Lakossági fórumot tartott Benkő Zsolt a Tücsök és a Kiskert utca kereszteződésében, ahol szerdán megkezdődött Kishomok szennyvízberuházása. A kormány 870 millió forinttal támogatja a beruházást, de megújul Vásárhely szennyvíztisztítója is, így több mint 2,3 milliárd a projekt összköltsége.

– Összesen 12 kilométernyi gerincvezeték és 2 központi átemelő épül – ismertette a képviselő. Hozzátette, kivitelezőnek a Délút Kft.-t választották. Mind a vállalat, mind az önkormányzat arra törekszik, hogy a lakosoknak a lehető legkisebb kellemetlenséget okozza a csatornázás. Ezért a Tücsök és a Kiskert utca kereszteződésében egy konténert helyeztek el, ahová a helyiek a kérdéseikkel, észrevételeikkel fordulhatnak.

A munkálatok elsőként a Kút, az Erdőszéle, a Kiskert és a Homokdomb utcákat érintik. A későbbiekben, ha egy utcában megkezdődik a beruházás, akkor az ott élőket személyesen felkeresik és tájékoztatják.

Mivel keskenyek a kishomoki utcák, ezért több helyen az úttestet fel kell bontani, hogy elhelyezzék a gerincvezetéket. Benkő Zsolt emiatt mindenkitől türelmet kér.

Tószegi Tamás műszaki igazgató elmondta, a csatornázást október végéig kell befejezniük. A beruházást nem követi próbaüzem, hanem, amint megtörténik a műszaki átadás, azonnal igénybe vehető a szolgáltatás. A csatornázás után az utakat is helyreállítják.

A lakosoknak célszerű minél hamarabb rákötniük a rendszerre. A beruházást egy uniós pályázat is támogatja, amely azt a feltételt szabta, hogy idén a lakosok minimum 75 százalékának meg kell ezt tennie.

A fórumon megjelentek közül volt, aki azt kérdezte, hogy ha az unió támogatja a projektet, akkor a kishomokiaknak miért kell önerőt fizetniük. – Az uniós pályázat a gerinchálózat kiépítésére biztosít forrást, a lakosoknak a házi bekötést kell finanszírozniuk – hangzott a válasz.

Mennyivel csökken a talajvízszint a csatornázást követően? – érdeklődtek. Mucsi László, a Városfejlesztési és Építéshatósági Iroda vezetője válaszolt: Kishomokon nem jellemző a magas talajvízszint, ezért nem várható jelentős változás.

Többen azt kérték, hogy a beruházás során mindig legyenek járható utak. Tószegi Tamás elmondta, ez alapkövetelmény tőlük, és az önkormányzattal mindig jóvá kell hagyatni a munkatervüket.

Megyeri József