A hétköznapokban is használható a matek

44 kétfős csapat indult a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola és Óvoda által meghirdetett HA-TUD-MA országos matematikaversenyen, a május 26-án az intézményben megrendezett döntőben pedig 10-10 csapat mérte össze tudását 7. és 8. osztályos kategóriában.

Nem csak a háborúban elesett hősökre emlékeztek

A Vitézi Rend Csongrád megyei Székkapitánysága, a Hagyományőrző Pálffy Huszár Egyesület és a Nemzetőrség hódmezővásárhelyi szervezete május 26-án megemlékezést tartott a hősök napja alkalmából.

Záporok lehetnek vasárnap délután

Mindenütt lesz többórás napsütés, emellett főként délutántól egyre többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan, nagyobb eséllyel délnyugaton és keleten záporok is kialakulhatnak, itt-ott esetleg gyenge zivatar sem kizárt.

Diákolimpiai bajnokok a Kervárosi katolikus focisták

Az Alföldön is születnek tehetséges focisták, amelyet a közelmúltban a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola fiatal labdarúgói is bizonyítottak, hiszen a vásárhelyiek veretlenül nyerték meg a II. korcsoportos Országos Labdarúgó Diákolimpia Fonyódligeten lebonyolított döntőjét. A hazaérkezés után Bokor János testnevelő-edzővel beszélgettünk a nagy sikerről.

Pünkösd – a Szentlélek eljövetele

A pünkösd a pentekoszté görög szóból származik, jelentése „ötvenedik”, vagyis a húsvét után az ötvenedik nap, melyen a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény egyházak.

Az apa meghalt, kislánya életéért még küzdenek

 Kiskunfélegyházán egy fénysorompó nélküli vasúti átjáróban ütközött egy személyvonattal az az autó, melynek sofőrje azonnal életét vesztette a balesetben. A férfi mellett ülő 10 éves lányát mentőhelikopter szállította kórházba, küzdenek az életéért.

A vadnyugatra utaztak a mindszenti gyereknapon – Galériával!

 

A vadnyugat világába kalandoztak szombaton Mindszenten, ahol a városi gyereknapot rendezték meg a kulturális központ előtti parkban. A színpadi programok mellett keresték a település legrátermettebb cowboyát, de a légvárakat, céllövöldét és a kalandparkot is kipróbálhatták az érdeklődők a sok-sok finomság mellett.

Grillcsodák, nóták, Mirigyek – Grillfesztivál tizedjére

 

Idén a tizedik hagymás grillfesztivált és sütőversenyt rendezte Makón az 1992-ben alakult, tehát most 20 éves Váll-Ker kft, mely második alkalommal lovas felvonulást és futóversenyt is tartott. A szombati eseménynapra talán az eddigieknél is színesebb programok, és még finomabb étkek készültek. Aki, e napon, Makón a Návay teret választotta, biztosan élményekkel tért haza. Rengeteg fotóval, Galériával!!

Vers, zene és tánc a sámsoni Ki Mit Tudon!

A békéssámsoni iskolások léptek fel az ötödik Ki Mit Tudon! a helyi művelődési házban, ahol 25-en mutatták meg tehetségüket szombaton. A fellépők között voltak, akik verssel készültek, de láthattunk táncos és zenés produkciókat is.

Jelszó: rendszeres karbantartás

Társunk az autónk. Ha azt szeretnénk, hogy sokáig szolgáljon minket ügyelnünk kell a rendszeres karbantartásra. Erre hívta fel a figyelmet Csengeri Géza, az Alfa Autóház szervizvezetője a szombati Családi Magazinban.

Répássy: az új Btk. 2013 nyarán lépne hatályba

Az új büntető törvénykönyvet (Btk.) várhatóan az általános vita június végi lezárását követően fogadhatja el az Országgyűlés, és egy évvel később lépne hatályba - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára szombaton Balatonalmádiban, a XI. Magyar Jogászgyűlésen.

Miért a KÖHE-t válasszuk?

A szombati Családi Magazin hallgatói megtudhatták Hársasi Tibortól, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnökétől, hogy melyek azok a dolgok, amikkel többet nyújt a KÖHE.

Mi, hogyan teszi könnyűvé a tésztát?

Sütéskor igyekszik a jó háziasszony minél könnyedebbé tenni a tésztát, ezt mivel lehet elérni? Erről beszélgetett a szombati Családi Magazin Kemence rovatában, Gulyás-Szabó Gergely, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezetője és Nagy Ágnes.

Szeged napján köszöntötték a város kiválóságait

Ünnepi közgyűlésen emlékeztek meg szombaton délelőtt a városháza előtt Szeged szabad királyi várossá válásának 293. évfordulójáról. Szeged napján díszpolgárt avattak és a város kiválóságait köszöntötték a Széchenyi téren.

A napokban a pázsitfűfélék, de hamarosan más allergének is gondot okozhatnak az allergiásoknak

A napokban a pázsitfűfélék okozhatnak tüneteket az arra allergiásoknak, de egyre több allergén is most kezd virágozni - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebookon szombaton.

A családok együtt töltötték a délelőttöt a vásárhelyi könyvtár gyermeknapján

Szombaton délelőtt hívták a családokat a bibliotékába a Németh László Városi Könyvtár Pósa Lajos Gyermekkönyvtárának munkatársai. Változatos programokkal készültek, hiszen a lényeg, hogy ilyenkor közös élményeket szerezzen a szülők és a kicsik. Képgalériával!

Vásárhelyieket is vár Magyarország legnagyobb médiatábora

Fluor és a Csillag születik zsűritagja, Puzsér Róbert, valamint az MR2-Petőfi Rádió műsorvezetői is vendégek lesznek idén a DUE Médiahálózat balatonfenyvesi médiatáborában, ahová bárki eljöhet, feltéve, ha 14-25 éves, és érdekli a média világa - tájékoztatta a promenad.hu és a Rádió7 szerkesztőségét Herczeg Zsolt, az Országos Kommunikációs Média Szaktábor egyik szakmai vezetője.

Fontana Optika az éles látásért

Az UV-sugárzás milyen károkat okozhat szemünkben? Mi is az a multifokális szemüveglencse? Ezek is kiderültek a szombati Családi Magazinban. A műsor vendége volt Halász Tünde, a Fontana Optika üzletvezetője.