Túra közben is az egészség az első

Közel 20 kilométert túrázott pénteken Mihály Gáborné, az ILCO Klub elnöke, aki a sztómával élők életkörülményeire szeretné felhívni az ország figyelmét. Az országos Kék Túra útvonalán ma Hollóházára látogattak el, de a füzéri vár kimaradt.

Az Országgyűlés korelnöke idézte fel a Nemzetgyűlés egykori elnökének életét

Varga Béla balatonboglári plébános, egykori kisgazda politikus életét feldolgozó könyvet mutatta be pénteken este az Emlékpontban Dr. Horváth János, az országgyűlés korelnöke a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A 20. század legsötétebb, legtragikusabb évtizedeiben kötötte össze a kisgazda eszme, Magyarország felemelkedésének, a haza szolgálatának szent kötelessége Horváth János és Varga Béla életét.

Együttműködés kifelé, összetartás befelé

Szokásos, éves közgyűlését tartotta Mindszenten a Pajzsmirigy Betegek Csongrád Megyei Egyesülete, ahol az előző év beszámolói mellett a 2011-es év tervezetét is elfogadták. A jó hangulatú, családias délutánon új tisztségviselőket is választottak megürült posztokra. A gyűlés elején az elhunyt tagtársak emlékének is adóztak egy perces néma felállással.

Távozik posztjáról a helyettes államtitkár

A nemzetgazdasági miniszter javaslatára a miniszterelnök 2011. április 30-i hatállyal felmentette Horváth Endrét, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát - közölte a tárca az MTI-vel pénteken.

Makói tanulók százai nyertek jutalomutat

Mintegy 250 pályamunka érkezett Mágori Józsefné, Makó és térsége országgyűlési képviselőjének március 15-hez kapcsolódóan meghirdetett pályázatára. A szakértő zsűri 125 munkát jutalmazott.

Kártyacsata Szegeden is: relatívan kevés a parkoló

1997 óta 300 ezer forint a gépjármű-szerzési támogatás, ami szégyenletes vélekedik a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének újraválasztott elnöke. Nagyüzemben folytak az elbírálások, és a parkoló engedélyekkel is komoly gondok vannak mondta el Tóth Margit.

Felülvizsgálták a forgalombiztonságot

Algyő Nagyközség Önkormányzatától a múlt év végén kapott tervezési megbízás értelmében szakemberek felülvizsgálták a település forgalombiztonságát, kiemelt figyelmet fordítva a felépült új iskola környékére. A konfliktuspontokat helyszínrajzok segítségével mutatták be a lakosoknak április 29-én, pénteken a korszerű oktatási intézményben.

Januártól csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei

Magyarországon a GDP 10,5 százalékát költik adminisztrációra a vállalkozások, ennek összege 2.800 milliárd forint, amely jövőre első lépésben 105 milliárddal, majd további 400 milliárddal csökkenhet - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Falunap Ruzsán

Ruzsán május 21-én, szombaton rendezik meg a XIII. Falunapot és főzőversenyt a helyi Sportpályán. Az egész napos programon a főzőverseny résztvevői már reggel 7 órakor elfoglalják főzőhelyüket. A későn ébredőket a 8 órakor induló lovaskocsis zenés ébresztő kelti majd fel. A falunap hivatalos megnyitója 10 órakor lesz melyet a Veterán motorok felvonulása, majd az MLSZ Intézményi Gyermekfoci Megyei döntője követ.

Újra élettel telik meg a mórahalmi tanyasi iskola

Egy uniós pályázat keretén belül a mórahalmi Kerek iskola felújítására kerül sor. Az iskola több mint 10 éve használaton kívül van. Az 55-ös út mellett Szeged felé, Mórahalomtól 4 km-re található régi tanyasi iskola épületét 53 millió forintos uniós pályázati forrásból fogják átalakítani, felújítani és kibővíteni.

Megvalósult az algyői álom

Idei év szeptemberétől egy 16 tantermes, 1310 négyzetméteres tornacsarnokkal és lelátóval ellátott új iskola, a Fehér Ignác Általános Iskola várja a gyermekeket, akik a szabadidejüket eltölthetik a biokertben vagy a szabadtéri könyvtári olvasóban is. A korszerű, XXI. századi követelményeknek megfelelő iskolát április 29-én, pénteken projektzáró rendezvény keretében mutatták be az érdeklődőknek.

