A szarvasokat a nyakában hozta a Mikulás Vásárhelyre – Képgalériával!

 

December 5-én este mikulássapkás gyerekek, jókedvű emberek, és zenés-verses előadás fogadta a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé érkezőket. A Mikulás a színpadon szaloncukrot osztogatott a kicsiknek; emellett felcsendültek a „Hull a pelyhes”, valamint a „Télapó itt van” kezdetű énekek is.

Hat csapattal az országos bajnokságban a HLKC

 

Lezárultak a nevezések a 2012/2013. évi Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokságra, így véglegessé vált a Csongrád-megyei mezőny is. A HLKC hat csapattal (U7, U8, U9, U10, U12, U13) nevezett és képviseli a várost a bajnokságban. Céljuk a lehető legjobb eredmény elérése minden korosztályban – tájékoztatta portálunkat Áncsán István, a HLKC elnöke.

Tán nincs is ennyi gyerek Székkutason – mindenki a Mikulást várta

 

Jó néhány éve minden december 5-én Székkutasra is megérkezik a Mikulás, ám az idén olyan sok gyermeket talált, hogy majdnem kétszer kellett kerülnie édességekkel. A táltos paripaként száguldó rénszarvasokat és hajtójukat ezúttal is Fehér Imre és lovai személyesítették meg, míg a pirosruhás bőrébe Mihály Ferenc, kertbarát-köri elnök bújt, mondta el Kovácsné Rostás Erzsébet kulturális tanácsnok.

Traktorok szlalomoznak Csongrád főterén

December 6-án Diák Traktoros Vetélkedőn adhatnak számot tudásukról a szakmát tanuló diákok Csongrádon – tájékoztatta szerkesztőségünket Csenki Mihály, a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumi nevelőtanára. 

Vajon megvédik bajnoki címüket az Acélpocák?

 

Idén is útra indul a labda a Tóth Ferenc Kispályás Labdarúgó Emléktornán, melyet immáron 13. alkalommal rendeznek Mindszenten. A tavalyi címvédő, mint ahogy azt évek óta teszi, most is nevezett a december 8-án induló bajnokságra, így az Acélpocák az ismétlésért szállnak harcba szombaton. 

Nyitott szemmel vásároljunk

Nyakunkon a karácsony, elkezdődött a vásárlási roham; ezzel egyidőben elindultak a szezonális fogyasztóvédelmi ellenőrzések is. A Rádió 7 szerdai Napraforgó vendége Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója volt, akivel Égető Gyula beszélgetett.

A természetfüggő gyógyszerész

 

December 5-én délelőtt nyílt dr. Kőhegyi Ferenc gyógyszerész természetfotóiból kiállítás Szegeden a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol az elmúlt 5-6 évben készült fényképeket láthatja a közönség. A fotókat egy hónap keresztül lehet megnézni az épület I. emeleti előterében.

 

Jöhet a tél, a megye felkészült

2012. december 5-én délelőtt Szegeden a Csongrád Megyei Kormányhivatalban sajtótájékoztatót tartottak a megyei téli felkészültségét illetően. Az eseményen többek között részt vett Polner Eörs, a hivatal főigazgatója, valamint Szatmári Imre tűzoltó ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója is, valamint a polgárőrség és a tűzoltó szövetség is képviseltette magát.

Szurovecz Kitt érkezik Hódmezővásárhelyre

Szurovecz Kitti, a Fényemberek 2 – A fény árnyéka című kötet írójával beszélget Kodácz Csengele, a Rádió 7 és www.promenad.hu programigazgatója december 8-án, a Németh László Városi Könyvtárban.

Meghalt Hollósi Frigyes színművész

Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.

168-as hétvége a Munkácsy-tárlaton

 

Kihagyhatatlan lehetőséget kínál advent második hétvégéjén a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy szerelmeseinek: a zárás utolsó előtti hétvégéjén erőteljesen csökkentett, 168 forintos jegyárért tekinthető meg a Munkácsy-kiállítás.
 

Pénteken nyit a jégpálya

Hízik a jég a hódmezővásárhelyi jégpályán, ami idén új helyen várja a sport szerelmeseit - tudtuk meg Ékes Józseftől, a Városüzemeltetési Csoport vezetőjétől.

Ki takarítsa a járdát?

 

 
A közutakon a hó eltakarítása a Közútkezelő feladata, de a járdákat az ott lakóknak kell tisztítani – tájékoztatta szerkesztőségünket Ékes József, a Városüzemeltetési Csoport vezetője.
 

Negyven emberre lenne szüksége Mindszentnek

Évente több mint százmillió forinthoz juthatna Mindszent a Leader pályázat által, ha a külterületi lakosok száma meghaladná a 140 főt. A statisztika szerint azonban ez a szám mindössze 98; aminek egy oka van: a legtöbb tanyán élő személy nem tanyai, hanem városi bejelentett állandó lakcímmel rendelkezik. 

Alaposan megdolgoztatják a bíráló bizottságokat

A szalma alternatív használatától kezdve a nagy csalán növényvédő szerekben való alkalmazásán át az időjárás mezei nyulakra kifejtett hatásának vizsgálatáig a legkülönfélébb témák szerepelnek a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának Tudományos Diákköri Konferenciáján, amely december 5-én reggel kezdődött, és a délutáni órákban végződik.

Üzleti Évszakok – megjelent Károlyi László könyve!

 

Üzleti Évszakok címmel szerdán jelenik meg Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatójának kötete. A könyv nemcsak az üzleti élet szereplőinek, de a civileknek is hasznos, szemléletváltásra ösztönző tanácsokat ad, 60 olyan menedzsment történetet tartalmaz, melyek vállalatirányítással, stratégiaépítéssel kapcsolatos, de nehéz helyzetek kezeléséhez is kínál megoldásokat. A megjelenés előtt a szerzővel beszélgettünk.

Bizarr Babák korhatárral

 

Sötét ösztönökről szól a REÖK legújabb szobaszínházi produkciója: pszicho-horror előadáson borzonghatnak a nézők hétfőn.