A kormány átvállalta Vásárhely adósságának 70 százalékát, több pénz marad a helyi, önkormányzati kasszában. Beruházásokra, fejlesztésekre és olyan dolgokra jut pénz ezentúl, amelyek felpörgetik a város gazdasági életét.

2011-ben megkezdett önkormányzati adósságkonszolidáció végérvényesen befejeződik hamarosan. 2012-ben az ötezer lélekszám alatti települések teljes adósságkonszolidációja következett. Ez most az ennél nagyobb településeknél is megtörténik.


Az év elején Hódmezővásárhelynek még 22.3 milliárd forint adósságállománya volt, ebből 15.5 milliárdot vesz át a kormány –mondta Dr. Végh Ibolya aljegyző a Rádió 7 szerda délelőtti, Napraforgó című műsorában.

Hódmezővásárhely kiemelt élen járt az országos települések között a fejlesztési beruházások terén. Utak épültek, körforgalmak, iskolák újultak meg, az egészségügyi és a kulturális területekre is érkezett forrás – mondta Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő, a Pénzügyi és gazdasági Bizottság elnöke.


A jövőben, a 2014-20-as uniós ciklusban kiemelten számít az önkormányzat  a vállalkozások aktív részvételére a gazdaságfejlesztésben. Partnerként, egyeztetve, közösen fogják kidolgozni azokat a lépéseket, amelyek segítik ezt a célt- derült ki.

Major Zsuzsanna