Egy kis mágnesezés mindenkire ráfér

A mágneses erőtér életünk minden pillanatában jelen van, és változása hatással van szervezetünkre. Ezt aknázza ki a magnetoterápia, amelyről az Épkézláb június 13-i adásában esett szó.

Ellenfél nélkül maradt Csengele

Tizenegy csapat mérkőzött meg Csengelén a falunapi kispályás focitornán. Viszont a bajnoki fordulót lemondta az Alsóváros. Az I. Csengelei Vándorkupa díjait Urbán Flórián negyvenszeres válogatott és Sánta Ferenc polgármester adta át.

A jó saláta titka

A Rádió 7 Kívánságműsorában a francia saláta készítéséről kérdeztük hallgatóinkat. Mint kiderült ahány ház, annyi szokás. A recept ötletekért kattintson tovább!

Nemcsak Pünkösdre emlékeztek a Pünkösdi ünnepségen

Négy alkalmat is kínált az ünneplésre a hétfő délután a vásárhelyi Csúcsi olvasókörbe ellátogatók számára. A pünkösd hétfői délutánt emlékezéssel, népdalokkal, és aktualitásokkal fűszerezték az olvasókör vezetői.

Kelendőbbek a házak a Dunántúlon

A Tiszántúlon 50-150 ezer forint a családi házak négyzetméterenkénti ára, a Dunántúlon a legtöbb vásárló 100-200 ezer forintos áron vett házat, és elkelt néhány 30-40 millió fölötti ház is - állapította meg elemzésében az egyik nagy ingatlanközvetítő, amely azt vizsgálta, hogyan viszonyul egymáshoz a családi házak ára az ország két felén.

Másfél kilogramm marihuánát foglaltak le

Másfél kilogramm marihuánát foglaltak le a pénzügyőrök egy szerb férfitól. A férfi Tompánál jelentkezett belépésre, ott azonban a vámosok a tételes átvizsgálás mellett döntöttek.

Visszatér a kánikula!

Keddtől szombatig a szép nyári napsütés mellett a meg-megnövekvő gomolyfelhőkből csak néhol lehet zápor, zivatar. Visszatérhet a kánikula, egyre melegebb napok jöhetnek.

Megéri, ha vár a tankolással

Bár az olajár a hét közepi, sokak számára nagy meglepetést hozó OPEC-ülés hatására emelkedett, a benzin esetében a dollárban mért tőzsdei jegyzésár ettől elválva lefele vette az irányt. A forint árfolyama ráadásul tovább erősödött a dollárhoz képest, ami akár újabb benzinár csökkenést is eredményezhet.

Idén Zentán erősítik a magyar-magyar kapcsolatokat

Idén is lesz Kulturális Háromszög Tábor, amely június 26-án indul Zentán. Arad, Temes megyei illetve Székelyföldről Hargita megyei és zentai, délvidéki gyerekeknek negyedik alkalommal szervez tábort a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház Nonprofit Kft. A táborban Csongrád megyei társaikkal töltik az időt egy hétig a gyerekek. Eddig mindig Szegeden rendezték meg ezt, ám ezúttal Zentán táboroznak majd.

Csalóka ajánlatok, pórul járt nyaralók

Az egész nyaralást tönkreteheti, ha úgy indul, hogy a lefoglalt apartmanban valaki már lakik, és neki is eladták a szobát. És ez csak egy példa a megtörtént esetek közül, a hivatalos utazásszervezők ennél cifrább helyzeteket is ismernek.

Pünkösdi kívánságok a Rádió 7-ben

Rendhagyó Kívánságműsorral várta a hallgatókat Pünkösd hétfőn a két műsorvezető Olasz Mónika és Nagy Ágnes. A zenei kérések mellett a pünkösdi hagyományokból is szemezgettünk adásunkban.

Mindenáron iskola!

Bár a kistérségi fenntartással nem volt semmi problémájuk, mégis szerették volna Tömörkényen, ha egyházi fenntartásba kerülne iskolájuk nem sikerült. Mindemellett az oktatás további magas színvonalában látja a fennmaradás lehetőségét Váradi Gáborné intézményvezető.

Két évet is kaphatnak a tb-csalók

A kormány a táppénzcsalások, valamint a rokkantsági nyugdíjjal összefüggő visszaélések csökkentése érdekében kéri a Büntető-törvénykönyv módosítását a Háztól. A változtatás elfogadása esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók ezen bűncselekmények elkövetői.

Az amerikaiak a legvidámabbak

Az amerikaiak a legvidámabbak, a németek pedig a legkevésbé viccesek - ez derült ki egy közösségi portál nemzetközi közvélemény-kutatásából. 15 országból érkezett 30 ezer válaszból állították fel a nemzetek "vidámsági" sorrendjét.

Nagyobb a gond a beszakadt aszfaltnál, mint gondolták

Szerdán szakadt be az aszfalt az orosházi körforgalomnál, akkor 1 hetet jósoltak a javításra. Csütörtökön 11 órától forgalomelterelést és részleges útzárat vezettek be a bevásárlóközpont előtti útszakaszon, és azt mondták, vasárnap délre elkészülnek a javítással. De ez el fog húzódni.

`Híres mondások` játékfelhívás!

Játsszanak a www.promenad.hu-n és a Rádió 7-tel: Nagy emberek nagy mondásai nagy nyereményekért! Kattintson a www.promenad.hu-ra és jelölje be, hogy melyik híres szállóigét ki mondta!

A korszerű épületet korszerű eszközökkel szerelik fel

Algyőn mint korábban megírtuk elkészült a 21. század általános iskolája, amit szeretnének 21. századi informatikai eszközökkel is felszerelni. Erre a célra 8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. A részletekről Szűcsné Csépe Mária pályázatíró referens tájékoztatta portálunkat.

Vívógálán Bereczki Réka

A Magyar Vívó Szövetség által Budapesten rendezték meg a Fülöp Mihály Magyar Kupa Gálát. A részvétel feltétele volt, az öt országos versenyből és az országos bajnokságból álló sorozat 67 fős mezőnyéből a legjobb 8 közé jutás, az összesített eredmények alapján. A korosztályonkénti 8 fő a magyar utánpótlás válogatott keret tagja.

Folytatódik a Nyereményvadászat íme a harmadik játékkérdés!

Játsszon Ön is a Rádió 7 és a www.promenad.hu nyereményvadászatán hetente egy értékes Victorinox multifunkciós svájci bicskáért! Ha szerencsés, akkor biztosan célba talál, hiszen a fődíj egy Tell Vilmos légpuska az Andrássy úti Hargita Jagd Vadászbolt jóvoltából!