Új- Kishomok külterületként eddig is Hódmezővásárhelyhez tartozott, azonban a közel múltban megkapta az önkormányzat az engedélyt és a hozzájárulást, hogy a városrész belterületté váljon – mondta el Benkő Zsolt műsorunkban, aki hozzátette, a város 62 millió forintot előlegezett meg. Vásárhely kérte a kishomoki lakóingatlan tulajdonosok támogatását a belterületbe vonással kapcsolatban, amihez több mint ötszázan csatlakoztak. A csatlakozással ingatlanonként 75 000 forintot kell fizetniük a tulajdonosoknak. A belterületbe vonás feltétele volt a településrész csatornázási beruházásának – tudtuk meg

A 3 milliárdos beruházás során 12 kilométer gerincvezeték megépítése valósul meg, több mint 630 ingatlan esetében. A beruházás 2014 januárjában indul és 2015 júniusra tervezik a befejezést. Két fajta műszaki megoldással valósítják meg a csatornázást, ahol lehetséges, ott gravitációs eljárással, ahol ez nem működik, ott házi átemelők segítségével történik meg. Az egész terület tekintetében két központi átemelő egység fog megvalósulni, amely a szennyvizet a vásárhelyi rendszerbe fogja szállítani.

Nagy Attila elmondta, a beruházás költsége nem változott, mint a korábban benyújtott pályázatnál, továbbra is 200 ezer forint önerő szükséges Új – Kishomokon. Aki több ingatlannal rendelkezik, vagy több bekötést szeretne, annak arányosan több a fizetnivalója is. A Hódmezővásárhely – Kishomoki Viziközmű Társulat vezetője kifejtette, a lakosok háromféleképpen fizethetnek. December 31.-ig lehetséges az egyösszegű befizetés, de akinek ez megterhelő, a részletfizetés is megoldható 96 hónapon keresztül havi 2710 forintos törlesztéssel. Nagy Attila hozzátette, a harmadik lehetőség a lakástakarékon keresztül történő díjfizetés, amelyhez új lakástakarék pénztári szerződésre van szükség.

A szerződés megkötéseket a Polgármesteri Hivatal Földszint 13/A irodában lehet intézni, hétfőn 14 és 16 óra, illetve szerdai napokon 9 és 11 óra között – mondta el Nagy Attila, aki hozzátette, kérdéseikkel valamint a szerződéskötéssel kapcsolatban kereshetik Saja Mária, külterületi koordinátort.

Nagy Ágnes