A Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Országos Serdülő Bajnokságban szereplő csapata a Szeged-Kiskundorozsma Kézilabda SE ellen lépett pályára a bajnokság 15. fordulóban.
A mérkőzés a vártaknak megfelelően alakultak, ugyanis végig kiegyenlített, hatalmas küzdelem folyt a pályán. A találkozó elején sikerült 2-3 gólos előnyt szerezni a vásárhelyi lányoknak, melyet a félidőig megőriztek.
A második félidőben néhány bizonytalanságot, hibát kihasználva fordított a dorozsmai együttes. Öldöklő küzdelem és élvezetes játék folyt a pályán, több kiállítással fűszerezve. A HLKC dicsérete, hogy mindvégig küzdött, nem adta fel a mérkőzést és az utolsó percben sikerült megfordítani az eredményt Vass Nelli révén, amit őrült utolsó 20 másodperces védekezéssel meg is őriztek.
A szombati teljesítmény alapján a csapatból mindenképpen ki kell emelni Wöller Krisztina, Olasz Andrea, Tószegi Krisztina, Vass Nelli és Sajtos Dzsenifer játékát, emellett a kapusok is hozták a már megszokott jó szintet, de a többiek is jó teljesítménnyel járultak hozzá ehhez a szép sikerhez. A győzelem és a mutatott játék a jövőt illetően optimizmusra ad okot, erre lehet építeni. A csapatot hosszú vastapssal búcsúztatta a meglepően szép számú közönség a mérkőzés után.
HLKC Szeged Kiskundorozsma Kézilabda SE 21 20 (12-11)
Gólok: Olasz A. 6, Wöller K. 5, Tószegi K. 4, Vass N. 3, Sajtos D. 2, Lévai N. 1

Megosztom!
|