Soha ne feledkezzünk meg mártír honfitársainkról

A ma élő emberek számára a holokauszt üzenete, hogy világunk feszültségei és válságai közepette is vigyáznunk kell örök emberi érékeinkre és óvnunk, védenünk kell nehezen kivívott szabadságunkat, méltóságunkat. Toleranciára, egymás elfogadására, tiszteletben tartására kell törekednünk, tisztelnünk kell egymás értékeit, hagyományait és ezek jegyében nevelni gyermekeinket – hangzott el a Holokauszt magyarországi áldozatainak megemlékezésen vasárnap délután a hódmezővásárhelyi Zsinagógában.

Állati gyerekcsínyek nyáron

Sok gyermek a nyári szünidő nagy részében felnőtt kontroll nélkül van egész nap az utcán, mely aggályos lehet a saját, a társak és a környezetük élőlényei biztonsága kapcsán – adta hírül az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Árokba borult egy autó

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei két közlekedési baleset műszaki mentésénél avatkoztak be június 29-én – tájékoztatott Arany-Tóth Attila szóvivő.

Uniós támogatással két magyarországi megye és a Vajdaság múzeumait térképezték fel

Az Európai Unió 160 ezer eurós támogatásával Bács-Kiskun és Csongrád megye, valamint a Vajdaság múzeumait összefogó és bemutató kiadvány készült el öt nyelven, valamint kibocsátották a Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió múzeumi útlevelét is - jelentette be Bányai Gábor, a DKMT Eurorégió tanácsának az elnöke Kecskeméten.

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás

Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így az okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai július 1-jén zárva tartanak.

Elhunyt Katona Tamás

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Katona Tamás történész, politikus - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szombaton.

Horvátország július 1-jétől EU-tag: mi változik?

A magyarok egyik kedvenc nyári turisztikai célpontja, Horvátország arra számít, hogy az idén jelentősen megugrik az oda látogató turisták száma. Ennek egyik oka az ország július 1-jei csatlakozása az Európai Unióhoz, a másik az idegenforgalmi áfa januárban végrehajtott drasztikus csökkentése 25-ről 10 százalékra.

Jövő héten igazi nyaraló idő jön

Napközben átmenetileg többfelé megnövekszik a felhőzet, szórványosan záporokra, északkeleten, keleten egy-egy zivatarra is számíthatunk, majd késő délután, este az ország nagy részén csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék

Kilenc érem a szombati mérleg

Versenyzőink délelőtti remek szereplése, vagyis a két arany-, három ezüst- és egy bronzérem után délután az U23-asok még egy második és két harmadik helyet értek el a poznani ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon, vagyis összességében kilenc éremmel várhatjuk a vasárnapi folytatást – tájékoztatta portálunkat Balogh Péter Dávid

Hagyományőrző nyílzápor Ópusztaszeren

Lovas és gyalogos hagyományőrző harcosok emlékeztek meg szombaton Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi csatára, amikor az Árpád fejedelem vezette magyarok visszaverték a túlerőben lévő német csapatok támadását.

Kizárták Paul di Restát

Hiába teljesített ragyogóan az időmérőn a hazai pályán, Paul di Resta 5. rajthelye odaveszett, miután a versenybírók diszkvalifikálták. Túl könnyű volt az autója.

A gyermekkoruk vidám öt évének emlékére jöttek így össze

Immár 23. alkalommal rendezték meg az egykori zsidó iskolások Otthontalákozóját a hódmezővásárhelyi zsidó hitközség zsidó iskolájának akkori tantermében. A szombat délután megrendezett találkozót dr. Erdélyi Miklós, a hitközség ügyvezető elnöke nyitotta meg, majd Mószóné Kellner Kati, a zsidó iskola egykori tanulója mondott emlékbeszédet, ezt követően egy kötetlen beszélgetés kezdődött, amely nagyon jó hangulatban telt.