Még az idén indulhat a csatornázás Új-Kishomokon

Belterültbe vonás és csatornázás. Főként ezt a két témát érintették a keddi lakossági utca fórumon, melyet Új-Kishomokon rendeztek meg április 30-án. Benkő Zsolt, települési képviselő nagyon fontosnak tartotta, hogy találkozzon és informálja a helyieket. 

A vadnyugat a hollywoodi legendákon túl

A vadnyugat szó hallatán legtöbbünkben a filmek sokaságából megismert világ idéződik fel, amelynek azonban nem sok köze volt a valósághoz. Kökény Andrea, a Szegedi Tudományegyetem Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszékének egyetemi adjunktusa az Amerikai Egyesült Államok korai történelmébe vezette el április 30-án a hódmezővásárhelyi Emlékpont szabadegyetemének hallgatóit.

1,5 tonna kábítószert kapcsoltak le 2012-ben

 

Hatékonyan jártak el a felderítések során a vám-és pénzügyőrök, 527 esetben indítottak eljárást 2012-ben. A lefoglalt áruk értéke több mint 600 millió forint. Közöttük a legkimagaslóbb a költségvetési csalás volt (például csempészet) 236 esettel, ezt követi a kábítószerrel való visszaélés 47 tetten éréssel, majd 44 magánokirat hamisítás történt, 42 esetben pedig a szerzői jogokat sértették meg – mondta el Márkus András, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám-és Pénzügyőri Főigazgatóságának főigazgatójától, akivel Égető Gyula beszélgetett a kedd délelőtti Napraforgó magazin műsorban. 

90 nap múlva indul a csatornázás

Április 30-án került kifüggesztésre a mindszenti szennyvízberuházás kivitelezői pályázata – számolt be portálunknak Zsótér Károly polgármester, aki hozzátette: a különböző szervek közel kilenc hónap után hagyták jóvá a közbeszerzési anyagot, így most már indulhat a pályáztatás.

Szerbiában kitüntetve, egyedüli magyarként

Magyarországról csak Törökné dr. Szántó Katalin, a dorozsmai nagybani piac egykori ügyvezető igazgatója kapott elismerést a közelmúltban a Szerbiai Piacok Szövetségének tízéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Belgrádban – derült ki április 30-án, amikor a WOMA Kft. munkatársa a Rádió 7 és a promenad.hu szerkesztőségében járt. 

Indul az őskőkori invázió a Móra-múzeumban

Indul az őskőkori invázió a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: 100 négyzetméteres barlangfolyosóval, Frédi és Béni kőkorszaki szakik autójával, ősember-arcrekonstrukciókkal és több millió éves állatcsontokkal várják az érdeklődőket a Kultúrpalotában. Az „Egyszer volt… az ősember” című tárlatot május 2-án, csütörtökön 17 órakor nyitják meg.

Hegedűs Zoltán: Vásárhely a Földet a gazdáknak program mellett áll

 

A „Földet a gazdáknak” program mellett áll a vásárhelyi Önkormányzat – jelentették ki a vásárhelyi Fideszes települési képviselők, Hegedűs Zoltán és Benkő Zsolt, akik kedden délután tartottak sajtótájékoztatót. A képviselők szerint a Hódmezőgazda Zrt. támadásba lendült.

Egy új kárpittal többet spórolhat

Ha elszakadt, ha kiégett az autókárpit, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen ezek a hibák már rövid idő alatt kijavíthatók – hangzott el a Rádió 7 kedd délutáni Női Magazinjában, ahol Zsótér András kárpitos volt a vendégünk.

Törvénymódosítással a fémlopások ellen

A fémlopások felszámolása, a kulturális javak védelme, a fémlopások visszaszorítása, a hatóságok közötti hatékonyabb együttműködés elősegítése, illetve a tisztességes fémkereskedők helyzetének javítása a célja annak a törvényjavaslatnak, amelynek általános vitáját kedden kezdte meg az Országgyűlés - ismertette expozéjában a nemzetgazdasági miniszter.

A magyar almát, paprikát és barackot is népszerűsítik az idén

A dinnye mellett a magyar alma, paprika és barack vásárlása, fogyasztása érdekében is indul népszerűsítő kampány 2013-ban, a szakmai előkészítő munka a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a napokban kezdődött el - tájékoztatta az MTI-t Simonka György fideszes országgyűlési képviselő.

A Bethlen diákkövetei Dél-Olaszországba utazhatnak

A Bethlen Gábor Református Gimnázium eredményesen pályázott a COMENIUS Egyéni Diákmobilitás című európai uniós programban. Három bethlenes diák egy dél-olaszországi középiskolában töltheti az őszt ismerkedéssel, nyelvtanulással.

Makón is alkottak a kicsik – Hangbejátszással!

A makói Városháza Galéria rendszeresen hirdet a legfiatalabb korosztálynak pályázatokat. Most tavasszal az óvodások kerültek a középpontba, a rajzpályázaton makói és térségi gyermekek vehettek részt.

„Az afrikai halotti maszktól Kurt Cobain oltárig”

Az egész művészettörténet megelevenedhet előttünk a HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény tanulóinak alkotásaiból rendezett tárlaton a Németh László Városi Könyvtárban. A kiállító tizenkét diák közel harminc alkotása között Marilyn Monroe-t és Kurt Cobaint ábrázoló portré egyaránt szerepel.

Elhunyt Rácz Sándor

Elhunyt Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke kedden - közölte a szervezet közleményében az MTI-vel.

Elég lesz ötévente vizsgáztatni a traktorokat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium befejezte a járművek forgalomba helyezéséhez és vizsgáztatásához kapcsolódó négy eljárás finomhangolását is. Jelentősen egyszerűsödik a külföldön megvásárolt járművek honosítása, a traktorokat csak ötévente kell vizsgáztatni, és megszűnik a piros környezetvédelmi plakett.

A „Gyurgyalagoké” a vándorkupa

Április 26-án rendezték meg immáron 20. alkalommal Dócon, a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda székhelyén tíz település egy-egy csapatának részvételével hagyományos versenyüket, a Dr. Beretzk Péter Természetismereti és Környezetvédelmi Vetélkedőt.

 

Tizennégy kilogramm marihuánát találtak egy autóban Röszkénél

Tizennégy kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy átalakított, szlovén rendszámú személygépkocsiban a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője kedden az MTI-t.