A nők előbb jöttek le a fáról?

A fenti kérdést vitatta a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színköre vasárnap. Az est folyamán a résztvevők egészen Ádámig és Éváig "visszautaztak" az időben, valamint szó esett a poligámiáról is. 

Őszi bajnok a HFC

Három gól és két kiállítás a labdarúgó megyei I. osztály csúcsrangadóján. A Hódmezővásárhelyi FC begyűjtötte a három pontot, így tovább növelte előnyét üldözőivel szemben.

A mosdó felújításáért báloznak

Idén is a Mindszenti Általános Iskola nyitja a báli szezont Mindszenten, ugyanis november 23-án rendezik a mulatságot. Ebben az esztendőben a fiú iskola mosdójának felújítására gyűjtenek – tudtuk meg Bagitáné Szécsényi Mária, igazgatótól.

Hetven érmet szereztek a vásárhelyi úszók

A péntektől vasárnapig tartó a II. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságon összesen 70 érmet szereztek a vásárhelyi úszók. 19 arannyal, 31 ezüsttel és 20 bronzzal gazdagodtak. 

2047-re alakul át radikálisan az éghajlat

A globális felmelegedés olyan drámai lesz, hogy a leghidegebb évek is melegebbek lesznek, mint a múlt legmelegebb esztendői. Ha üvegházgázok koncentrációja tovább nő a légkörben, 2047-re melegebb lesz az átlaghőmérséklet mint az 1860 és 2005 között uralkodó átlag. Ha a klímapolitika működik, legfeljebb 2069-ig lehet késleltetni a drasztikus az éghajlatváltozást.

Mazsola,Tádé és Manócska kalandjai a BFMK-ban

"Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola."- kesergett a lusta, de annál falánkabb kis disznó, akit a mezőn álló sütőtök lakója, Manócska fogadott be magához. Itt kezdődnek a kalandok, melyeken generációk nőttek és nőnek fel.

Három jelölt indul a polgármesteri tisztségért Ásotthalmon

Három polgármesterjelöltet és tizenhárom képviselőjelöltet vett nyilvántartásba a Csongrád megyei Ásotthalom választási bizottsága a december 15-i időközi választásra – tájékoztatta a település helyettes jegyzője az MTI-t.

Ilyen csak egyszer van az évben! Ezért érdemes figyelni ma az eget!

Bár a csillaghullásról a legtöbbeknek az augusztus jut eszébe, ha van rá lehetőségünk, november közepén is érdemes figyelni az eget: ilyenkor ér ugyanis ide a Leonidák meteorraj, melynek hullócsillagjait napokon keresztül meg lehet figyelni, az előrejelzések szerint azonban a mai napon várható a legtöbb égi jelenés.

Bevált a börtönből frissen szabadult fiatalokat segítő program

Bevált a börtönből szabadult fiatalok társadalmi visszailleszkedését segítő program, amely hatvan elítéltet karolt fel, többségük megállta a helyét e nehéz életszakaszban - közölte a projektet szervező Nonprofit Alapítvány szakmai vezetője.

Ma még nem esik

Vasárnap több-kevesebb napsütés is várható, de kialakulhatnak tartósan ködös, felhős területek is, számottevő csapadékra nem kell számítani.

Jövőre a gyes és a gyed is folyósítható lesz egyszerre

Több mint hatvanezer, családos embert érint az, hogy január elsejével életbe lép a gyed extra. Soltész Miklós, az emberi erőforrások minisztériumának államtitkára a budapesti Babamama hétvégén azt mondta, hogy jövőre már párhuzamosan két gyes, vagy akár gyes és gyed is folyósítható lesz egyszerre. Az államtitkár a gyed extra legfontosabb részének nevezte, hogy a második gyerek születésekor megmaradnak az előző gyerek utáni juttatások is.

Ő a legidegesítőbb zsűritag az X-faktorban

Hazánk egyik legkedveltebb tehetségkutató műsorában, az X-Faktorban a nézők szavazatai alapján dől el, hogy melyik énekes jut tovább. Arról azonban már nem ők döntenek, hogy kik legyenek a zsűritagok, így könnyen előfordulhat, hogy a mentorok közé kevésbé szimpatikus személyek is kerülnek. Az egyik hazai portálon a legidegesítőbb zsűritagot szavaztatták meg az olvasókkal.