A Főpolgármesteri Hivatal kedden arról adott tájékoztatást, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A hatóság egy nappal később honlapján is közzétette határozatát, ez azonban ellentmond Tarlós István bejelentésének, eszerint ugyanis nem a BKV, hanem csak a HÉV és a Libegő ideiglenes felfüggesztésről döntöttek.

A fővárosi MSZP-frakció még szerdán elkérte a határozatot. Horváth Csaba frakcióvezető azt mondja, bár megkapták, továbbra sem látnak tisztán: jogilag ugyanis valóban csak vasúti ágazatokról döntött a hatóság. A HÉV-et, a Libegőt és a Fogaskerekűt függesztették fel, ugyanakkor a döntést a vállalat egészére vonatkozó megállapítások miatt hozták magyarázta Horváth Csaba.

A döntésről két napja nem nyilatkozik sem a BKV, sem a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A hivatalos úton külföldön tartózkodó Tarlós István ma közleményben közölte: a Városházán és a BKV-nál is vizsgálatot indított az ügyben. A főpolgármester egy a BKV-vezérigazgatójától kapott SMS-re hivatkozik, amelyben a következő szerepel:

`A Nemzeti Közlekedési Hatóság november 8-ával valamennyi vasúthatósági működési engedélyünket felfüggesztette, egyidejűleg pedig ideiglenes működési engedélyt adott ki.`

Az a főpolgármester közleményéből továbbra sem derül ki, hogy pontosan mit érint a felfüggesztés. Az MR1-Kossuth Rádió több BKV-s informátora viszont már szerdán azt mondta: a felújítások elmaradása miatt csak a HÉV-nél lehet indokolt egy ilyen döntés. A hatóság viszont pénzügyi problémákat említ. Tarlós István főpolgármester ma azt ígérte, péntek reggel ad tájékoztatást. Ma egyébként az Alstom metrókocsik ügyében is egyeztetnek, de erről is egyelőre teljes a hírzárlat.
forrás: mr1.hu