Mit tehet a közterület-felügyelő?

Először csak figyelmeztetés lesz, de ötvenezer forintig bírságolható a rendeletet megsértő figyelmeztetett dr. Somodi Lilla. Árkok, teraszok, reklámtáblák, szennyvíz és megannyi más, amely körében közterület-felügyelő tesz hivatalból bejelentést az önkormányzat felé.

Magyarország ivóvízkészlete biztonságos

Hazánk ivóvizei kifejezetten egészségesek, fogyasztásukkal pedig magunk is sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért közölte keddi sajtótájékoztatóján Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) elnöke.

Nagyon élessé vált a parlagfűhelyzet

A parlagfűhelyzet rendezésére kormánybiztos kinevezését sürgették civil szervezetek, szakértők valamint országgyűlési képviselők az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén.

Versek aprósütemény mellett

Kedden a délutáni órákban rekkenő hőség volt, így jól esett a téli hangulat, amelyet Dani Imre idézett fel megzenésített versével a Hódtói Olvasókör és Rokkantnyugdíjas Klub vendégeként.

Dohányzásmentes Világnap Hódmezővásárhelyen

`Hetente három utasszállító repülőgépnyi ember hal meg a cigaretta miatt Magyarországon` ezzel a rémisztő ténnyel tartottak kedden délután lakossági tájékoztató rendezvényt Vásárhelyen a városháza dísztermében.

Maroslelén is ülésezett a testület

Támogatja a maroslelei testület a dr. Csepregi Imre, makói esperesplébános által vezetett napló kiadását, melyet a Szirbik Miklós Társaság kezdeményezett derült ki a keddi rendes testületi ülésen.

A nem adózó adózók nyomában vannak

Az utóbbi időben sokan visszaéltek azzal, hogy ritkábban ellenőrizték a vállalkozói iparűzési adóbevallásokat, és úgymond nullás bevallást nyújtottak be. Néhányukat most górcső alá veszik jelentette be dr. Somodi Lilla.

Többtonnás könyvadomány gyergyói településeknek

Gyergyószentmiklósi, valamint a környékbeli könyvtárak könyvállománya gyarapodhat annak az adománynak köszönhetően, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kapott a szegedi Antikvár Áruház jóvoltából írja a Hargita Népe című csíkszerdai napilap keddi számában.

Kifőzték, megfőzték, s már főznek benne

Ópusztaszer konyháját teljesen felújították és kibővítették. Ez egy olyan fejlesztés volt, amit már egyre kevésbé lehetett odázni, az egyre szigorúbb előírásoknak meg kellett felelni.

A kormány eddig 44 százalékban teljesítette programját

A kormány majdnem 44 százalékban teljesítette a Nemzeti Együttműködés programjának célkitűzéseit egy év alatt áll a Nézőpont Intézet a kabinet első évéről szóló elemzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.

Szociális étkeztetés: az eldobott banán esete

Az iskolai szociális étkeztetést gazdasági megfontolásból felülvizsgálták, mert egyrészt olyanok is igénybe vették azt, akik nem is voltak rászorulva, másrészt pedig sokszor tapasztaltak pazarlást.

Vakációra megy a Női Est

Nagy sikerrel sportoltak vasárnap délutánonként a hölgyek a Női Est keretén belül a T&M Sport Fitnesz Stúdióban. Most azonban nyári szünetre megy a népszerű program tudtuk meg Tarján Lajostól, a stúdió vezetőjétől.

A stílusos bútor `öltöztet`

A jó bútorválasztással atmoszférát teremthetünk az otthonunknak mondta a Rádió 7 Női magazin című műsorában Tóth Mihály, a Stílus Bútorüzlet tulajdonosa.

Elhunyt Schleiffer Ervin

2011. május 30-án váratlan hirtelenséggel elhunyt Schleiffer Ervin mérnök, Hódmezővásárhely díszpolgára, a Best Western Hotel Ginkgo Sas ügyvezető igazgatója, a helyi Rotary Club alapítója, a Gazdasági Szenátus tagja, az Alföldi Porcelángyár korábbi igazgatója. Továbbkattintva Hódmezővásárhely Város Megyei Jogú Város közleményének folytatását olvashatják.

Megizmosodott a forint: ilyen árfolyam várható

Keddre erősödött a forint a fontosabb devizákhoz viszonyítva. Az árfolyamot alapvetően a nemzetközi hangulat befolyásolja, miután a devizahitelesek helyzetének a javítására hétfőn bejelentett intézkedések nem okoztak meglepetést. Elemzők szerint az euró a következőkben a 260-280 forintos sávban fog mozogni.

A szaktárca a magyar zöldséget ajánlja

Magyarországon eddig egyetlen fertőzött zöldséget sem talált a hatóság. Az uborkán kívül az összes spanyol import árut megvizsgálják. A vidékfejlesztési tárca ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy vegyen mindenki magyar árut.

A Képzőművészeti Szimpózium anyagából nyílik kiállítás az Emlékpontban

Az elmúlt évek képzőművészeti szimpóziumain ihletet nyerő művészek alkotásaiból nyílik kiállítás az Emlékpontban június 3-án, pénteken délután négy órakor. A tárlaton 14 alkotó 32 művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.

Olcsóbb lesz több gyógyszer

Ismét olcsóbb lesz több gyógyszer azok közül, amiket nagyon sokan használnak. Népbetegségekre való készítményekről van szó, és a június 1-jei két hónapon belül már a negyedik árcsökkentés.

Elhunyt H. Bóna Márta meteorológus

Hatvanhat éves korában elhunyt H. Bóna Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. A népszerű szakember mindvégig a meteorológiai előrejelzés különböző területein dolgozott.

Tévésorozat Máté Bence munkájáról

Minisorozatot készít Máté Bence természetfotós munkájáról a Spektrum TV, amely a Természetfilm.hu és a brit Nutshell Productions közreműködésével mutatja be, hogy milyen módszerekkel válik `láthatatlanná` a madárfotózásra szakosodott fényképész.

Új útszakasszal bővült a Kertváros Hódmezővásárhelyen

Befejeződött Hódmezővásárhely Kertváros városrész fő gyűjtőútjának felújítása valamint új útszakasszal való bővítése. A projekt zárásaként bejárásra és megtekintésre kerül sor, melyen részt vett Almási István Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal alpolgármestere valamint Hegedűs Zoltán települési képviselő.

300 ezer új munkahelyet ígér a kormány

A nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén elmondta, hogy a közfoglalkoztatásra szánt forrásokat átcsoportosítják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől - a belügyminiszter irányítása alatt - létrejön az új Közmunkaalap.

Hatodik helyen zárt a HLKC

Az előkelő hatodik helyen végzett az Erima Országos Kézilabda Gyermek Bajnokság döntőjében a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club U 10-es csapata - számolt be portálunknak Áncsán István, az egyesület elnöke, aki elégedett ezzel az eredménnyel, hiszen mintegy száz gárda közül lett hatodik a fiatal vásárhelyi csapat.

Csak okosan!

Ha felújítanánk otthonunkat, megfontoltan és alaposan átgondolva tegyük, hiszen így sokat spórolhatunk és a felújított helyiség `élettartama` is jelentősen megnőhet. A Rádió 7 Napraforgó című műsorában vendégünk volt Técsy László, az Alfa Csempeüzlet tulajdonosa.