A sporttelep fejlesztése közel 80 millió forintból valósul meg, ami két civil szervezet, a Tömegsport Club Székkutas, valamint a Székkutasi Gyermekek Tanulását és Művelődését Segítő Alapítványnak köszönhető – kezdte a keddi sajtótájékoztatót Szél István, polgármester, aki elmondta, hogy a munkálatok november 19-én kezdődtek és előreláthatólag jövő év májusára fejeződnek be.

A székkututasi sportpálya felújítása és játszótér fejlesztése mintegy 23 millió forintból valósul meg. Ebből a pénzből a futballpálya világításának korszerűsítésére kerül sor, de 400 méteres futópálya is létesül. 300 méter hosszúságban két sávon, míg 100 méteren négy sáv kerül kialakításra. Mindezek mellett egy teljesen új játszótér is megépül, ahol nyolc játszótéri elem kerül elhelyezésre. Továbbá a sportpályák védelme érdekében új horganyzott drótfonatos kerítéssel veszik körbe a telepet – számolt be a polgármester, aki a sportcsarnok felújítására is kitért.

Az épület teljes hőszigetelést kap, de kicserélik nyílászárókat, illetve a teljes tetőszerkezetet. A 49 millió forintból az öltözőket, mosdókat is felújítják, valamint új fűtési rendszert kap az épület.

Horváth Zoltán, a Tömegsport Club Székkutas elnöke elmondta, hogy az egyesület TAO (társasági adó) pályázat keretében nyert 6,2 millió forintot, ami mellé a helyi Önkormányzat további 2,7 millió forint önerőt biztosít, így közel 9 millió elköltésére nyílik lehetőség. Ebből a pénzből a füves pálya teljes felújítására kerül sor, valamint a szabványoknak megfelelő kispadokat vásárolnak.

Az egyesület korábbi években már részesült társasági adókedvezményben. Ezeket, az összegeket felszerelések vásárlására fordítottuk – zárta az elnök.

November 23-án kerül sor az utolsó mérkőzésre a székkutasi futballpályán. Ezt követően építési területnek bizonyul a terület, így oda a helyiek nem léphetnek majd be. Az iskolai testnevelési órákat pedig a Művelődési Házban tartják – tette hozzá Szél István.

A.S.