Hogy ne fájjon a fogunk

Nem a fájdalom az első jel, hanem az, ha két fog közé beszorul az ételmaradék figyelmeztetett dr. Szabó Katalin fogszakorvos a Rádió 7 Épkézláb című műsorában.

Hoffmann: a miniszter nevezi ki az iskolaigazgatókat

A 2011-12-es tanév a nagy változások, egyben a további változások előkészítésének éve lesz - mondta Hoffmann Rózsa egy salgótarjáni tanévnyitón. Az iskolaigazgatókat például ezentúl a miniszter nevezi ki - mondta az oktatási államtitkár.

Erdőben és környékén tilos tüzet rakni

Általános, országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el hétfőtől az erdőkre, valamint azok határától számított kétszáz méteren belüli területre a vidékfejlesztési miniszter.

Állványokon dolgoznak az Árpád utcai iskolánál

Folynak a hőszigetelési munkálatok a volt József Attila Általános iskolában. A HISZK Gregus Máté Tagintézmény eszközei, bútorai már ideköltöztek, de a Németh László Gimnázium és Általános Iskola 7. és 8. évfolyama is itt kezdi a tanévet.

Megszépült olvasóteremmel nyitott a vásárhelyi könyvtár

Új burkolatot kapott a Németh László Városi Könyvtár olvasóterme, és az olvasni, tanulni, kutatni vágyókat szebb és praktikusabb bútorok szolgálják. És akár laptoppal is érdemes lesz könyvtárba járni...Képriporttal, hangfelvétellel!

Magas kitüntetést kaptak a vásárhelyi anyakönyvvezetők

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magas elismerést vehetett át Budapesten a vásárhelyi polgármesteri hivatal két anyakönyvvezetője. Baloghné Rostás Györgyi a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet vehette át Pintér Sándor belügyminisztertől, míg Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől Tárkány-Szűcs Ágnes miniszteri dicséretet vett át. Képriporttal, hangfelvétellel!

Narancs figyelmeztetést adtak ki Csongrád megyére is

Harminchat fokig melegszik a levegő kedden délután az előrejelzések szerint. Mivel tartósan 25 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, tizennégy megyére és Budapestre adott ki másodfokú figyelmeztetést az OMSZ, Csongrád megyére is.

A hőség miatt elengedi a MÁV az InterCity vonatokon a komfortdíjat

A személyszállító vasúttársaság a rendkívül meleg időjárásra való tekintettel hétfő délután és holnap a legmelegebb órákban díjmentesen szolgáltatja ki a pótjegyeket az InterCity vonatokra. A hőség ideje alatt a MÁV-START Zrt. tizenegy nagyobb vasútállomáson, továbbá a közlekedő étkezőkocsikban ásványvizet biztosít a vonatok utasainak.

Megfékezték a lángokat a makói fürdőnél

A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat az épülő makói fürdő tetőszerkezetén, a balesetben senki nem sérült meg - tájékoztatta a helyszínen Huszár Tibor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-t.

Osváth László: Én csak Vásárhelyhez kötődöm

Én csak Vásárhelyhez kötődöm, és ez a könyvem Vásárhely, a vásárhelyiség mondta megjelenő új könyvéről Osváth László újságíró, a Magyar Rádió 82 éves nyugalmazott főszerkesztője. A könyv címe is: Kötődés a szülőváros Hódmezővásárhelyhez, melyben interjúk, műsorok, írások, levelezések szerepelnek. Saját életútja és szakmai múltja jelenik meg a könyvben más, vásárhelyi személyeken keresztül.

A héten országos melegrekord dőlhet meg

A következő egy hétben egy masszív anticiklon határozza meg időjárásunkat, így déli-délnyugati áramlással afrikai forró levegő érkezik hozzánk. Így 1 hétig kitart majd az igen meleg időjárás közölte Kacsari László amatőr meteorológus.

Megsüllyedt az út Vásárhelyen

Hódmezővásárhelyen az Andrássy út és a Kaszap utca kereszteződésénél a Kálvin tér felé tartó oldalon, négyzetméternyi területen mintegy 40 centi mélyen besüllyedt az út. Hamarosan körbekerítik azt a szakaszt.

Kigyulladt az új makói fürdő egyik kupolája

Hétfő délután 13 óra után kapták a jelzést a makói tűzoltók, hogy a makói fürdő kisebbik faszerkezetű kupolája lángokban áll. A tűzoltók jelenleg a helyszínen vannak. Hármas, kiemelt riasztási fokozatot rendeltek el.

