Teltház volt Székkutason

Egyetlen szék sem maradt üresen péntek este a székkutasi Művelődési Házban, ahol Kakasszék múltjáról szóló filmjét vetítették Baté Szilveszternek. 

Ez valójában diktatúra

 

Birodalmi függésben élünk, a nyugati demokrácia díszletei jelen vannak, de ennek semmi köze ahhoz a demokráciához, amelyben annak idején hittünk, ez valójában diktatúra – jelentette ki dr. Bogár László közgazdász a Makói Polgári Kör rendezvényén a hagymavárosban. „A megmaradás nemzetstratégiája” című beszélgetést Kelemen Ferenc, a polgári kör elnöke nyitotta meg.

Nem képzavar : versek és tánc között dübörgött a Dodgem

 

A Tiszta Szívvel Egyesületért Alapítvány szervezésében mozgalmas délutánt és estét varázsoltak a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadára pénteken este a fellépők. Volt itt minden, versek, zene, és tánc. Az egyesület két különböző egymást követő programra is hívta az érdeklődőket.

Tátrai János 2012 kataszrófavédelmi szóvivője

Isaszegen találkoztak csütörtökön és pénteken az ország katasztrófavédelmi szóvivői, ahol hagyományteremtő módon átadásra került „Az év katasztrófavédelmi szóvivője” díj is, amelyet az idén a szóvivők Tátrai János tű. alezredesnek ítéltek, aki hosszú időn át szervezte megyénk katasztrófavédelmi kommunikációját.

Jó gyakorlatok magyar, francia, német és angol nyelven

A diákok francia, német és angol nyelvű műsora zárta a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 2012 áprilisában indult projektjét, amelynek során két jó gyakorlatot kellett elfogadtatni.

Közgyűlés Hódmezővásárhelyen

Novemberi közgyűlését tartotta pénteken 16 órától a hódmezővásárhelyi képviselőtestület. Online, percről percre tudósításunkat itt találja.

 

Sikeresen szárnyalt „Márton madara”

 

 

Márton napi Családi Partit rendeztek a vásárhelyi Aranyossy Ágoston oktatási intézményben. A jó hangulatú délutánon a diákok és a szülők együtt vettek részt az érdekes, népi hagyománymegőrző programokon. 

Tanácsok, hogy guruljon a szekér

Minden hónapban egy alkalommal az Építő – KITT Klaszter szakmai találkozót szervez, ahol az üzleti életet elősegítő tanácsokkal várják a tagokat. November 16-án, Hódmezővásárhelyen a protokoll szabályaival ismertette meg a résztvevőket, a Rádió 7 Stylist magazinjából is jól ismert, Görög Ibolya protokoll tanácsadó, valamint a cég irányításának átadásáról hallhattak előadást a délután folyamán.

Lázár János: meg kell kezdeni az első világháborús sírok számbavételét

 

Közeledik az első világháború kitörésének századik évfordulója, ezért meg kell kezdeni az áldozatok sírjainak számbavételét, és az emlékezési helyeket ki kell jelölni - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Budapesten a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság országos konferenciáján.

A nő, akit nem lehet meglepni

 

„Engem protokoll terén már nem nagyon lehet megfogni” – fogalmazott Görög Ibolya protokollszakértő, aki a Rádió 7 szerkesztőségébe látogatott. A Rádió 7 Szépség- és Divatmagazinjából, a „Stylist”-ből ismert, országos szinten elismert szakember üzent Olvasóinknak is.    

Olimpikonok és világversenyek Hódmezővásárhelyen

Több alkalommal, így a 2012. Londoni Olimpia előtt is Hódmezővásárhely adott otthon a legnagyobb hazai úszók felkészüléséhez: az egész világot maga mögé utasító Gyurta Dániel, és Risztov Éva is a Gyarmati Dezső Sportuszodában készült a megmérettetésre.

Sípos Vera és Szervét Tibor összebútoroztak

 

Hogyan lehet elviselni valakit, akivel muszáj együtt élni, akivel semmiben nem lehet egyetérteni? A választ Pierre Sauvil Napfény kettőnek című darabjából - főszerepben Szervét Tibor és Sipos Vera - kaphatja meg a nagyérdemű november 18-án, 19 órától Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Tehetséges fiatalok kerestetnek

 

22. alkalommal került kiírásra a Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, melyre jövő év elejéig lehet pályázni kimagasló, és bizonyított ötlettel megoldással rendelkező fiataloknak, erről dr. Antos László Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója. 

