Amikor szárnyra kel a képzelet

A mindszenti Túri Ágnes, amatőr művész rajzaiból nyílt pénteken délután kiállítás a helyi kulturális központban. A fiatal lány alkotásait március 5-ig tekinthetik meg az intézmény emeleti termében az érdeklődők. Sok fotóval!

Nem hivatalos történelmünkről képekben

Ha nem látjuk a fától az erdőt, hátrébb kell lépni. Többek között a józan paraszti ész használatára hívta fel a figyelmet Szondi Miklós tanár, rováskutató február 24-én a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban a Kárpát-medencei ősiségről tartott előadásában.

Mestere volt a művészetének

A Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány helyiségében február 24-én délután nyitották meg Fekete Jánosnak, a sorozat harmadik kiállítójának, életmű-munkásságát bemutató kiállítását.

Átadták a Wass Albert Kör díjait

A Hódmezővásárhelyi Wass Albert Kör irodalmi és művészeti pályázatot is hirdetett, melynek díjait péntek délután a Németh László Városi Könyvtárban adták át.

Justin felkötheti a…

A Rádió 7 pénteki kívánságműsorában 2002-őt Justin Timberlake akkori sikerdalával idéztük fel a My Love-val. Justin házatájékán akad érdekesség, és jól meg kell gondolnia a zenésznek következő lépéseit. Fél millió dollárt kell fizetnie ugyanis jegyesének Jessica Biel-nek, amennyiben félrelép a házasságkötés után.

A gólya csőrében még béka is fityegett

Micimackó mellett egy bohóc és egy lovag várta február 24-én a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola tornacsarnokában, hogy megmutathassák magukat a közönségnek. De persze több furcsa társaság is összeverődött ezen a délutánon a tornateremben.

Farsangoztak Kutason

Maximálisan farsangi hangulatban búcsúztatták ezt a hetet Székkutason, hiszen farsangi mulatságot tartottak az oviban és az általános iskolában egyaránt.

Keresztmetszet Vinkler László munkásságáról a Móra-múzeumban

Vinkler László festő- és grafikusművész születésének századik évfordulója alkalmából nyílik emlékkiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A szegedi alkotó szerteágazó munkásságáról ad keresztmetszetet a tárlat, melyet február 24-én, pénteken 16 órakor nyitnak meg.

Húsvéti bélyeget hoztak forgalomba

A húsvét ünnepéhez kapcsolódó bélyeget bocsátottak forgalomba Spányi Antal katolikus püspök és Bakati Gábor, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese jelenlétében pénteken Budapesten.

Derekegyházon sem volt probléma az utakkal

Derekegyház is felkészült, így nekik sem okozott gondot a február elején leesett nagy hó mennyiség, az utak járhatóak voltak – tudtuk meg Szabó István polgármestertől, aki elmondta, hogy tűzifát nem tudtak sokat osztani, de volt lehetőségük a helyieknek, hogy maguk szedjék össze a tűzrevalót.

Az új magyar gazdaságpolitika kiállja az idők próbáját

Orbán Viktor szerint az elmúlt másfél évben megalkotott 365 törvénnyel, valamint az új alaptörvénnyel Magyarország megtalálta a jövőbe vezető biztos utat, és joggal remélhető, hogy az új magyar gazdaságpolitika és alkotmányos berendezkedés kiállja az idők próbáját.

Mocorgós ezüst Algyőről

Ezüstérmet szerzett a Mocorgó FC 2004-ben született labdarúgó csapata az Algyőn megrendezett Schlumberger kupán. A torna sztárvendége Magyarország legjobb játékvezetője, Kassai Viktor volt – számolt portálunknak Szűcs Sándor, a gárda edzője.

A parlament az első félévben várhatóan elfogadja a turizmustörvényt

A turizmusról és vendéglátásról szóló törvény jelenleg közigazgatási egyeztetésen van, a jogszabályt várhatóan még az idén az első félévben a parlament megtárgyalja, és elfogadja - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az Idegenvezetői Világnap nyitó rendezvényén, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (BKIK) pénteken.

