Labdák ütnek lyukat a tetőn és hajléktalanok alszanak a társasházban

Kerítésen átrúgott focilabdák ütnek lyukat a háztetőn, hajléktalanok alszanak az egyik társasházban és gyorshajtó autósok, valamint forgalommal szemben haladó biciklisek okoznak gondot a Toldi utcában többek között ezekről a témákról esett szó Cseri Tamás önkormányzati képviselő fórumán november 30-án Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sport és Szabadidőközpontban.

Répa, retek, mogyoró egészségeset enni jó

Az egész tanév az egészségmegőrzés jegyében telik a telepi iskolában Mindszenten, havonta egy alkalommal e témának szentelnek a délutánt az alsó tagozatos diákok és nevelőik. Több helyszínen zajlanak játékos foglalkozások mindig egy adott téma kapcsán, amikor is az érzékszervekkel és azok jelentőségével ismerkednek sorban. Az előző hónap a szem, a november pedig a száj hónapja, így a november 30-i, keddi délutánra minden osztály ezzel az érzékszervünkkel kapcsolatos plakáttal készült. Elsősorban a helyes táplálkozás és fogápolás mikéntjét mutatták be munkáikkal.

Jövőre sem lesz könnyebb

A helyi bevételek és az állami költségvetési összeg várható összegét tekintve körülbelül a 2010-es összegből kell jövőre is a településnek működnie, ami reálértékben még kevesebb mondta Ujvári László polgármester a balástyai képviselő-testületi ülés után.

Botka leállította a szegedi átvilágító bizottság határozatainak végrehajtását

Szeged szocialista polgármestere, Botka László megvétózta az önkormányzat gazdasági vizsgálóbizottsága által hozott határozatok végrehajtását. A politikus szerint a testület lehetőséget adott volna rá, hogy bizonytalan kilétű személyek nézzenek bele a teljes szerződésállományba és a dolgozók személyes adataiba. Botka az átvilágításba bevont cégek ellen is kifogást emelt.

Hamarosan megnyílik a jégpálya

A hódmezővásárhelyi műjégpályáról, melyet a Kossuth tér és a Zrínyi utca kereszteződésében állítottak fel, Ékes Józsefet a Városüzemeltetési Csoport vezetőjét kérdeztük. A jégpálya 13x30 méter befoglaló méretekkel rendelkezik.

Ütésálló és cseppmentes

A társadalmi Infrastruktúra Operatív Program TIOP-1.1.1/09-1-2010-0076, Tanulói Laptop Programjának zárókonferenciáját tartották kedden délután a HISZK Eötvös József székhelyintézményében. Az értekezlet során a város pedagógusainak tartott 1 órás előadást Radványi Balázs terméktámogató, a pályázat részére beszállító Albacomp Számítástechnikai Zrt. munkatársa.

Újra a szabad vasárnapért lobbiznak

Újra benyújtja a szabad vasárnapról szóló javaslatát a KDNP közölte a kisebbik kormánypárt. A kereszténydemokraták nem is változtatnak a tavaly elutasított törvénymódosításon.

Hó, eső, ónos eső

Késő délutántól dél felől egyre többfelé lehet havazás, este északon is erősen megnövekszik a felhőzet. Az éjszaka második felétől délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. A legtöbb helyen hó eshet, de hajnalban délkeleten, keleten ónos eső, eső is lehet.

Határfigyelés madártávlatból – Sok képpel!

Vadregényes tájon, hatalmas hegyek között, és a völgyekben kanyargó, sebes folyású folyó mellett található a Koszovó és Szerbia közötti egyik legforgalmasabb határállomás, a KFOR zsargonban csak GATE1-nek nevezett átkelő. Mivel a hely `forró területnek` számít, a határátkelő koszovói oldalán zajló munkát a KFOR-katonáknak folyamatosan figyelniük kell.

