Halálos baleset az 55-ösön

A helyszínen meghalt az a férfi, akit egy kisteherautó ütött el 2012. december 7-én az esti órákban Mórahalom és Domaszék között.

Bárki énekessé válhatott

Az óvodások tűntek a legbátrabbaknak a december 7-én tartott „Karácsonyi Karaoke” rendezvényen a Karácsonyi Vásár színpadán. A délután folyamán felcsendültek a „Mennyből az angyal”, valamint a „Csendes éj” című dalocskák is.

A Maci-csoport szórakoztatta a nézőket

„Betlehemi játékot” adott elő december 7-én délután a vásárhelyi Szeremlei Sámuel Református Óvoda maci-csoportja a Karácsonyi Vásár színpadán. A kis szereplők nagy sikert arattak a nézők körében, akik karácsonyi énekekkel, versekkel és dalokkal készültek erre a napra.

A cél, hogy minden vásárhelyinek legyen egészségkártyája

Hódmezővásárhely önkormányzata egy éve 8805 darab Dr. Card egészségkártyát osztott ki a városban élő óvodás, általános- és középiskolás fiatalok között, majd 2379-et az önkormányzat intézményeinél és gazdasági társaságainál dolgozóknak is eljuttattak. A kezdeményezéshez vállalkozók is csatlakoztak, így három helyi cég támogatásával újabb 5700 kártya jutott el a vásárhelyiekhez, elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdőkhöz. December 7-én délután fórumon mutatták be a programot helyi vállalkozóknak.

Tudás, emberség és hit – dr. Grezsa Ferencre emlékeztek

Egy fekete-fehér portré állt péntek délután az Úr asztalán az adventi koszorú mellett. A hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban a Bethlen Gábor Református Gimnázium egykori igazgatójára, dr. Grezsa Ferencre emlékeztek születésének 80. évfordulóján.

Új dokumentumfilm az emberi jogsértésekről

Új dokumentumfilmet készített egy nemzetközi emberjogi szervezet „A rettegés kora – A pszichiátria rémuralma” címmel, amely a pszichiátria náci korszakban betöltött szerepét mutatja be, illetve azt, hogy ennek csökevényei hogyan élnek tovább napjaink társadalmában. Az Emberi Jogok Világnapja alkalmából a magyar szervezet a filmet számos vezetőhöz, véleményformálóhoz juttatja el.

Mindszenten is járt a Télapó

 

A mindszenti Önkormányzat előtt minden évben egy hatalmas Karácsonyfa ékesíti a település központját. Idén szintén felállították a fát, melyre már a díszek is felkerültek, sőt a hivatal erkélye is pompázik,

Mennyibe kerül a szippantás?

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. október 15-én szolgáltatási koncessziós szerződést kötött a Woma Kft-vel "Folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás biztosítása" tárgyában.

Karácsonyi programok Vásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Karácsonyi Vásárban 2012. december 12. és 16. között megrendezendő programokra.

Átvették az önkéntesek a pályázaton megnyert eszközeiket

Ebben az évben eddig 152 alkalommal avatkoztak be a Csongrád megyei önkéntes tűzoltó egyesületek tagja káreseteknél – ez az adat is elhangzott azon az átadási ünnepségen, ahol a 15 pályázó egyesület képviselői vehették át a közel tízmillió forint érékben a megyébe került eszközt, képzési lehetőséget és javítási szolgáltatást a BM OKF pályázatának köszönhetően.

Megoldhatná sógor, koma, de ha profit akar, itt a Woma!

Köztisztasági szolgáltatások, szennyvízszállítás, csatornatisztítás és duguláselhárítás alkotja a Woma Kft. fő profilját, akiknek ügyfelei 17 éve veszik igénybe a cég segítségét igen nagy megelégedettséggel. A cégről, annak tulajdonosával dr. Törökné Szántó Katalinnal beszélgettünk.

Idén is gyermekkarácsony a Sasban!

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is megrendezi a Gyermekkarácsonyt. 2012. december 8-án és 9-én a Fekete Sas dísztermében 1600  rászoruló gyermek ünnepelheti közösen a karácsonyt.

26-ról 45 főre nő a startmunkaprogram jövőre Székkutason

 

A Székkutason Start és közmunkaprogramban részt vettek számára rendeztek évzáró ebédet pénteken a Fűzfa Sörözőben, ahol ajándékok átadására is sor került. Szél István polgármester késve, de a munkaügyi központban végzett tárgyalások miatt örömhírrel érkezett az ebédre.

Változatlan e-matrica díjak személygépkocsikra 2013-ban is

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletmódosítási tervezete szerint az autósok a jövő évben is az ideivel megegyező árakon vásárolhatnak e-matricát a személygépkocsikra. A szaktárca a megtett úttal arányos elektronikus díjfizetés jövő nyárra tervezett bevezetéséhez igazítja a jogszabályi előírásokat.

Szombaton helyenként 30 centiméternyi hó is eshet

Szombaton az ország déli, délnyugati területein intenzív havazásra kell készülni, helyenként több mint 30 centiméternyi friss hó is hullhat. A fokozatosan erősödő szél hatására sok helyen hófúvás is várható, s elsősorban a déli területeken jelentős hóakadályokkal is számolni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb prognózisából.

Kétszeres túljelentkezés volt a mezőgazdasági karra

 

A középiskolás végzősöket szólították meg pénteken a Szegedi Tudomány Egyetem Mezőgazdasági Karán Hódmezővásárhelyen, ahol nyílt napot tartottak. A résztvevő fiatalok tájékozódhattak az induló képzésekről, miközben bepillantást nyerhettek az iskola mindennapjaiba.

Nepál vásárhelyi szemmel

Második alkalommal tartott előadást december 5-én Szabó András tanár a Németh László Városi Könyvtárban, Hódmezővásárhelyen. Ezúttal a nepáli élményeit osztotta meg a közönséggel a Más tájak bűvöletében című előadássorozat keretében.

A téli időjárásban is stratégiai partnerek az önkéntes tűzoltók

A szervezet változásai és a téli időjárásra való felkészülés is szóba került azokon a felkészítő előadásokon, amelyet pénteken a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői tartottak az önkéntes tűzoltó-egyesületek vezetői részére.

Fellebbezést jelentett be kártérítési perében Kaiser Ede

Fellebbezést jelentett be Kaiser Ede a móri-ügy kapcsán a Nemzeti Nyomozó Irodával, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben benyújtott kártérítési igényét elutasító elsőfokú ítélet ellen – tájékoztatta Cseh Attila, a Szegedi Törvényszék elnökhelyettese pénteken az MTI-t.

Hétvégén többfelé hófúvások várhatók

A meteorológiai előrejelzések szerint ezen a hétvégén országszerte rendkívül erős havazás várható, több helyen pedig hóátfúvásokra is lehet számítani. Egyes régiókban akár 40 centiméternyi friss hó is hullhat.