Szűcs Erika azzal a kérdéssel fordult Réthelyi Miklóshoz, hogy ténylegesen hány nő élt eddig a 40 év jogosultsági idővel összefüggő korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével.
A tárcavezetőnek a parlamenti honlapra pénteken felkerült, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adataira hivatkozó közléséből kiderül, hogy az ellátásban részesülők zöme három születési évjáratba tartozik: több mint 7 ezren 1953-as születésűek, csaknem 6 ezren 1952-ben, mintegy 5,5 ezren 1954-ben születtek. Mintegy 3 ezer érintett 1955-ös, kevesebb, mint 1 ezer 1956-os, 21 pedig 1957-es születésű volt.
Az első félévben 7,6 milliárd forint kiadást jelentett a “nők – 40” bevezetése – tájékoztatott a miniszter, hozzátéve, hogy az éves várható kiadás viszont elérheti a 24 milliárd forintot, ugyanis az igénybevétel és így a kiadásnövekedés üteme az év folyamán gyorsul.
A következő években további kiadásnövekedés várható, mert évente újabb születési évjárat nőtagjai szerezhetik meg a jogosultságot, s a nyugdíjkorhatár-emelés következtében nem minden évben lehet kilépő korosztállyal számolni – közölte.
Forrás: MTI