Egészségügyi projekt a betegjogokért

Az egészséghez való jognak az intézményrendszerben és eljárásokban való legmagasabb szintű érvényesülése, valamint a gyermekegészségügy és más rászoruló csoportok egészségügyi ellátása áll az ombudsman ez évi úgynevezett méltóságprojektjének a középpontjában.

Elbontják a kishomoki boltot

Elbontják azt a korábban boltként funkcionáló épületet, amely néhány méterre van a 47-es számú főút nyomvonalától tájékoztatta portálunkat Loppert Dániel, a tulajdonos Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF Zrt.) kommunikációs vezetője. Az építménynél Húsvét hétfőn a reggeli órákban egy halálos baleset történt, melynek során az ott álló házba egy gépkocsi száguldott bele. A jármű vezetője, egy 19 éves fiatalember a helyszínen életét vesztette. A cég a promenad.hu megkeresésekor figyelt fel a veszélyes helyen álló kishomoki boltra.

Beiratkozás: az iskola előtt éjszakáztak a szülők

Orosházán, a Vörösmarty tagintézmény előtt éjszakáztak a beiratkozásra váró szülők csütörtökön. Volt, aki ezt a jelenséget annak tulajdonította, hogy két belvárosi iskolát szeptembertől lehet, hogy egyházak működtetnek.

Módosítják a polgárőrségről szóló törvényt is

Büntethetőek lesznek a büntető törvénykönyv módosítása nyomán azok, akik egyenruhában félelmet és riadalmat keltenek az ország lakosságában, és a közbiztonság erősítése érdekében módosítani fogják a polgárőrségről szóló törvényt is mondta Pintér Sándor belügyminiszter a polgárőrség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott központi ünnepségen pénteken a budapesti SYMA csarnokban.

Az elmúlt 20 év negatív lakásépítési rekordja várható idén

Az első negyedévben megépült 3140 új lakás azt vetíti előre, hogy idén 16 000-18 000 lakás fog megépülni Magyarországon, ami az elmúlt 20 év negatív lakásépítési rekordja lesz, sőt 1953 óta nem épült ilyen kevés lakás mondta Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.

Főnyeremény egy zsák tojásból

A Rádió 7 húsvéti játékának első helyezettje a Varró család április 29-én pénteken délben látogatott el szerkesztőségünkbe, hogy átvegye nyereményét. A 30.000 forint értékű vásárlási utalványt a családfő, Varró László vette át.

Sikeres búvárúszó edzőtábor Vásárhelyen a vb jegyében

A magyar búvárúszó-válogatott sikeres háromnapos edzőtáborozáson vett részt az idei világbajnokság helyszínén, Hódmezővásárhelyen. A nemzeti együttes tagjai remek körülmények között ismerkedhettek a helyszínnel. A trénerek nem kímélték a versenyzőket, kemény foglalkozásokat tartottak.

Czerván: az önellátásra kell koncentrálni a cukortermelésben

A bezárt cukorgyárakat sokáig tartana megnyitni, de új zöldmezős beruházásokra valószínűleg lesz lehetőség a későbbiekben - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Czerván György hangsúlyozta, hogy 2014-től változik az Európai Unió agrárpolitikája, Magyarországnak arra az időszakra kell felkészülnie megfelelő stratégiával.

Énekszótól volt hangos a város

Már megszokhatták a vásárhelyiek, hogy a középiskolai ballagások előtt szerenádozó végzős diákok özönlik el a várost. Nem volt ez másképpen csütörtökön este sem, amikor is munkatársunk lencsevégre kapott egy vidám társaságot.

Délig rohamozhatták a rendőrség területét a gyerekek

Csütörtökön képzőművészeti tárlat nyílt, pénteken pedig a gyermekek lepték el a vásárhelyi rendőrkapitányság teljes területét. A rendőrség napja alkalmából reggel 9 órától délig özönlöttek a gyerekek a rendvédelmi szervhez. Sok fotóval!