A vidékfejlesztési miniszter mutatta be a magyar programot

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján Fazekas Sándor miniszter november 30-án tárgyalt Jaroslaw Pietrassal az Európai Tanács Titkárságának főigazgatójával tudta meg a VIDÉK hírportálja. Pietras korábban a lengyel államigazgatásban dolgozott, nevéhez fűződik többek között a lengyel EU csatlakozási tárgyalások lebonyolítása is. A magyar elnökség alatt kiemelt prioritást kap például a vízpolitika.

Magyar delegáció a klímacsúcson

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klíma- és Energiaügyért felelős Államtitkárságának delegációja képviseli Magyarországot az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) nemzetközi klímakonferenciáján, amelyet 2010. november 29. és december 10. között rendeznek meg a mexikói Cancún városában. A 16. ENSZ Klímaváltozási Konferencia legfőbb célja, hogy a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyvet egy új nemzetközi megállapodással váltsa fel.

Országos pálinkaverseny

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján a promenad.hu megtudta, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter külön rendeletben szabályozza az országos pálinka- és törkölypálinka-verseny feltételeit. A nemzetközi viszonylatban is elismert hazai verseny jó lehetőség arra, hogy külföldi rendezvényeken bemutathassuk a legkiválóbb magyar párlatokat.

Kellemetlen perceket szerezhet Magyarországnak a WikiLeaks

A magyar-amerikai viszony van annyira erős, hogy nem fognak sérülni a kétoldalú kapcsolatok a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai dokumentumok miatt, de egyes információk kellemetlenek lehetnek - mondta Simonyi András volt washingtoni nagykövet.

Orvvadászok garázdálkodtak Algyőn

Feltehetően orvvadászok áldozatává vált az a vaddisznó, aminek a maradványait találta meg az egyik reggel az Orpheus Állatvédő Egyesült munkatársa. A tetem Algyőn, egy vasúti átkelőhelytől néhány méterre volt a földre ledobva.

Nyolcszáz család kap Mikulás ajándékcsomagot

A szegedi Dóm Téri Advent Mikulás ünnepségén nyolcszáz hátrányos helyzetű család csemetéi számára oszt ajándékcsomagokat a Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány december 4-5-én, szombaton és vasárnap délután egy és öt óra között.

Minden nő vashiányos

A Biyovis segítségével komplex megoldásokat találhatunk a mai kor emberének problémáira. A kedd délutáni Női Magazinműsorunk vendégei: Lencse Ernő, a Kisfaludy Egészségház ügyvezetője és Sajtosné Tóth Erika, az egészségház munkatársa újabb hasznos információval és megoldásokkal szolgált a hallgatóinknak egészségük megőrzése érdekében.

Szegeden áldották meg a doberdói Krisztus-szobrot

Bemutatták és megáldották kedden a püspöki hivatalban azt az I. világháborúban Doberdóból egy honvéd által megmentett carrarai márvány Krisztus-szobrot, amelyet felújítva most visszavisznek a közel százezer magyar áldozatot követelő csaták helyszínén felújított magyar kápolnába.

Művészetek találkoztak a sérült gyerekekért

Jótékonysági koncertet szervezett Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítvány, hogy a közel háromszáz sérült gyermek nevelését, oktatását vállaló Sólyom Utcai Általános Iskolát támogassa. Hétfő este neves képzőművészek kiállításának megnyitója után a Nem adom fel együttes, majd az idén 20. jubileumát ünneplő Republic együttes lépett fel a Nagyszínházban.

Ünnepi hangulat Dolhai Attilával

A Tiszta Szívvel Egyesület és a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány szervezésében, december 10-én Dolhai Attila élőzenekaros, jótékonysági koncertére várják az érdeklődőket a hódmezővásárhelyi Balog Imsi Arénába. Az est bevételéből az Erzsébet Kórház számára szeretnének egy újszülött melegítő asztalt beszerezni. A koncertről a Budapesti Operettszínház tagját kérdeztük.