A szem a betegségek tükre is

A szem a lélek tükre – tartja a mondás. A szem a betegségek tükre is – hangzott el az Épkézláb február 6-i műsorában, melynek vendége dr. Remák Anna volt.

A mentőknek is kellett segíteni Balástyán

Egy esetben beteghez segítették bemenni a mentőautót, egy másik beteget pedig kihoztak a tanyájából Balástyán. Ujvári László szerint derekasan helyt álltak munkatársai a hóhelyzetben.

Dr. Lóczi Gerda lesz a sürgősségi osztály vezetője

Február 16-án nyitják meg ünnepélyes keretek között a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet sürgősségi osztályát, amelynek vezetője, dr. Lóczi Gerda február 6-án sajtótájékoztatón mutatkozott be.

Székkutas elfogadta költségvetését: kevesebb hiánnyal számolnak a tavalyinál

A hétfő délutáni testületi ülésen a székkutasi képviselők egyhangúlag megszavazták a település idei költségvetését. A testület helyzete már most könnyebb, hogy tavaly megtette a nehéz lépések jó részét - értékelte Szél István polgármester a település helyzetét.

Magyar pontyok Indiába

Indiában az egyik legfontosabb népélelmezési fehérjeforrás a hal, ezért nagy jelentőségű az akvakultúra, a pontygenetika és az édesvízi haltenyésztési programok területét érintő megállapodás, melyet Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Prabeer Kumar Basu, az Indiai Köztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának államtitkára írt alá Indiában a Magyar-Indiai Mezőgazdasági Munkacsoport ülésén.

Tizenkét helyre szállítottak fát Mindszenten

Minden út járható, a település minden pontjára el lehet jutni – mondta érdeklődésünkre Zsótér Károly, Mindszent polgármestere. Az elmúlt hétvégén több alkalommal is végigmentek az utakon, folyamatosan takarították a havat, aminek köszönhető, hogy a tanyavilág teljesen elérhető. A napokban három helyre adtak ki hősugárzót, míg 12 helyre szállítottak rendkívüli segítségként fát.

Vásárhely környékén mindenhol késnek a buszok

A kialakult időjárási viszonyok eléggé megnehezítették a napi munkát, a legtöbb távolsági vonalon, de városi szinten is késnek a buszok - fogalmazott Kelemen László, a Tisza Volán Zrt, vásárhelyi területi igazgatója.

Kacsahúsos penne

Különleges és finom tésztaétel, amely laktató és könnyedén elkészíthető. A receptet a tovább gombra kattintva olvashatja!

70-szer vonultak a tűzoltók

Összehangolt, több szervezet és önkormányzat együttműködésével dolgoztak a hétvégén a hóhelyzet megoldásán Csongrád megyében, ennek részleteit Tátrai János a katasztrófavédelmi főigazgatóság sajtószóvivője ismertette.

Átmeneti menedékhely a Kaszap utcai sportcsarnokban

A rendkívüli hideg időjárás miatt átmeneti menedéket biztosít a vásárhelyi Önkormányzat a helyi lakosoknak a Kaszap utcai Sportcsarnokban. Elsősorban a létesítmény öltözőit alakították át a rászorulóknak, így ötven főt tudnak elhelyezni, de ha szükség lesz rá, akkor a sportcsarnok egész területét átalakítják – derült ki a hétfői sajtótájékoztatón, melyet dr. Kószó Péter, alpolgármester tartott.

Ilyenkor végezzük el

„Ami el tud romlani, az el is romlik” – ha nem akarjuk azt, hogy Murphy törvénye beigazolódjon, és hogy a legnagyobb munkában hagyjanak cserben minket gépeink, akkor a karbantartási munkákat már most végezzük el. A Rádió 7 Mezőgazdasági Magazinjában vendégeink voltak a Hód-Mezőgazda Zrt. munkatársai, Hős János, műszaki és beruházási igazgató és Csizmadia Sándor, gépjavítási ágazatvezető.

Hóhelyzet a 47-es főúton (Videókkal!)

A 47-es út végig járható, az úttest a legtöbb helyes havas, biztonságosan csak téli gumival közlekedhető. A szélvédett helyeken és a települések belterületén a hóréteg vastagabb.

Itt a Mikó Imre terv

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wekerle terv részeként minden környező országban elkészül az ottani magyarság gazdaságfejlesztési terve, ez lett kész először az erdélyi Mikó Imre tervben - mondta a tervet ismertető konferencián Szatmáry Kristóf a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten.

Székkutason a tanyákat is járják

Nemcsak az önkormányzati, de helyiek által biztosított járművek is segédkeztek a hó eltakarításban Székkutason, számolt be Szél István polgármester.