Kedves hallgató,

rendszeresen ellátogatok a hódmezővásárhelyi piacra. Szeretek főleg a használt cikkek között guberálni, felbecsülhetetlen értékeket lehet ott találni néha, legalábbis az én szememben. Számomra a piacra járás, olyan, mint a kincskeresés, mert izgalmas, mert sohasem tudja az ember, hogy mire bukkan. Ha vesz az ember valamit a piacon, a kincskereső megelégedettséghez még az az öröm társul, mely akkor keletkezik, amikor sikerült a megkívánt áru árát ügyes tárgyalással a felére csökkenteni. Ha nem vagyok hajlandó rögtön kifizetni a követelt árát, általában azt szokták kérdezni, hogy mennyit ad érte? Ez a kérdés arra kényszerít, hogy gyorsan átgondoljam tényleg mennyit ér számomra egy ilyen használt tárgy, tényleg használni fogom, kell-e ez nekem. Az életünkben is hasznos kérdés lehet: miért, mennyit adok? Főleg, ha nagy dolgokról van szó, mint például a lelki békéről vagy a kiegyensúlyozottságomról. A nagy dolgokért mennyit kell fizetni? Miért vagyunk hajlandóak mindent megadni? Egy jó munkahelyért, egy igazi barátért vagy a gyerekeinkért? Jézus egyik példázatában próbálja elmagyarázni nekünk, mennyit is kell adni a mennyországért. Egy ember kincset talál a szántóföldön, mindenét eladja, és megveszi ezt a földet.
Kedves hallgató, mennyit adna a mennyországért, az örök életért? Minden sok érte? Szerintem nem. Egy bölcs ember egyszer azt mondta, nem ostoba az, aki odaadja, amit úgysem tud megtartani, hogy megnyerje, amit nem tud elveszíteni. Isten kéri a szívem, de ezzel együtt mindent megkap. Ha rájönnénk mi mindent kapunk érte, egy pillanatra sem vonakodnánk odaadni neki.

Megosztom!
|