Az elmúlt évben merült fel a probléma, hogy a Móricz utcai Óvoda udvarán található játékok balesetveszélyesek, így azt nem használhatták a gyerekek. Hosszú huzavona után a Szülői Szervezet által összegyűjtött pénzből megvásárolták a faanyagot, majd a Városüzemeltetési Csoport munkatársai a nyáron elkészítették, felújították a játékokat – tájékoztatott Hevesi Zoltánné.

Így szeptemberben már egy teljesen felújított játszótér fogadta a gyerekeket. Korábban az udvaron három mászóka és egy hinta volt, amit most kibővítettek két libikókával, plusz három kis asztal is készült a fiataloknak.

A játékokat már birtokba vették a gyerekek, játszhatnak rajtuk, de még várjuk az ellenőrzést – mondta az óvodavezető.

– Mozgalmasan indult az idei esztendő az óvodában. Nagyon készültünk az Őszi Vigasságra, ami nagyon jól sikerült, sőt a Süni nagycsoportosaink felléptek a Tök Jó Napon is. Jelenleg a legidősebbek készülnek a november 27-i házi mesemondó versenyre, ahonnan a legjobbak majd a városi döntőbe jutnak tovább. Ezután érkezik hozzánk a Télapó, de Karácsonyi Ünnepséggel is készülünk – foglalta össze Hevesi Zoltánné.

Antal Sándor