Ismeretterjesztéssel, verssel, dallal nyitották meg az idei Tavaszi mozgolódás programot.

Teagami elnevezéssel különös kézműves foglalkozásra is volt lehetőségük a kollégistáknak, melyen a teatasak hajtogatás rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket a meghívott vendég, Molnár László.

Igazi művész, és igazi művészet, amik ezekből a másoknak szemétnek tűnő anyagokból készültek. Talán nehéz elhinni, de ezek teatasakok:

(További fotók lentebb pl. traktor, Lánchíd, Rubik Kocka)

Az idei programok között újdonság, hogy fel kell keresni a vásárhelyi szökőkutakat, díszkutakat, és szelfizni kell velük. Kaptak a csapatok egy térképet, amin valamilyen kód alapján meg kellett fejteniük a kút helyét a városban, ezt fel kellett keresniük, majd szelfizni előtte. És a feladat része volt még az is, hogy a tavaszt valahogy ábrázolják egy fotón.

Játékos vetélkedőn ügyességi feladatok voltak agynak és testnek is, melyek között szerepeltek vicces feladatok is, mint például a célba vízköpés. (Ha már a városi vízköpők kerültek szóba az imént.)

De volt lehetőség közös daltanulásra, éneklésre. Voltak matek fejtörők a természetből, Tavasz kvíz, és kisfilmeket is vetítettek a növény- és állatvilág érdekességeiről.

“Amit megszeretnek a diákok, azt megóvják és védik.” Idézte Kiss Izabella – a kollégium egyik lakója – Szabó Éva tanárnő szavait a rendezvénnyel kapcsolatban. És hozzátette: “Ilyenkor az egész kolesz megmozdul, szeretjük ezeket a programokat, főleg hogy baráti társaságban veszünk részt szórakoztató programokon.”

 

G.

További fotók: