Megemlékeztek Algyő függetlenedéséről díszpolgár lett dr. Piri József

Még az előző rendszerben, 1973-ban született az akkori lakosság megkérdezése nélkül az a határozat, amely Algyő községet Szeged részévé nyilvánította. A rendszerváltást követően indult el az a civil kezdeményezés, hogy Algyő ismét független település legyen. Erre az 1997-es népszavazást követően kerülhetett sor, az október elseji referendumról minden évben megemlékeznek a gyeviek.Képgalériával!

Gyógyszerből is olcsóbb a másolat

A gyógyszertári és háziorvosi informatikai rendszerekben minden adat rendelkezésre áll ahhoz, hogy a betegek megkaphassák a legolcsóbb gyógyszereket - közölte Beneda Attila, az egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöke pénteken az MTI-vel.

Nem fogadta el a költségvetés módosítását a szegedi közgyűlés

Nem fogadta el a szegedi költségvetés módosítását a közgyűlés; a rendelettervezetet a Fidesz-KDNP frakcióból 11 képviselő támogatta a pénteki ülésen, a közgyűlés 14 tagja ellene szavazott, 3 fideszes képviselő, illetve az LMP-s delegált pedig tartózkodott.

Ángyán: a meglévő földterület minél több embernek adjon munkát

Nem engedhetjük meg, hogy úgy használjuk a földterületeket, mint az elmúlt időszakban tették elődeink-jelentette ki Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a 75. OMÉK-on rendezett Föld- és birtokpolitikai fórumon - tudatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája.

November közepén léphet életbe az új sporttörvény

Czene Attila szerint várhatóan november 15-én lép életbe az új sporttörvény a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára ezt a Magyar Tudományos Akadémián tartott nemzetközi sportjogi konferencián elhangzott pénteki előadásában jelentette be.

Szombat 0 órától lehet megválaszolni a kérdőíveket

Szombat 0 órától lehet interneten megválaszolni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. A számlálóbiztosok borítékokat csak azokra a címekre kézbesítettek - vagy kézbesítenek még pénteken -, amelyek egyértelműek voltak, tehát ahol az utca nevén és a házszámon kívül azonosítható volt a bérházak, társasházak postaládáin az emelet és az ajtó száma is.

Kiállítás a 60. születésnap alkalmából

60 éves lesz a közeljövőben Németh György, ennek kapcsán valamint munkásságnak eddigi összegzéseként kiállítás nyílik képeiből pénteken a REÖK Palotában Szegeden. A kiállítást négy téma köré csoportosították.

A vártnál hamarabb lesz meg a második körös pályázat eredménye

Rendes küldött közgyűlését tartotta pénteken a mindszenti Víziközmű Társulat. Főként beszámolókról volt szó, de az is kiderült, hogy az eredeti határidőnél egy hónappal korábban, azaz november 12-ig elbírálják a szennyvízberuházás második körös pályázatát, aminek így hamarabb meg lesz az eredménye tájékoztatta portálunkat Hevesi István, a társulat elnöke, aki reméli, hogy 2012 nyarán megkezdődnek a munkálatok.

Most érdemes betárazni a szervezetet a hűvösebb napokra

Számottevő fronthatás pénteken nem várható. A kellemes, száraz időjárás és a sok napsütés igen jó hatással van közérzetünkre, ezen keresztül pedig az immunrendszerünkre. Érdemes néhány órát a szabadban tölteni akár a munka után is.

Szentesen is választhattunk

A makói és a vásárhelyi sikeres Nagy Sportágválasztó után, ezen a hétvégén Szentesen állomásozik a sportesemény, ahol a dr. Papp László Sportcsarnokban, illetve az előtte található téren közel 30 sportág közül válogathatnak az érdeklődők.

Rekordkísérlet kémiai kísérlettel 1000 gyermek a Dóm téren

A nagyobbacska iskolások már ismerhetik azt az egyszerű kémiai kísérletet, melyet több nagyvárosban köztük Szegeden egyszerre végeztek el szeptember 30-án, péntek délután több ezer résztvevővel. A jód-keményítő reakció az országban több helyen ment végbe egyszerre, ezzel Guiness rekordot elérve. Szegeden a Dóm téren mintegy 1000 kísérletező kedvű kis- és nagyiskolás gyűlt össze várva a jelet, amikor kezdődhet az akció és a reakció.

Benyújtotta a kormány a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek – Frissítve

A jövő évi költségvetés biztonságos, az ország pénzügyi, gazdasági védelmét szolgáló büdzsé lesz, a hiány tovább csökken jövőre, az idei, a GDP 2,94 százalékáról 2,5 százalékára - ismertette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken kormányszóvivői tájékoztatón.

A költségvetést tárgyalják Szegeden

A költségvetés tárgyalásával folytatódott a közgyűlés az ebédszünet után Szegeden. Szentgyörgyi Pál (MSZP-SZVE) féléves beszámolót tartott. A működési bevételek, kiadások időarányosan nagyobbak, a fejlesztési bevételek, kiadások pedig alacsonyabbak a vártnál ismertette.

Régi elnök, új elnökség tisztújítás a Kosársulinál

Továbbra is dr. Elek András marad a Vásárhelyi Kosársuli SE elnöke, erről az egyesület küldött gyűlése döntött a múlt héten. Az elnökség munkájában azonban öt új tag vesz majd részt, az elnök-helyettesi pozíciót Balázs József, az önkormányzat oktatási csoportvezetője tölti be a jövőben.

Diákok Őszi Tárlata kilencedszer

Kilencedik alkalommal nyitják meg október 7-én, pénteken a Diákok Őszi Tárlatát a Németh László Általános Iskola és Gimnázium falai között, hagyományosan az országos hírű felnőtt őszi tárlathoz igazodva, tájékoztatott Zoltay Attila tanár.

Enyhítették a szentesi fegyveres rabló ítéletét

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla büntető tanácsa a fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság ítéletét. A börtön tartamát 4 év 3 hónapról 3 év 6 hónapra enyhítette, és a kiszabott büntetést halmazati büntetésnek tekinti.

Megjelentek az adótörvények módosításai

A gázolaj jövedéki adója november 1-től 13 forinttal emelkedik, és lényegesen magasabb lesz az adója ettől az időponttól a nem gyümölcs alapú párlatoknak is a parlament által hétfőn elfogadott adótörvény-módosítások a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.

Paprikás hangulatban Szeged

Idén is belekóstolhatunk a dél-alföldi gazdák paprikakülönlegességeibe Szeged belvárosában, hiszen a Rendezvényház Nonprofit Kft. a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával idén október első hétvégéjén rendezi meg a Csongrád Megyei Paprikasót.

Egy év alatt lezajlik a közoktatási intézmények átadás-átvétele

Egy év alatt lezajlik a közoktatási intézmények októberben kezdődő, az önkormányzatoktól az államnak történő átadása és átvétele - közölte Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke pénteken az Oktatási törvények célegyenesben című konferencián Budapesten.

Országszerte hallgatják a mesét a kisgyerekek

Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink életében az élőmese benne maradjon, és felnőttek meséljenek nekik fejtette ki Biténé Harmat Erika a Magyar Népmese Napján, amikor egy kampány részeként az olvasott mesék népszerűsítésére országszerte ugyanazt a mesét olvassák fel a gyerekeknek pénteken 13 órakor. A kezdeményezéshez a szegedi Földmíves óvoda is csatlakozott tájékoztatott a tagóvoda-vezető.A felolvasott mese szövegével!