Megkezdődött a battonyai rém pere

Megkezdődött a "battonyai rémként" elhíresült férfi büntetőpere csütörtökön a Gyulai Törvényszéken; a vádlott az ügyészség szerint 2010 nyarán megerőszakolt, majd megölt egy nőt, egy hónappal később pedig egy másik nővel is erőszakoskodott, de azt a bűncselekményt megakadályozták.

Navracsics: A kormány elkötelezett az együttműködés mellett + videó

A magyar kormány minden egyes jogi és törvényalkotási kérdésben áll a szakmai viták elé - mondta záró felszólalásában Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Európai Parlament (EP) Polgárjogi, igazságügyi és belügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén.

Sánta Ferencet idézte meg a Wass Albert Kör

Az Erdélyben, szegény családban született író munkásságát idézte fel csütörtöki összejövetelén a Wass Albert Kör a Németh László Városi Könyvtárban. A kör tagjai számára tagtársuk, Dratsay Zsigmondné tartott előadást az Idéző című sorozat részeként.

Új pályázatok munkahelyteremtésre

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2012. február 7-én meghirdette a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása című pályázati programját.

Hideg lesz

Délután a legtöbb helyen megvastagszik a felhőzet. Napközben keleten lehet jelentéktelen hószállingózás, majd délutántól a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő gyenge havazás. A nap nagy részében a változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.

A Mikulásgyár szerdától ismét hálózsákokat, takarókat gyűjt 13 plázában

A nagy hidegre való tekintettel ismét „üzembe helyezik” a MikulásGyárat. Szerda és vasárnap között hálózsákokat, takarókat, pokrócokat, plédeket gyűjtenek a karitatív akció és a Magyar Vöröskereszt önkéntesei. Persze, most is szívesen látják a tartós élelmiszereket, hiszen azokra szintén nagy szükség van.

Nem indokolt már a 24 órás ügyeleti készenlét

Péntek óta a rendőrök ötven esetben alkalmaztak biztonsági intézkedést, a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesei pedig 152-szer avatkoztak be eredményesen veszélyhelyzet elhárításába. Csongrád megyében jelenleg is 84 fő tartózkodik kijelölt melegedőhelyen és folyamatosan végzik a közutakon a hóeltakarítást, csúszásmentesítést.  A 24 órás ügyeleti készenlétre azonban már nincs szükség.

A szén-monoxid ölhet, előzzük meg a bajt

Más problémák lehetnek a gázkészülékekkel, illetve a szilárd tüzelőt használó készülékekkel. Egy közös van bennük: ha rosszul működnek, akkor emberéleteket követelhetnek. Előzzük meg a bajt!

Szerencsés család

Szerencsés volt egy afgán család ma hajnalban, akiket a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei elfogtak el a határ közelében, ugyanis egy 3 és egy 1,5 éves kisgyerek kihűlés közeli állapotban volt már, amikor megtalálták őket. A rendőrök azonnal kórházba vitték a gyermekeket és az édesanyjukat.

Jogerős ítélet az atm-robbantóknak

Több pontban megváltoztatta, de alapvetően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla annak a triónak a büntetését, melynek tagjai egyebek közt a békésszentandrási atm-et is kirobbantották a helyéről és elvitték a tartalmát.

Figyelem, egy héten belül nyilatkozni kell, máskülönben jön a büntetés!

Az úgynevezett zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási programban résztvevő termelőknek február 15-ig nyilatkozniuk kell az élőmunka ráfordításról, és hogy teljesítették-e az előírt árbevételt. Aki nem teljesíti a feltételeket, az bírságot fizet! - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara.

Török Sándorra emlékeznek Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó és Vízilabda SC, a Török Sándor Baráti Kör egyesület és a Hódmezővásárhelyi Vízilabda SC közös szervezésében február 11-én, Török Sándor születésének 80. évfordulóján, az egykori kiváló testnevelő tanárra, úszó-, vízilabda edzőre, játékvezetőre emlékeznek Hódmezővásárhelyen, a róla elnevezett fürdőben.

Sikeres az önkéntes diákmunka Vásárhelyen

Munkaviszonynak számít-e az önkéntes diákmunka? - tette fel a kérdést Égető Gyula csütörtök délelőtti Napraforgó magazinműsorunkban. Vendégünk volt Balázs József, a Hódmezővásárhely Megye Jogú Város oktatási csoport vezetője és Nagy Zsuzsanna, a HISZK Gregus Máté tagintézmény vezetője

Bombariadó a debreceni pályaudvarokon

Az utasoknak 60-120 perces késéssel kell számolniuk a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, a debreceni vasútállomás mellett a buszpályaudvart is ki kellett üríteni - tájékoztatta a Mávinform és a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

A szerbek a magyar riasztási rendszert tanulmányozták Budapesten

Az élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó uniós sürgősségi riasztási rendszerről (RASFF - Rapid Alert System for Food and Feed) tartott a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi szemináriumot, melyen a szerbiai illetékes hatóságok szakértői vettek részt. Szerbia és Magyarország külügyminiszterei 2010-ben állapodtak meg arról, hogy hazánk támogatja déli szomszédunk európai uniós integrációját, ennek jegyében zajlott a budapesti képzés.

Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM

Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a deviza alapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik a belépést az árfolyamvédelmi rendszerbe.

Új bevallási határidő a szakképzési hozzájárulás előleg tekintetében

2012. január elsejétől a szakképzési hozzájárulás előleg, illetve az éves elszámolás teljesítésére új bevallási nyomtatványt rendszeresített a NAV. A szakképzési hozzájárulás bevallására a 1212-es számú, Bevallás a szakképzési hozzájárulásról elnevezésű nyomtatvány szolgál, mely kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

Évi 11 milliót spórol Vásárhely az új fűtési módszerrel

A következő fűtési szezonban már a megújult geotermális távhőszolgáltatással fogják fűteni a vásárhelyi Önkormányzat négy további épületét – tudtuk meg Ádók Jánostól, a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő ZRt. igazgatóságának elnökétől. A projekt 175 millió forintból valósul meg, melyből, 87,6 milliót nyertek pályázaton. A másik felét a város biztosítja, ami nyolc év alatt térül meg, ugyanis ezzel a fűtési módszerrel évente 10-11 millió forintot spórolnak meg a településen - derült ki a csütörtökön megtartott nyitórendezvényen.

Van már programja szombatra?

Készülődés a farsangra, lélekmelegítő borest és táncház is várja az érdeklődőket Hódmezővásárhelyen február 11-én, szombat délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ (BFMK) szervezésében. A moziban farsangi hangulat nem csak nőknek, a tájházban a „soltvadkerti aranyember”, Frittmann János kínálja nedűit, a tánciskolában pedig kicsik és nagyok újra együtt lépdelhetnek a Kender zenekar muzsikájára.

OKI: már öt településen veszélyes a levegő minősége

Országszerte tovább romlott a levegő minősége: csütörtökön már öt település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) a szálló por magas koncentrációja miatt. A fővárosban továbbra is érvényben van a szmogriadó tájékoztatási fokozata.

Maximális kihasználtság a vásárhelyi hajléktalan szállón

130-140 százalékos kihasználtsággal működik a hajléktalan szálló Vásárhelyen. Szerencsére mindenkit megfelelően el tudnak látni. Lázár János polgármester jóvoltából az étkeztetés is zökkenőmentes, folyamatosan érkezik az ellátás a közétkeztetést biztosító intézményektől.