Liszt-rapszódiát is játszanak, mert a név kötelez

A vonósokból álló Liszt Ferenc Kamarazenekarnak már a névválasztása is érdekes, hiszen nagy zeneszerzőnk vonószenekarra nem írt semmit, többek között erről is kérdeztük Rolla János művészeti vezetőt a november 23-i hódmezővásárhelyi fellépés előtt.

Új térburkolatra pályáznak Forráskúton

A falumegújításra és –fejlesztésre kiírt pályázat benyújtásáról hozott határozatot a forráskúti grémium, amelynek keretében a Művelődési Ház melletti teret burkolnák le.

Ezúttal nem tűz miatt szólt a sziréna

Péntek délután szirénázás verte fel a csendet a hódmezővásárhelyi tűzoltóság előtt, de az éles hang ezúttal nem a piros kakas újabb pusztítása miatt zengett, hanem jó hírt közölt, megérkezett a helyi parancsnokságra az új vízszállító gépjármű.

Biztonságot és hatékonyságot hoz a két kórház integrációja

 

Összdolgozói értekezletet tartott a makói és a vásárhelyi kórház kollektívája pénteken Vásárhelyen a Fekete Sasban, ahol Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár is jelen volt. Az államtitkár a két kórház integrációjával kapcsolatban kijelentette, az ellátó rendszer hatékonyabbá, egyszerűbbé és olcsóbbá és biztonságosabbá is válik, amellett, hogy az ellátás minősége nem szenved csorbát.

Forráskúton a régi seprő söpör

 

Jövő év elejétől lép hatályba a kéményseprő- ipari közszolgáltatásról szóló új törvény, melynek értelmében az önkormányzatok magukhoz rendelhetik a közszolgáltatást, Forráskút mégis maradna a régiben.

Közmeghallgatás lesz hétfőn Mindszenten

 

Rendes testületi ülését tartja hétfőn 13 órától a mindszenti képviselőtestület, majd 17 órától közmeghallgatást tartanak a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. A témák között szerepel a csatornázás, a város költségvetése, de bármilyen kérdéssel készülhetnek a lakosok a város vezetői felé.

Polgármesteri Piknik Ópusztaszeren

November 22-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartották a Kiskunsági Nemzeti Park által szervezett Polgármesteri Pikniket, melyre közel 50 résztvevő érkezett. A KNP tevékenységével érintett települések vezetőivel komoly társadalmi hatással bíró témákról folytattak eszmecserét. A szakmai fórumot követően a KNP munkatársai darulesre invitálták a környező települések vezetőit.

Báli hangulat a sportcsarnokban – Fotókkal!

 

Nagy a készülődés a Mindszenti Általános Iskolában, ugyanis szombaton 19 órakor veszi kezdetét a XVIII. Jótékonysági Bál. Pénteken délben a sportcsarnokban jártunk, amely már gyönyörű fényben pompázik. Egy biztos csodálatos terem fogadja majd a bálozókat.

Adventi ünnep Vásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2012. december 2-án Advent első vasárnapján tartandó ünnepi rendezvényekre.

Pályázat önkormányzati bérlakásra

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdeti az alábbi megüresedett bérlakásait ideiglenes elhelyezés céljára érvényes lakáskérelemmel rendelkező pályázók számára.

Közmeghallgatás Vásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. december 14-én 16 órától közmeghallgatást tart a hódmezővásárhelyi polgárok számára a Polgármesteri Hivatal dísztermében. (I/6)

A régi kapcsolat baráti körré alakult

Néhány kisteleki veterános úgy gondolta, ha már mindig együtt jelennek meg találkozókon, miért ne tömörüljenek baráti körbe. Egyenpólóval is jelezni kívánják összetartozásukat, de a kezdeményezés egyre többeknek tetszik meg. Mihály István és Széll József arról számolt be, hogy a 15-16 fős kezdetek után már 24-26 fő körüli tagság néz ki, köztük több fiatallal.

Czerván: a kormány differenciált állattenyésztési támogatásokat biztosítana

Az Európai Unió 2014 utáni költségvetési ciklusában a magyar kormány differenciált állattenyésztési támogatásokat szeretne biztosítani a gazdáknak a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Gazdálkodás Baráti Köre és a Gazdálkodás című lap közös rendezvényén.

Gyurta Dániel aláírt az Újpesthez

Gyurta Dániel olimpiai és világbajnok úszó, valamint Őze István, az idén 127 éves Újpesti Torna Egylet (UTE) klubigazgatója pénteken ünnepélyes keretek között aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a versenyző az UTE-ben folytatja a pályafutását.

Új vágópont épül Fábiánsebestyénben

A helyi adottságokra, és igényekre tervezett vágópont alapkövét helyezte el csütörtökön Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára Fábiánsebestyénben - tájékoztatta a szaktárca pénteken az MTI-t.

Szegeden is elindul a Nyitott bíróságok program

A vidéki nagyvárosok közül elsőként Szegeden indul el a Nyitott bíróságok program. A Szegedi Ítélőtábla munkatársai öt gimnázium végzős osztályainak tartanak majd a jogrendet bemutató osztályfőnöki órákat, s a diákok bírósági tárgyalásokra is ellátogathatnak.

Járjon közbe Lázár János : senki ne bérelhessen 5 ezer hektárt

 

Pénteken délben sajtótájékoztatón kérte két vásárhelyi települési képviselő, Hegedűs Zoltán és Benkő Zsolt, Lázár János országgyűlési képviselőt, hogy a hétfőn a parlament elé kerülő új földtörvényben a kormány kiemelten figyeljen arra, hogy az állami földterületek használatba és bérbe adása során a földműveléssel foglalkozó magyar magánszemélyek, és családi gazdaságok jussanak lehetőséghez.

Megoldhatná sógor, koma, de ha profit akar, itt a Woma!

Köztisztasági szolgáltatások, szennyvízszállítás, csatornatisztítás és dugulás-elhárítás alkotja a Woma Kft. fő profilját, akiknek ügyfelei 17 éve veszik igénybe a cég segítségét igen nagy megelégedettséggel. A cégről, Hajós Pállal a WOMA Kft. gépkocsivezetőjével beszélgettünk.

Ady üzenete az Emlékpontban

Rendhagyó irodalomórán vehettek részt a diákok és az érdeklődők november 22-én az Emlékpontban. A nagy érdeklődést a teltház is jellemezte – mondta az előadó Hornok András, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium magyar szakos tanára.

Ír Tornádó közelít Szeged felé – két világsztárral

Catherine Gallagher, Írország hercegnője mellett Barry John Gallagher a Lord of the Dance sztárja is fellép Szegeden. Hallgassa a Rádió 7 műsorát, és nyerjen belépőt Catherine Gallagher's Irish Dance Tornado szuperprodukciójára december 7-re!