Így lehet halálos kimenetelű az influenza

Tévhit, hogy a tüdőgyulladás ma már veszélytelen, antibiotikumokkal könnyedén gyógyítható betegség. Kevesen tudják, de valójában ez a betegség a 10. leggyakoribb halálok világszerte. Ráadásul most különösen érdemes vigyázni, mert tüdőgyulladás influenza szövődményeként is kialakulhat.

Hazatértek a romániai hókárosultaknak segítséget nyújtó speciális mentők

Helyenként 4-5 méteres hóban dolgozva több településen is részt vett a romániai Buzau megye lakóinak megsegítésére indult segélyakcióban a vasárnap hazatért Életjel Mentőcsoport két tagja – közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.

Hóember rekordot döntöttek

Almáskamarás sportpályáján rekord méretű hóembert építettek. Dél-Békésben az ezer lelket számláló község apraja-nagyja fogott össze, hogy az eddigi csúcstartó három méteres hóembert felülmúlják.

Mennyi a vitamin a tél végi gyümölcsökben?

Szakértők szerint a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma télen alacsonyabb, mint nyáron vagy ősszel, de így is hasznos a fogyasztásuk. Ami bizonyos: mindenképpen érdemes pótolni, akár mesterséges úton is a hiányzó vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.

Ráncos leszel a rágótól

A plasztikai sebészek szerint a rágózás lehet, hogy jót tesz a fogaknak, de kifejezetten előnytelen az arcbőrnek, mivel elősegíti a ráncosodást.

Ötven éve a festőállvány előtt

Fülöp Erzsébet már az általános iskolában kitűnt rajztudásával, de miután kiderült, hogy a festés több nála puszta időtöltésnél, szülei próbálták lebeszélni a képzőművészeti pályáról, azonban szerencsére kitartott szenvedélye mellett. Az 1937-ben született festőművésszel beszélgettük a Rádió 7 február 19-i Szőttes műsorában.

Könnyítik a fegyvertartást

A Ház jövő héten dönthet a fiskális paktumról, a dohánykereskedelem állami felügyelet alá vételéről, könnyíthet a fegyvertartás szabályain.

Fliegauf kapta a zsűri nagydíját Berlinben

A kritikusok is jól fogadták, végül a zsűri is nagydíjjal jutalmazta Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását a berlini filmfesztiválon. A Berlinale második legrangosabb díjával elismert film a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságok hatására született, amatőr színészekkel.

Félmilliós sárga csekkek

Kunszentmiklóson háztartások százai képtelenek fizetni ez idő tájt a rezsit. Helyenként a 200-300 ezer forintot is meghaladják a fél- egyéves hátralékok.

Két hónapig élt a hó alatt

Egy svéd férfi két hónapot töltött étel nélkül, hó alá ragadva az autójában, de túlélte - írja a BBC. Az autót pénteken találták meg Észak-Svédország egy erdei útján, több mint egy kilométerre a legközelebbi főúttól. A rendőrség szerint a környéken a hőmérséklet nemrég mínusz harmcin fokra esett.

Véletlenül gyújtotta fel gázolajjal a szomszéd kutyáját?

Visszavonta korábbi beismerő vallomását az a 63 éves kisizsáki férfi, aki az ügyészség által készített vádirat szerint egy éve felgyújtotta a szomszédja kutyáját. A büntetőper pénteken kezdődött a Kecskeméti Városi Bíróságon, de ítélethirdetésre az új fejlemény miatt egyelőre nem kerülhetett sor.

Ismét remekelt Szőke Elizabet

 

Szombaton a Magyar Íjász Szövetség által megrendezett IFAA Teremíjász Országos Bajnokságon kiválóan szerepelt a maroslelei Szőke Elizabet. A rangos versenyen 96 íjász mérte össze a tudását Budapesten.

 

Táncosra hangolt West Side Story

Az „évad legnagyobb dobása” és alighanem ennek folytán a legnépszerűbb produkció – február 18-án debütált a Nagyszínházban Leonard Bernstein West Side Storyja Juronics Tamás rendezésében.

Lépésről lépésre a dorozsmai rendőrőrsért

Dorozsma központjába költöztetnék a körzeti megbízotti irodát a választókerület önkormányzati képviselői. Egy tágasabb, később akár rendőrőrsnek is átalakítható épületet szemeltek ki, s ezzel a lépéssel a „jól látható rendőrség” elvét is megvalósítanák.

Márciusban dönthet a kormány a sertésstratégiáról

Márciusban dönthet a kormány a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által elkészített sertésstratégiáról, amelynek fő célja a jelenlegi hárommilliós hízóállomány duplájára növelése – írta szombati számában a Magyar Nemzet.

ÁNTSZ: terjed az influenza egész Európában

Egyes országokban eltérő ütemben, de továbbra is növekszik az influenza terjedése Európában – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton a hivatalos Facebook-oldalán.