A kisteleki néptánc és mazsorett ma

Mennyi készsége fejlődhet egy gyereknek, ha táncol? Miért rossz, ha valaki évközben adja fel a táncot? E kérdésekre is választ kaphattak a Rádió 7 kisteleki frekvenciájának hallgatói, hiszen a pénteki Napraforgó magazinműsorunk vendége volt Szathmáry Éva és Czirokné Krizsán Zsuzsanna táncoktatók.

Nyert a második körös pályázat, kezdődhet a csatornázás Mindszenten

Örömteli hírrel szolgált Zsótér Károly, Mindszent polgármestere a pénteken délelőtt megtartott sajtótájékoztatón: a szennyvíz beruházás második körös pályázata pozitív elbírálásban részesült, így hamarosan megkezdődhet a projekt a településen. A csatornázás összesen 4,5 milliárd forintból valósul meg Mindszenten.

Értékátadás nélkül létezhet oktatás?

Az egyházi iskolák és a hitoktatás jövőképe a Nemzeti köznevelési törvény tükrében címmel Márkus Gábor, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója tartott konzultációt egyházi köznevelési és közoktatási intézmények vezetőinek, pedagógusainak február 24-én a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban.

Kémtörténet a múltból – vásárhelyi szereplőkkel

Az Emlékpont kutatóival szoros együttműködésben dolgozó fővárosi történész, Fráter Olivér a ’40-es évek végén induló és több éven át tartó, vásárhelyi szereplőkkel megtörtént eseménysort dolgoz fel a pénteken közzétett, „Párhuzamos kémhistóriák – avagy út Vásárhelyről a hírszerzési szolgálatokig” című tanulmányában. A kémfilm forgatókönyvének alapjául is alkalmas történetben több vásárhelyi személy is megjelenik.

 

A tanulmány itt megtekinthető!

XVI. Benedek pápa is twitterezik

XVI. Benedek nevét viselő Twitter-oldalt indít a Vatikán, tovább növelve a pápai állam által evangelizációs eszközként használt kommunikációs csatornák számát.

Nem várható üzemanyagár-változás

A nemzetközi piaci folyamatok összességében azt jelzik előre, hogy a jövő héten nem változnak az üzemanyag árak a magyar piacon a GKI Energiakutató értékelése szerint.

Egyedülálló tehetséggondozó program indul a megyében is

Békés megye 3300 érettségiző diákja közül 150 főt választottak ki kizárólag belső hajtóerejük alapján, hogy elkezdjék nyáron az első évfolyamot az egy hetes nyári Dél-alföldi Talentum Akadémián. A program immáron egy éve indult, most Csongrád megyébe is gyökeret vert, ahol Mészáros Antal a Csomiép kft ügyvezetője állt a kezdeményezés élére.

A megyében vezet az alkohol

A Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézete a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével nemrégiben fejezte be közlekedésbiztonsági témájú, „Kábítószerek, alkohol és gyógyszerek hatása alatti gépjárművezetés (DRUID)” című európai uniós projektét.

A tanítás rendje a Lisztben

A fűtési rendszer javítása folyamatban van a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvodában, ami vasárnapra befejeződik, de a rendszer teljes működésének beindítása még néhány napot igénybe vesz. Emiatt a következőképpen alakul a tanítás rendje.

“Rossz gyerek” szindróma – Hiperaktív vagy csak túl élénk?

Pörög, pattog, mint akit felhúztak, akár egy nagy sebességgel száguldó autó, amelynek elromlott a kormánya és irányíthatatlanná vált. Általában ezeket a megállapításokat teszik a nehezen kezelhető gyerekről, és azonnal kész a következtetés: hiperaktív. Az így "elkönyvelt" gyerek aztán viseli magán a bélyeget, hogy antiszociális, nem való közösségbe, hátráltatja a többiek játékát, tanulását. "Pedig a dolog nem ilyen egyértelmű" - állítja Hajdú Ágnes fejlesztőpedagógus, aki sok hiperaktív gyerekkel foglalkozik munkája során.