Egy egészen különleges kezdeményezésként indult a darab, mondta el a rendező, Vidnyánszky Attila, aki hozzátette, hogy Szarka Tamással, a Ghymes frontemberével szövetkeztek két évvel ezelőtt, hogy egy olyan zenei művet hozzanak létre, amely megszólalási módját és hangvételét tekintve korszerű és a mai kornak megfelelő, de nem a Magyarországon elfogadott musical hagyományokra épülő technikákat alkalmazza. Saját magunkból, saját zenei világunkból a Mária történetet próbálják elmesélni, műfajteremtő szándékkal.

A főbb szerepeket a Csokonai Színház művészei játsszák, így Olt tamás és Mészáros Tibor, címszerepben pedig Újhelyi Kingát tekintheti meg a közönség. De fellép Pápai Erika, Hobo és maga a szerző, Szarka Tamás is.

A rendező tavaly az Ember Tragédiáját vitte színre Szegeden, és elmondta, hogy egészen különös érzés a szabadtérin dolgozni, amely az egyik legnagyobb magyar színpad. A négyezer néző különleges atmoszférát ad, hiszen teljesen máshogy kell megszólalni, mint egy kőszínházban.

A darab látványos és nagyon nagy hatású színházi aktus lesz, nagy hatású és látványos színházi elemekkel.

 

Kovács Péter