzelés szerint már az új óvodában – fejezte ki reményeit Vágó János önkormányzati képviselő, aki megnyitotta a kiállítást.

Bozókiné Szabó Ildikó, a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda Oldalkosári Tagóvoda Szabadság téri telephelyének szakmai vezetője elmondta, hogy a kicsit hihetetlenül empatikusan, érzékenyen reagáltak a kezdeményezésre.

Szalai József a Pálffy utcai óvodát örökítette meg: büszkén pózolt az alkotása előtt.

A kiállítás két hétig látogatható.

ÉR.