Szinte mindenki D vitamin hiányban szenved

A D vitamin a csontrendszernek is nagyon fontos, de immunrendszerünk is gyengül, ha a szervezetnek hiánya van ebből a vitaminból hangzott el a Rádió 7 Épkézláb című műsorában február 27-én este.

Hétéves az önképző kör – csak egyetlen találkozás maradt el

Nyílt foglalkozáson mutatta be az elmúlt fél év munkáját hétfő este a Németh László Városi Könyvtárban a Hódmezővásárhelyi Művészettörténeti Önképzőkör. A tavalyi évben a velencei reneszánsz témáját járta körbe a tagság, amelyet a nyáron az itáliai városba tett kirándulással zártak le, és azóta a magyar reneszánsz került érdeklődésük középpontjába.

Lázár: erősebb állami szerepvállalást és bérrendezést az egészségügyben!

Véget kell vetni a privatizációnak és erősíteni kell az állami szerepvállalást az egészségügyben a Fidesz parlamenti frakciója szerint - közölte Lázár János, miután a képviselőcsoport hétfő délelőtti ülésén meghallgatta Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt az ágazat fejlesztési terveiről.

Pölös Mihály váltotta Tisza Zoltánt a mindszenti testületben

Munkahelyi összeférhetetlenség miatt lemondott képviselői pozíciójáról Tisza Zoltán, akinek helyére a legutóbbi választások során, a mandátumot nem szerzők közül, a legtöbb szavazatot kapó jelölt került, így Pölös Mihály váltotta Tisza Zoltánt - derült ki a hétfői rendkívüli testületi ülésen, Mindszenten.

Mi lesz veled Rádió 7?

Szólni fog-e a jövőben a Rádió 7 műsora, erre, a sokak által fontos kérdésre adta meg a választ hétfői Napraforgónkban a Rádió 7 és a www.promenad.hu cég- és szerkesztőségvezető, tulajdonosa, Égető Gyula, akivel Kodácz Csengele beszélgetett.

Egy évtizede az “Egészséges Zsombóért”

2001 januárjában négyen hozták létre az Egészséges Zsombóért Alapítványt, mely célját a nevében viseli, és a több mint egy évtized alatt az egészségheteken túl számos programot hoztak létre – számolt be dr. Szabó Ágnes és Gyuris Zsolt.

MTA: növeljék a gazdasági, jogi és társadalomtudományi felvételi keretszámokat!

A gazdasági, a jogi, a társadalomtudományi és bölcsész felsőoktatási felvételi keretszámok mielőbbi emelését javasolja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gazdaság- és jogtudományok, valamint filozófiai és történettudományok osztálya.

Javaslatok a kormánynak és a PSZÁF-nek

Az alkotmányügyi bizottság hétfőn egyhangúlag támogatta a lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat benyújtását az Országgyűlésnek. Kikerült a szövegből a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának a lehetősége, amit a Jobbik bírált a vitában.

A környezetvédelmet népszerűsítik, és még nyerhetnek is

A SzékelyKapuk-ZöldKapuk közép-kelet-európai iskolai játékok első fordulójában betlehemes játékot kellett előadniuk a résztvevőknek, a második fordulóban pedig környezetvédelemmel kapcsolatos plakátokat kellett készíteniük és kiállítaniuk. A hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 6. a osztályos diákjai a sikeres első kör után vándorkiállításon mutatják be különleges technikával készült kollázsaikat.

A forralt bor volt a legnépszerűbb

Szentesen a Télbúcsúztató Karnevál immáron 11. alkalommal került megrendezésre. Idén először az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing Program támogatásával sikerült útjára indítani az első Farsangi Borvigadalmat is.

Szavalnak kicsik és nagyok

A Lánc utcai Mozaik Moziban rendezik meg a Petőfi Sándor Szavalóverseny elődöntőit február 27-én és 28-án. A verseny története régre nyúlik vissza, tavaly volt a jubileumi 25-dik, a hozzá kapcsolódó Petőfi Képzőművészeti Verseny pedig idén jubilál.

Csökkenő belföldi áruszállítás, stagnáló utasforgalom

A belföldi áruszállítás volumene 11, teljesítménye 6 százalékkal csökkent tavaly, amit ellensúlyozott a nemzetközi áruszállítás volumenének 5, árutonna-kilométerben mért teljesítményének 3 százalékos növekedése; a helyközi személyszállítás utasforgalma stagnált, az utaskilométerben kifejezett teljesítmény viszont - a légi személyszállításnak köszönhetően - 3 százalékkal nőtt -  közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Február 29-ig esedékes a kgfb aktuális részlete

A január 1-jei szerződéses évfordulóval rendelkező autósok idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díja aktuális részletének legkésőbb 2012. február 29-ig be kell érkeznie a biztosítótársaságokhoz  - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), hozzátéve, hogy az aktuális díjrészlet mellett az adott időszakra vonatkozó baleseti adót is be kell fizetniük az autósoknak.

Hamarosan indul a Wekerle-terv

Hamarosan a kormány elé kerül a kis- és középvállalkozások Kárpát-medencei fejlesztését támogató Wekerle-terv, melynek célja a hazai kis- és középvállalkozások támogatása, valamint a Kárpát-medence gazdasági összefonódásának élénkítése – tudta meg a szegedma.hu Szatmáry Kristóf államtitkártól.

Lázár János: ezt a csatát még nem zártuk le

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője nem tart szükségesnek gazdaságpolitikai irányváltást a magyar kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslat miatt; Lázár János erről hétfőn beszélt az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.