A Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban című kiemelt projekt záró rendezvényén mondott beszédében az államtitkár hangsúlyozta, hogy a KIM nyitott a közigazgatás felé, így közös siker lett az új teljesítményértékelő rendszer bevezetése.


Biró Marcell elmondta még, hogy fontos feladat a teljesítményen nyugvó közszolgálati életpálya kiterjesztése a teljes közszférára. Ennek lényeges eleme a teljesítmény értékelése.
Emlékeztetett arra, hogy a közigazgatásban a teljesítményértékelésről “keserű tapasztalatokat” szereztek az elmúlt húsz évben, hiszen az olyan rendszernek tűnt, amely csak felesleges bürokratikus terhet rótt a közszférában dolgozókra. Ezeket terheket tehát csökkenteni kell, a cél a pontos, gyors, egyszerű és felhasználóbarát rendszer kialakítása, a teljesítmény szakszerű ellenőrzése és értékelése – magyarázta.

Csonka Ernő, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke elmondta, hogy a teljesítményértékelés középpontjában a kormánytisztviselő áll, aki a rendszer által állandó visszacsatolást kap a teljesítményéről. A rendszer jól működik, az ezzel kapcsolatos tapasztalatok jók – tette hozzá.
Arról is szólt, hogy a KIH-nek kitüntetett szerep jut a kormánytisztviselők tevékenységének ellenőrzésében, a szükséges informatikai rendszer üzemeltetésében. Ez folyamatos szakmai feladatot jelent, és a hivatal évente jelentést készít a tapasztalatairól – közölte.

Szegedi Piroska, a KIM személyügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, az új teljesítményértékelő rendszeren sokat kell még dolgozni, fejleszteni kell, hogy a lehető legjobban működjön. Remélhetőleg olyan rendszert hoztak létre, amelyet a kormánytisztviselők és a vezetők is nagyon megkedvelnek – tette hozzá.
Imre Miklós, a KIH személyügyi igazgatásért felelős elnökhelyettese előadásában elmondta, a leglényegesebb eredmény, hogy a teljesítményértékelő rendszert bevezették és működik. Az eddigi tapasztalatok alapján a vezetők és a kormánytisztviselők gyorsnak, áttekinthetőnek és egyszerűnek tartják az új rendszert, és úgy vélik, segítségével egyértelműek a követelmények és az elvárások, továbbá objektív értékelésre és összehasonlításra is alkalmas.

Forrás: MTI