Az államfő új tisztségében először látogatott el a kelet-ukrajnai Donyeck megyébe, az oroszbarát erők fellegvárába. Szvjatohirszkban azt mondta: “Mától, június 20-tól kezdődik a tűzszünet. Június 27-ig tart majd.” Hozzátette, hogy “Ez több mint elegendő idő arra, hogy megkezdődjön a lefegyverzés, egy ütközőövezet létesüljön Orszország és Ukrajna között a határon”.

Porosenko – akinek szavait az elnök internetes oldalán idézték – a továbbiakban kifejtette, hogy “az ukrán hadsereg tűzszünetet hirdet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy szükség esetén nem szállunk szembe a katonáink elleni agresszióval, mindent megteszünk államunk területének megvédése érdekében. Az ország területi egysége nem megkérdőjelezhető”.

Az ukrán belügyminisztérium világhálóra feltett közleménye szerint a Porosenko által meghirdetett tűzszünet célja, hogy a kijevi hatalommal szembenállók “letehessék fegyverüket”. Az ukrán államfő hangsúlyozta – írták a belügyi közleményben -, “hogy azokat, akik ezt nem teszik meg, megsemmisítik”.

A kelet-ukrajnai oroszbarát erők egyik vezetője pénteken kijelentette: elutasítanak mindenfajta leszerelést, amíg a kormánycsapatok nem vonulnak vissza. “Senki sem teszi le a fegyvert, amíg területünkről nem vonják vissza teljes mértékben a (kormány-)csapatokat” – jelentette ki Valerij Bolotov az elnöki tűzszünetre reagálva.

A korábbi jelentések szerint a tűzszünettel egy időben várhatóan egy tizennégy pontos átfogó béketerv is életbe lép.

Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének helyettese pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy a tervben szó van előre hozott helyi és parlamenti választásokról, az Oroszországgal szomszédos határ ellenőrzéséről, valamint a hatalom decentralizációjáról. “A terv minden elemét egy időben kell végrehajtani, és nem egymást követően” – jegyezte meg Csalij, pontosítva, hogy a tervben határidők is szerepelnek.

 

Kreml: Porosenko bejelentése a kelet-ukrajnai tűzszünetről leginkább egy ultimátumra hasonlít

Petro Porosenko ukrán elnök pénteki bejelentése a kelet-ukrajnai tűzszünetről leginkább egy ultimátumra hasonlít – közölte az orosz elnök sajtószolgálata. Az orosz félnek nagyon alaposan kell elemeznie az ukrán elnök döntésének szövegét, és megvalósításának rendjét – hangsúlyozta a sajtószolgálat. “Az első elemzések azt mutatják, hogy a dokumentum – sajnálatosan – nem a békére és tárgyalásokra szólít fel, az leginkább a kelet-ukrajnai felkelőknek címzett ultimátum, amely fegyverletételre szólít fel. Egyelőre hiányzik belőle a legfőbb elem, amely javaslatot tenne a tárgyalások megkezdésére” – emelték ki a moszkvai Kremlben.

Forrás: hirado.hu