Továbbjutott a HFC

Újabb öt gólt rúgott a megyei Magyar Kupában a Hódmezővásárhelyi FC csapata. Dezső Ferenc, edző tanítványai ezúttal a Tömörkényt lépték le. 

Ismét kiérdemelte a Magyar Termék Nagydíjat a CSOMIÉP Kft.- Frissítve!

Idén is elnyerte a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. a Magyar Termék Nagydíjat, a hódmezővásárhelyi cég a kagylókő beton termékcsaláddal pályázott. Ebben az évben minden eddiginél több vállalkozás jelentkezett a nagydíj elnyerésére.

Két helyszínen is ünnepel az ötéves EVP

Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, amely Hódmezővásárhely, és Magyarország után külföldön is nagy népszerűségnek örvend – tájékoztatta szerkesztőségünket Gyurisné Pethő Zsuzsanna, programigazgató, aki elmondta pályázaton 125 millió forintot nyertek.

Nem éppen panaszmentesen zajlik a Maroslelei csatornázás – Fotókkal!

A tavalyi évben Maroslelén is megkezdték a csatornahálózat kiépítését. Ahogy dr. Martonosi György fogalmazott, ez Maroslele történetének eddigi legnagyobb beruházása. Természetesen a település lakóinak véleményére is kíváncsiak voltunk, így a munkálatokkal járó kellemetlenségekről is megkérdeztük a lakókat.

16 gyermek étkeztetését segíti a Jó Étvágyat 333. Kft.

Az augusztus elején tartott Csomorkányi Hagyományőrző Találkozón tűztük ki célul, hogy ha nyereséggel zárul a rendezvény, akkor mindenképpen támogatjuk a Kozmutza Flóra Gyermekotthon tizenhat lakóját - fejtette ki Mucsi Tamás, a Jó Étvágyat 333. Kft. ügyvezetője.

A valaha élt egyik legnagyobb vízilabdázóra emlékeztek

Megemlékezést és koszorúzást tartottak szerdán délután az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt Gyarmati Dezső tiszteletére a vásárhelyi uszodában. Fekete Ferenc sporttanácsnok elmondta, büszkék lehetünk rá, hogy az intézmény 2009-ben felvehette a Nemzet Sportolójának nevét. 

Nem csak a vizsgára kell felkészülni!

A szeptemberi iskolakezdésnél a szülőknek és a közlekedőknek egyaránt fontos figyelni, hiszen az iskolák környékén a gyerekek figyelmetlenül leléphetnek az úttestre is. A gyerekek védelméről beszélgettünk Janecskó Erikával, a Sofőr Bt. Autósiskola iskolavezetőjével szerda délutáni Női Magazinunkban.

Polgármesterek ragadnak fakanalat a hétvégén

A hétvégén, azaz 2013. szeptember 6-7-8-án kerül megrendezésre a XIX. Deszki Falunapok, s a Falunapok keretében a Polgármesterek XIV. Nemzetközi Főzőversenye - tájékoztatta portálunkat Bene Ildikó, a deszki Faluház igazgatója.

 

Újra használhatják a gyerekek a szentesi gyógyfürdőt

Újra használhatják a gyerekek a szentesi gyógyfürdőt, ahol az elmúlt évtizedekben generációk tanultak meg úszni – jelentette be Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője szerdán az alföldi városban.

Hétvégén a hagymáé a főszerep – Hangbejátszással!

A tavalyihoz hasonlóan, idén is kicsit másképp ünnepli Makó a vöröshagymát. A hétvégén megrendezésre kerülő XXIII. Hagymafesztiválon főként a gasztronómiáé lesz a főszerep, valamint bepótolják az augusztus 20-án elmaradt tűzijátékot is.

Rendőrök felügyelik a közlekedést a vásárhelyi iskoláknál

Megkezdődik a diákzsaru képzés, illetve a város minden általános iskolája előtt rendőrök segítik a közlekedést egész tanévben. Az is elmondható, hogy az utóbbi években az iskolakezdéskor a városban nem történt gyermeket érintő közlekedési baleset – tudtuk meg a szerda délelőtti Napraforgó műsorból, amelynek vendégei Torzsa Endre rendőrszázados, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, illetve Máté Alexandra főtörzsmester és bűnmegelőzési előadó, akikkel Égető Gyula beszélgetett. 

Több száz kutya érkezik Vásárhelyre – Hangbejátszással!

Mindkét napra nyolcszáz kutya nevezett a hétvégén megrendezésre kerülő kiállításra, amelyet a Hód – Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában tartanak. Benkő István, a szervező Hód – Dog Kutyabarátok Egyesületének elnöke a Rádió 7-nek elmondta, sok külföldi résztvevő is van, még Finnországból is érkezett nevezés.

Öröm egy felújított intézményben tanulni – Fotókkal!

A felújítás alatt álló vásárhelyi Szent István Általános Iskolában is megkezdődött a tanév. A munkagépek miatt az udvaron jobban vigyáznak a gyermekekre, valamint elkerítették az építési területet. Szerdán ott jártunk, és megkérdeztük Walterné Böngyik Terézia igazgatót, valamint néhány diákot, hogy mennyire tetszik nekik az új épület.

Nagy bejelentéseket tett Vásárhelyen Lázár

A frakció arra kéri a kormányt, hogy a rezsicsökkentés lehetőségét vizsgáljuk meg. Én azok közé tartozok, akik azt mondják, hogy még a fűtési szezon kezdete előtt, november elseje körül be kell vezetni. Január elsejétől pedig 10 százalék alá szeretné csökkenteni a hús áfáját a kormány – jelentette be Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár az elmúlt napokban Hódmezővásárhelyen.  

Decembertől szigorúbb szabályozás vár a webáruház-üzemeltetőkre

A fogyasztók jogairól szóló 2011/83 EU irányelv szabályait a tagállamoknak – így hazánknak is – ez év decemberéig kell átültetniük saját jogszabályaikba. „Az új uniós szabályoknak köszönhetően Magyarországon is módosulnak a távkereskedelem feltételei” - tájékoztat Torsten Braner, a TaylorWessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnere.

Hatmillió tonna kukoricatermés várható az idén

Bár az idén a tervezettnél kisebb, 6 millió tonna körüli lesz a kukoricatermés,  áremelkedésre nem kell számítani - mondta az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által szervezett szakmai napon kedden az MTI-nek.

Befogták a méhcsaládot

Hét leszakadt faágnál és egy méhcsalád eltávolításánál avatkoztak be a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei szeptember 3-án – tájékoztatott Arany-Tóth Attila szóvivő.

Fazekas Sándor: a tanyavillamosítás nemzeti ügy

A magyar társadalom évtizedek óta adósa a tanyán élő embereknek, a kormány azonban odafigyel rájuk, a tanyák villamosítását pedig nemzeti ügynek tekinti - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a Nagykátához tartozó Erekk-közben megvalósult villamosítási program lezárása alkalmából kedden a Fülöp-tanyán.