Kisteleken is odafigyelnek a rászorulókra

Az előrejelzés szerint nagy hideg és erős havazás várható az előttünk álló hétvégére és egy-két hétre. A szociális ellátás minden munkatársának kötelessége odafigyelni a rossz szociális körülmények között élőkre, elsődlegesen az idősekre, a fedél és hajlék nélküliekre, az egyedül élőkre, a gyermekeket nevelőkre – áll a kisteleki Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat közérdekű felhívásában.

Szegedi kutatók pontosították a ritka szupernóva felfedezését

A tavalyi év egyik legfényesebb szupernóvája, az SN 2011dh vizsgálatában fontos szerepet játszottak a szegedi csillagászok is, akik pontosították amerikai kollégáik felfedezéseit. A szupernóvák vizsgálata mind asztrofizikai, mind kozmológiai szempontokból rendkívül fontos.

Összeírták a betegeket Békésben

Összeírták Békés megyében a vesebetegeket, a közvetlenül szülés előtt álló kismamákat és a krónikus betegeket, hogy a várható rendkívüli időjárásban fokozottan figyelhessenek rájuk.

A pénzügyi szakértők szerint az árfolyamrögzítéssel jól járnak az ügyfelek

A végtörlesztők mellett az árfolyamrögzítést kihasználók is nyertesei lehetnek a deviza lakáshiteleknek - fogalmazott a European Federation of Financial Advisors (EFOFA), a Pénzügyi Tanácsadók Európai Szövetségének (PTESZ) elnöke csütörtökön, Szegeden.

Étvágygerjesztő nyelvtanuláshoz

A legtöbb diák Hódmezővásárhelyen is, mint az ország más városaiban is, idegen nyelvként az angolt vagy a németet tanulja, a francia nyelvvel való ismerkedésre jelenleg öt intézményben van lehetőség. A Victor Hugo és Paul Verlaine nyelvét tanuló gyerekek számára rendezték meg idén második alkalommal a Francia Délutánt.

Megkezdődtek a visszavágók

Már a visszavágókat rendezik a XII. Tóth Ferenc Kispályás Labdarúgó Emléktornán Mindszenten. A második kör elős mérkőzésein sem sikerült legyőzni a listavezető Acélpocákat. Az előttünk álló hétvégén ezt újra megpróbálhatja két csapat.

“Nem a bankrendszernek akarunk kárt okozni” – interjú Lázár Jánossal

Csütörtökön tárgyal a hódmezővásárhelyi önkormányzat arról, mi legyen a város és az Erste Bank közötti szerződés, valamint a 2006-ban felvett, azóta 12 milliárdosról 23 milliárd forintra hízott devizahitel sorsa. Lázár János csak a hosszúra tervezett ülés végén, várhatóan az esti órákban, zárt ülésen terjeszti a képviselők elé javaslatait, amelyekről még csütörtökön döntenek is. A polgármester az ülés szünetében rövid interjút adott az [origo]-nak.

Balástyán felkészültek a hétvégére

Balástyán az önkormányzati kezelésben lévő dűlőutakról a hó-eltakarítás önkormányzati feladat, azonban a dűlőutakról a tanyákhoz vezető bejáró utak hó-eltakarítása az ingatlan tulajdonosok saját költségére történik. Ez alól kivétel a szociális gondozásban részesülő idősek lakóingatlanainak megközelítése miatt az oda vezető bejáró utak takarítása. Továbbkattintva az egyes területeken ügyeletben lévők telefonszámát is megtalálja.

Mindszentnél is zajlik a Tisza

Jégtáblák lepték el a Tiszát, aminek következménye, hogy már a komp sem tud közlekedni Mindszentnél. A helyi strandnál is jég borítja a folyót. Fotókkal!

Elmarad a Lukács Sándor est

A 2012. február 4-re meghirdetett Lukács Sándor önálló műsor a várható szélsőségesen zord, az útviszonyokra nézve fokozott veszélyt jelentő időjárás miatt elmarad.

Boldog születésnapot Shakira!

35 éves Shakira, teljes nevén Shakira Isabel Mebarak Ripoll kolumbiai énekes-dalszerző, zenész, producer, táncos és filantróp, aki a 90-es évek közepétől az egyik legnagyobb alakja a pop-rock-latin zenének Latin-Amerikában.

Ezermester fivérek

Mint két tojás annyira hasonlítanak, mindössze 10 perc különbséggel születtek és a hobbijuk is azonos. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak Bozó András és Bozó László feltalálók.

Tudd meg mi a virágjegyed!

A horoszkópoknak több fajtája is létezik. Vannak egész más jellegű besorolások, melyek kisebb tematikai egységek alapján elemzik a csillagjegyek szülötteit, így például a virághoroszkóp, amely a születés napja alapján kategorizálja az embereket.

Új remény a devizahiteleseknek

Új csata kezd kibontakozni a devizahitelezés terén, melynek eredményessége vagy eredménytelensége nagyban befolyásolja az összes devizahiteles helyzetét. Egy olyan személy is beszállt a küzdelembe, személyes érintettség miatt. aki ha kellőképpen „ felfújja magát” még akár hatással is lehet erre a küzdelemre.

Sérülnek a felvételi előtt álló fiatalok jogai

Az ombudsman szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és "életre szóló döntést hozzanak"; az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön tette közzé Szabó Máté álláspontját.

Befektető Szentesen?

Szentes Város Önkormányzata befektetés – ösztönzési és városfejlesztési tevékenysége kapcsán olyan nemzetközi cégcsoporttal került kapcsolatba, amelynek projektfejlesztései nemzetközileg elismertek. A több hónapon át tartó előkészítést követően, a nemzetközi vállalkozás képviselői 2011. augusztus hónapban Szentesre látogattak annak érdekében, hogy személyesen tekintsék meg a településben rejlő lehetőségeket.

Sok a be nem fizetett csekk

Továbbra is a késedelmesen fizetett számlák jelentik a legnagyobb problémát a világ cégei számára, derül ki az Atradius legfrissebb felméréséből. A vállalkozások számláinak 30 százalékát késve fizetik ki. Dél-Európában, ezen belül is Görögországban a legrosszabb a helyzet, míg Magyarországon több szegmensben az átlagnál jobbak a kilátások.

Év végére mindehol “Magyarország” szerepel majd

Fokozatosan vezetik be a Magyarország elnevezéssel ellátott állami közokiratokat, mivel a január 1-én hatályba lépett új alaptörvény szerint az ország hivatalos megnevezése Magyar Köztársaság helyett Magyarország lett; a korábban kiadott okmányok továbbra is használhatóak a feltüntetett érvényességi időn belül - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében.