Fogj egy sétapálcát és légy vidám!

Nem volt könnyű dolga Fogarassy Judit tánctanárnak, amikor megálmodta a Németh László Gimnázium január 19-i diákbáljának nyitótáncát, hiszen amikor a Fekete Sas dísztermében a táncosok bevonultak az angol keringőhöz, nem sok mozgástér maradt a táncparketten, de a bemutatott produkción nem látszott meg, hogy a szűkre szabott hely korlátozta volna.

Dugonics és Árpád tér – jövő héten szabad az út

A hét végére befejezhetik a díszburkolat lerakását a szegedi Árpád és a Dugonics téren, így szabad lesz az út a Kárász utca felé, a rekonstrukció átadása január 29-e lesz, a munkálatok üteme a tervek szerint halad, a „kráter” már szabad.

A világ legszebb könyvtárai között a szegedi TIK

Az országból egyedül az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központnak sikerült felkerülnie a világ 50 legcsodálatosabb egyetemi könyvtárát bemutató listájára, melyet a felsőoktatási intézményekkel foglalkozó BestMastersPrograms.org tett közzé.

Ángyán József: sok ponton módosítani kell a földtörvényt

A volt agrárállamtitkár egyebek mellett azt kifogásolta, hogy jelenlegi formájában a jogszabály lehetővé tenné például, hogy gazdasági társaságok a tervezett maximális 1200 hektárnál nagyobb területre is szerezhessenek haszonbérletet.

Slam poetry a szegedi Reök-palotában

Új, különleges műfaj lép hódító útjára Szegeden: az elmés költészet, a játékos rap és az utca nyelvének egyvelegével, képzőművészeti slam poetry-vel várják a közönséget a Reök-palotában hétfőn.

Hengerelt a listavezető Szeged

A listavezető Szeged tizenkét góllal nyert az OSC vendégeként a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján, ezzel továbbra is veretlen.

Dolgos év után mulattak a gazdák – fotógalériával!

 

Szombaton este rendezte meg a Gazdakörök Csongrád Megyei Szövetsége és a Vásárhelyi Gazdakör hagyományos évértékelőjét, majd este a Gazdaköri bálat. A főszervezők Pál László elnök, és Kispál Ferenc a Magosz megyei elnöke ezúttal is kitettek magukért, emlékezetese bálat szerveztek a gazdatársadalomnak melyet Jakab István a Magosz elnöke, az országgyűlés alelnöke nyitott meg.

Ha nem lesz nagy fagy, jól teremnek a tőkék

Ha a következő hetekben nem éri komoly fagy a szőlőket, akkor az idén bő termés várható – jövendölte a mórahalmi hegybíró az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban metszett vesszőből.

Amit nem lehet elég korán kezdeni

Mennyire korán kezdjünk nyelvet tanulni? Milyen módszert válasszunk? Többek között erről is kérdeztük Családi magazinunk vendégét, Józsa Enikőt, a Helen Doron Nyelviskola vezetőjét.

Nagy András góllal tért vissza Vásárhelyre – Fotókkal!

 

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az NB III-as bajnokság tavaszi rajtjára készülő Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák szombat délelőtti partnere a másodosztályban szereplő Szeged 2011 alakulata volt. A papírforma érvényesült, ugyanis a szegediek 5-1 arányban diadalmaskodtak. A hazaiak gólját a Vásárhelyre visszatérő Nagy András szerezte. 

A vásárhelyi festőiskola Ausztráliát megjárt képei tértek haza

Mint arról beszámoltunk, Hódmezővásárhely önkormányzata jelképes összegért megvásárolta a helyi múzeum számára Erich Brosell ausztrál műgyűjtő 31 festményből álló Magyar Alföld gyűjteményét, amelyből január 19-én nyílt kiállítás a Tornyai János Múzeumban.

Baconbe tekert töltött krumpli

Már az elnevezés hallatán megkordul a gyomrunk, és akkor még a kóstolásnál nem is tartunk! Hogyan készül a baconbe tekert töltött krumpli? Kattintson a részletekért!

Mandulás – mogyorós pite

Akik kedvelik az édességet, szívesen nassolnak, azoknak szinte kötelező megkóstolni a mandulás - mogyorós pitét, amit a Rádió 7 Családi magazinjában is ajánlottunk a figyelmükbe. A receptért kattintson tovább!

Ismét van élet a jégpályán – Fotógalériával!

 

A rossz idő sem tartotta vissza azokat a gyerekeket, akik szombaton délelőtt tanultak korcsolyázni a vásárhelyi jégpályán. Míg a kezdők óvatosan lépkedtek, a gyakorlottabbak már egylábra állva hasították a jégfelületet. 

Számos településen több mint 30 centiméternyi hó van

A Kékestetőn 48 centiméternyi, de még egy alacsonyabban fekvő településen, a Veszprém megyei Kupon is 46 centiméteres a hóréteg, továbbá számos más településen több mint 30 centiméternyi havat mértek szombat reggel.

Több település is kiszabadult a hó fogságából Vasban

Négy település - Acsád, Mesterháza, Vassurány és Vát - kiszabadult a hó fogságából, Pápóc viszont újra megközelíthetetlenné vált, így jelenleg 14 település van elzárva a külvilágtól Vas megyében - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombat délelőtt az MTI-vel.

Autóban és vonaton érkezett a kábítószer – Fotókkal!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a napokban egy szerb állampolgárságú férfi által vezetett Mercedes Sprinter típusú, osztrák rendszámú személygépjárművet vizsgáltak, amely belépésre jelentkezett a Röszkei Határkirendeltségen.

Árokba csúszott a kamion

Négy tűzeset és egy műszaki mentés kapcsán kérték a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeinek beavatkozását.

Súlyos pénzbírság a pitvarosi közokirat hamisításért

Közokirat hamisítás bűntette, illetve bűnsegédi bűnrészesség miatt tárgyalás mellőzésével szabott ki súlyos pénzbírságot a pitvarosi jegyzőre, a község polgármesterére és a helyi képviselő-testület tagjaira a közelmúltban a Makói Járásbíróság. A vádlottak tárgyalást kértek, így a végzés nem jogerős.

OKF: több mint négyszáz jármű akadt el a hóban

Öt megyében mintegy 430 jármű akadt el a hóban a péntek hajnalban kezdődött hófúvás, illetve havazás miatt. A szombatra virradó éjjel folyamatosan csökkent a riasztások száma, de a katasztrófavédelem egységei jelenleg is több helyen dolgoznak.