Nagy Alex győzelme Szlovákiában

A határhoz közeli Gbelcén rendezték a Szlovák Kárpát Kupa nemzetközi motocross versenyt, ahol a király kategóriában magyar siker született. Az esemény Nagy Alex számára több okból is rendhagyó volt, hiszen először állt rajthoz súlyos sérülése után és először indult a legnagyobb géposztályban, ahol egy kétütemű KTM motorral debütált, amivel még sohasem próbálkozott.

Történelmi rekordokat döntött meg a kajak-kenu vb Szegeden

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke, José Perurena López szavait idézve: ez egy nagyon sikeres világbajnokság volt, mind sportszakmai szempontokat tekintve, mind a magyar rendezők munkáját értékelve. A rendezvény záróakkordjaként Németh Balázs, a világbajnokság sajtófőnöke értékelte a világbajnokságot portálunknak.

Felkészült a rendőrség – zökkenőmentes volt a hétvége

Szegeden, a Maty-éren megrendezett kajak-kenu világbajnokságot a rendőrség is felkészülve várta. A sportesemény 40 ezer látogatót vonzott, de mind a közlekedés, mind a biztonság tekintetében rendben rendőri eseménytől mentesen zajlott le a verseny tájékoztatott dr. Jászai Linda rendőr hadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, akit az augusztus 20-i ünnepségsorozatok körülményeiről is kérdeztünk.

Mindenki megtalálja a szórakozását az idei Tabáni napon is

Tizedik alkalommal rendeznek Tabáni Napot Vásárhelyen, ami eddig is minden évben nagy érdeklődésre tartott számot. Kenéz János, a szervező Kossuth Olvasókör elnöke úgy fogalmazott: az újvárosi városrész ünnepsége után ott vannak ők is a sorban. Temérdek programmal készülnek, helyi fellépők és sztárvendégek is színpadra állnak augusztus 27-én a Damjanich és a Szerencse utca kereszteződésében.Képünk a tavalyi Tabáni Napon készült!

240 rászoruló gyermek iskolakezdését támogatja a város

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 240 rászoruló, első osztályos gyermek iskolakezdéséhez nyújtott támogatást, 10 ezer forint értékű tanszervásárlási utalvánnyal. Hódmezővásárhelyen szeptemberben 455 gyermek kezdi meg tanulmányait az első osztályban.

Makó nyert, a HFC kikapott, a Volán ikszelt

Az elmúlt hétvégén megkezdődtek a labdarúgó bajnokságok. A Csongrád megyei csapatok közül a Makó tudott csak győzelemmel kezdeni a nyitányon. A Tisza Volán SC Dunaharasztiban játszott döntetlent, míg a HFC Üllőn szenvedett vereséget.

Hegedűs Endre: ”Számon tartják a munkámat!”

Alapvető érzés az öröm bennem a kitüntetés kapcsán mondta portálunknak a vásárhelyi származású Hegedűs Endre zongoraművész, aki úgy fogalmazott, hogy ebből látszik: számon tartják a munkáját, az erőfeszítéseket, hogy a szépet, a zenén keresztül hozzánk érkező isteni üzenetet átadja ezen dolgozik közel 35 éve. Augusztus 20-án, szombaton lovagkeresztet vett át Hegedűs Endre Budapesten.

Az MMA-közgyűlés előkészítéséről a kulturális bizottságban

Stefanovics Péter Munkácsy-díjas festőművészt és Mezey Katalin József Attila-díjas írót választotta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alakuló közgyűlésének előkészítését végző szervező bizottságba hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága.

Londoni elemzők: amerikai recessziós kockázat, jövőre MNB-kamatcsökkentés

Jelentős a kockázata egy újabb amerikai recessziónak - jósolták legújabb helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők, akik szerint jövőre a magyar jegybank várhatóan kamatcsökkentéssel reagál a romló növekedési kilátásokra.

Mezőőr dolgozik Zsombón

Július 1-étől mezőőri szolgálat indult Zsombón, amit a lakosság is jól fogadott mondta el a Rádió 7 Zsombói Magazinjában Gyuris Zsolt polgármester és Kerecsen Attila mezőőr, bemutatva a tevékenységet.

Kondorosra kerültek Rózsa Sándor ereklyéi

Ajándékkal érkezett vasárnap Kondorosra Oszter Sándor, a XI. Betyárnapok díszvendége. A filmszínész, aki a legendás filmsorozatban Rózsa Sándor alakját személyesítette meg, Kondorosnak ajándékozta csikóbőrös kulacsát és fokosát is.