A rózsák városa lehet Mindszent

11 millió forintból újul meg a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ előtti tér. A térkő lerakását már megkezdték, valamint a szobor munkálatai is hamarosan kezdődnek. Ezzel egy időben zajlik a város tavaszi nagytakarítása, melynek keretében több mint 1500 rózsát ültetnek el a településen. 

A víz és a szív volt a téma Székkutason

Öt napon át az egészség a téma Székkutason, ugyanis április 1-5. között első alkalommal tartanak egészséghetet a településen. Szerdán délután az „Éltető víz”, valamint „Tudnivalók a szívbetegségekről és a szívinfarktusról” című előadásokat rendezték a Művelődési Házban.

A vásárhelyi kampány sötét oldala

A kampány sötét oldalának nevezte Benkő Zsolt, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi települési képviselője, hogy egyesek a párt országgyűlési képviselőjelöltjének, Lázár János plakátjait megrongálták, összefirkálták, vagy leszaggatták. A képviselő felhívta a választási kampányban induló pártokat, hogy határolódjanak el az ilyen, gyáva és aljas cselekedetektől, amelyek kapcsán – ismeretlen tettes ellen – a rendőrségen négy feljelentést is tettek.

Benkő Sándor a Mindszenti Lovas Klub új elnöke

A lovas berkekben jól ismert, mártélyi Benkő Sándor került a Mindszenti Lovas Klub elnöki pozíciójába, aki hároméves mandátuma alatt újra felvirágoztatná az egyesületet. Tervei között szerepel, hogy nyitnak a gyerekek és a helyi lótartók felé. 

Nem ismerünk lehetetlent!

Annyiféle lángos van az Évi Lángosozóban, hogy elsőre nem is biztos, hogy ki tudjuk választani az ízlésünknek megfelelőt. Milyen is a jó lángos? Mennyire fontos a minőség és a jó szó? Erről is beszélgettünk Szalai Istvánné Évával, az Évi Lángosozó tulajdonosával szerda délutáni Női magazinunkban.

Közel ötezer rajz a közlekedésről

Békés megyében 4591 rajz érkezett a „Biztonságos közlekedés gyermekszemmel” című rajzpályázatra. Képzőművész és fotóriporter is értékelte az alkotásokat.

Tornyai-tárlat nyílik a szentesi Koszta József Múzeumban

Negyvennégy, színgazdag Tornyai festményből nyílik kiállítás holnap, április 3-án 18 órakor a Koszta József Múzeumban - jelentette be Nagy Imre a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója mai sajtótájékoztatóján a szentesi megyeházán.

 

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet a startup adócsomag

Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten a Startup Tavasz rendezvénysorozat keretében rendezett közép-európai startup verseny megnyitóján.

 

Percek alatt érkezik a segítség

A Balástyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület nyerte el első alaklommal „Az év önkéntes tűzoltó egyesület” címet. Az áldozatos munkáról valamint a hamarosan megalakuló Kisteleki Tűzoltó Örs feladatairól beszélgettünk Virágh Istvánnal, a Balástyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével és Balázs András tűzoltó hadnaggyal, a megalakuló Örs parancsnokával szerda délelőtti Napraforgó magazinműsorunkban.

3 év 8 hónap- műanyag csővel rabolt volna a hajléktalan Orosházán

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a rablás bűntettének kísérlete miatt Bogdán Attila ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Az ítéletet csak annyiban változtatta meg az ítélőtábla, hogy nem az elkövetési, hanem az elbíráláskori törvényt alkalmazta. Így a vádlott jogerős ítélete 3 év 8 hónap fegyház és 4 év közügyektől eltiltás lett.

A magyar-orosz vasúti szállításokról tárgyal a MÁV

Az Orosz Államvasutak, a Transcontainer, a MÁV és a vállalkozó vasútvállalatok részvételével kedden kezdte háromnapos első ülését a záhonyi vasúti határfogalom fejlesztése érdekében létrehozott munkacsoport. A tanácskozás egyebek közt a magyarországi vasúti tranzitlehetőségek növelését célozza, szorosan illeszkedve a Keleti Nyitás politikájához - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.

Hat óvoda újul meg Vásárhelyen szeptemberig – 250 milliós támogatással

Hat hódmezővásárhelyi óvodában kerül sor teljes felújításra szeptemberig 85 százalékos pályázati támogatással – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere. Az óvodák ezáltal nemcsak szebbek, kényelmesebbek és biztonságosabbak is lesznek, hanem éves szinten mintegy 18 millió forinttal kevesebbet kell a fűtésükre fordítani.

Rendkívüli nyitva tartás a vásárhelyi okmányirodában

A választást megelőző héten hódmezővásárhelyen az okmányiroda a hét munkanapjain este hatig fogadja az ügyfeleket, és a hétvégén is nyitva tartanak, hogy a vasárnapi, országgyűlési választáson történő szavazáshoz szükséges, de lejárt, vagy megrongálódott okmányok pótlásáról gondoskodjanak – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján dr. Égető Gábor, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezető-helyettese.

50 milliós marihuana fogás Röszkén és Tompán!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közel 20 kg marihuánagyanús anyagot találtak két szerb személygépjárműben Röszkén és Tompán. A 50 millió forint értékű kábítószert lefoglalták és a két járművet vezető sofőr ellen büntetőeljárást indítottak.

91 gyermek a vásárhelyi történelemversenyen

Immár hagyományosan, 14 éve szervezi meg a hódmezővásárhelyi városi történelemversenyt a Klauzál Gábor Általános Iskola. Az Emlékpontban tartott megmérettetésre összesen 91 diák nevezett.

Orbán: a következő négy év feladata otthonossá tenni “az átépített házat”

Orbán Viktor szerint az elmúlt négy év olyan volt, mintha átépítettük volna a házunkat, miközben benne éltünk, a következő négy esztendő feladata pedig már az, hogy "az átépített házat belakjuk, otthonossá tegyük a magunk számára".

A feketepénzt elfogadó munkás is csal: két év börtön is járhat érte

Évek óta visszatérő probléma a fekete-, illetve szürkegazdaság virágzása, amikor a munkáltató a munkabért vagy annak egy részét borítékban, a járulékok levonása, adók befizetése nélkül készpénzben adja át a munkavállaló számára. Ezzel csökkenti az adóbevételt, saját magának azonban szép summát tud megspórolni. A munkavállaló kénytelen elfogadni ezt a helyzetet, ha "tisztességes" bérért kíván dolgozni, azonban ha fény derül rá, mindkét félnek van veszíteni valója.