A programra idén a környező országokon kívül Kínából, Spanyolországból és Görögországból is érkeztek. A mesterkurzus résztvevőinek korosztálya vegyes, vannak már zenepedagógusként dolgozók, egyetemi hallgatók, akiknek a program kreditpontot jelent, valamint zeneiskolás hallgatók is közölte Kerek Ferenc, a kar dékánja az MTI-vel.
A tavaly indított kortárs zenei versenyt idén is megszervezték; a jelentkezők július 15-én 1945 után írott művekből tíz-tizenkét perces szóló- vagy kamaraművet adhatnak elő.
A zsűri elnöke Hollós Máté Erkel-díjas zeneszerző, a tagok között a kurzusok oktatói találhatók: a szegedi dékán mellett Temesi Mária, Szecsődi Ferenc, Maczák János és Boros József. Az idei újdonság, hogy egy harmincórás akkreditált továbbképzést is tartanak a közoktatásban tanító zeneiskolai és a szakközépiskolai kollegák számára.
Idén is lesz zongora-, orgona-, hegedű-, cselló-, furulya-, fuvola-, klarinét-, fagott-, trombita-, harsona- és két magán énekkurzus, emellett új hangszeres képzés keretében oboán és ütős hangszereken szintén lesz oktatás. Az oktatási kínálatot a gitár-, a népzene- és a gregorián kurzus teszi teljessé. Kerek Ferenc elmondta: az oktatók között lesz Marton Éva Kossuth-díjas és Temesi Mária Liszt-díjas énekművész, Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, Maczák János Weiner-díjas klarinétművész, illetve Boros József trombitaművész.
A résztvevők esténként koncertekkel szórakoztatják az érdeklődőket Szeged legkülönbözőbb pontjain. A nyitó koncertet a Szegedi Zsinagógában tartják csütörtök este. Később játszanak majd a városháza díszudvarában, a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, a Reök-palotában, a Felsővárosi templomban és a Jezsuita templomban is. Délutánonként a főiskola Fricsay Ferenc Hangversenytermében mutatják meg tudásukat a hallgatók.Forrás: szegedma.hu