Biotechnológiától a kakukkfiókáig

Új irányok a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésében címmel rendeztek konferenciát november 16-án Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán. A széles palettán mozgó előadások a mezőgazdaság és vidékfejlesztés határterületeit is érintették, sőt volt, aki jogi illetve nyelvészeti szempontból közelítette meg a témát.

Idegennyelvi délutánok az iskolahéten

 

A héten a Nyitott Iskola Hét programsorozaton belül került sor két idegen nyelvi délutánra a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában. Fotógalériával!

Ebbe öröm lesz belebújni!

 

Húst a hentestől, pulóvert az Eurotextől éri meg vásárolni. Most pedig, a Pulóvervásár alkalmából mindezt rendkívül kedvezményesen tehetik meg. Az idei vásárról Rácz Árpáddal, az Eurotex Kft. tulajdonosával és Kanalas Éva alkalmazottal beszélgettünk. 

A váratlanra készülnek a rendőrök

 

Instruktorok képzése kezdődött a héten a megyei kapitányságon, mely után pénteken vizsgákra került sor tájékoztatott Kővágó Attila a Csongrád Megyei Rendőr Főkapitányság kiképzés intézkedéstaktikai vezető instruktora. 

Kinyújtották a kezüket az Eötvösben

 „Nyújtsd ki a kezed!” elnevezéssel Tolerancia Napot tartottak november 16-án délelőtt a vásárhelyi HISZK Eötvös József Székhelyintézményben. A pénteki rendezvényen számos program, többek között kutyaterápiás bemutató és siket-jelbeszéd előadás is látható volt.

27 perc extra alvás

 

Huszonhét perc plusz - ennyire extra alvásra van szüksége egy iskoláskorú gyermeknek ahhoz, hogy a következő napon sokkal élénkebb, produktívabb legyen.

Lázár: a kormány célja az önkormányzatok kiváltása az adósságcsapdából

 

A kormány célja az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából, amelybe azok a szocialista kormányok évei alatt kényszerültek – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken

Lázár János közleménye

 

Köszönöm Botka László igazán „különleges” érdeklődését, amit Hódmezővásárhely, illetve a személyem iránt tanúsít, de sajnos ki kell ábrándítsam: ez sem a város, sem magam részéről nem nyerhet viszonzást. Mi hódmezővásárhelyiek igen konzervatív emberek vagyunk, és nem foglalkozunk Szeged pénzügyeivel, ahogyan Botka Lászlónak sincs semmi köze Hódmezővásárhely gazdálkodásához.

Ilyen a vidéki divat! – Divatbemutató és hajshow népies motívumokkal a BFMK-ban

 

Kreatív és "divatos" tematikával, közönségcsalogató programokkal mutatkozik be a derekegyházi kistérség szombaton délután három órától Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A derekegyházi fiatalok népies elemekkel fűszerezett zenés divat- és hajfonat bemutatót tartanak, ahol az érdeklődőknek lehetőségük nyílik trendi hímzési praktikák és divatos hajfonás technikák elsajátítására is.

Apa, gyerünk koncertre!

 

Kicsik és nagyok kedvence, Halász Judit legújabb, Apa, figyelj rám! albumával lép fel november 17-én, szombaton 11 órakor a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A koncerten felcsendülnek az új lemez frappáns szövegű, fülbemászó dallamai és a mindenki által jól ismert, "rongyosra hallgatott" dalai is.

Ki miben művész?

 

Helyi tehetségeket keres a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ amatőr művészeti fesztiválján, melyre november 23-ig lehet jelentkezni prózával, verssel, énekkel, humorral, tánccal, zenével, színházzal, bűvészelőadással vagy bármilyen más szabadon választható művészeti produkcióval. A több, mint negyedszázados múltra visszatekintőtehetségkutató jelentkezői a november 19-20-i elődöntőkön megmutathatják ország-világnak, hogy ki mit tud Vásárhelyen és a kistérségben!

Közel a megállapodás, de IMF-hitel nélkül is megállna a lábán az ország

 

A miniszterelnök szerint az EU múlt heti országjelentése közvetlenül arról is szól, hogy Magyarország IMF-kölcsön nélkül is biztosan megáll a lábán. Orbán Viktor azonban - mint azt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta - továbbra is megegyezésre törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az unióval.