Nem lehet eladni a megtermelt árut

Új Kishomokon a rendezvényház előtt tartott szerdán fórumot dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő jelölt, aki mindenkit arra kért, hogy legyen önző és csak saját magára gondoljon mikor választani megy.

Ritka állatok a Szegedi Vadasparkban

Újra láthatók Madagaszkár különös csúcsragadozói, a fosszák a Szegedi Vadasparkban; a hím és a nőstény egyed Csehországból, a Dvur Kralove-i állatkertből érkezett a Tisza-parti városba.

Élesedik a verseny a felsőoktatásban

Nehezebb lesz idén bejutni a felsőoktatásba. Többen jelentkeztek, az emeltszintű érettségizők száma is nőtt. Békés megyéből majdnem 4900-an szeretnének szeptembertől főiskolára, egyetemre járni.

Szentesen is megkötötték a megyei sporttámogatási szerződéseket

Szentesen összesen négy sportegyesülettel kötötték meg ma a megyei támogatási szerződéseket. A Szentesi Vízilabda Klub, a Szentesi VSC Futsal szakosztály, a SZILVER Táncsport Egyesület és a Szentesi Kinizsi SZTE Ökölvívó Szakosztály összesen 9,5 millió forint segítséget kap utánpótlás neveléséhez a Csongrád Megyei Önkormányzattól.

Kedden érkeznek meg a segélyek

Az Államkincstár számlájáról még nem érkezett meg Székkutas önkormányzatához a rendszeres szociális segély, így nem tudják azt a törvényben kötelezett határidőre kifizetni a jogosultaknak. Varga Sándor polgármester elmondta: még szerda délelőtt sem érkezett meg számlájukra a pénz, azonban ha csütörtökre megérkezik, akkor sem tudják a héten kiosztani, de erről már egy hónapja tájékoztatták a lakosságot.

Szocialista kampány közpénzből?

A szegedi Fidesz szerint közpénzekből készítenek kampányanyagokat a városban a szocialisták. Hüvös László, a helyi Fidesz frakcióvezetője szerint a havonta megjelenő Szegedi Tükör és a Szeged 2010 című kiadvány is ezek közé sorolható, ezek a sajtótermékek nyíltan kiemelten szerepeltetik a szocialista városi politikusokat.

MSZP: Zuschlag kizárva!

Kizárják az MSZP-ből Zuschlag Jánost, miután a bíróság első fokon kimondta bűnösségét - mondta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője szerdai tájékoztatóján.

Adómegállapítás adózói együttműködés hiányában

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának revizorai egy összetett, több hatóság bevonását igénylő ellenőrzés során 56 millió forintot meghaladó adókülönbözetet tártak fel egy telekommunikációval foglalkozó társaságnál. A vizsgálat alá vont adózó együttműködésre nem volt hajlandó, az ellenőrök által kért iratanyagokat nem adta át és a társasági adó bevallását sem nyújtotta be.

Vitacsata előtt a vásárhelyi diákok

Hamarosan kezdődik a Vita-csata vetélkedő, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatának jóvoltából hazánkban először idén áprilisban szervez meg a KULTINDEX Nonprofit Kft. két városban, Kecskeméten és Debrecenben középiskolás diákok számára. A megmérettetésen a Németh László Gimnázium csapata is részt vesz.

Schiffer András jónak tartja a vásárhelyi közgyűlés gyakorlatát

A Lehet Más a Politika Hódmezővásárhelyen nem tudott elegendő számú kopogtatócédulát gyűjteni, de a párt listán gyűjthet szavazatokat. Schiffer András, az országos listavezető jónak tartja Vásárhely gyakorlatát, hogy a város szerződéseit nyilvánosságra hozzák.

Kínából jelentkezett Bedőné Fekete Edit!

Pekingben tanulja a kínai természetgyógyászatot Bedőné Fekete Edit, aki már nem ismeretlen a Rádió 7 hallgatói előtt, hiszen többször szerepelt nálunk. Most fotókat is küldött a kinti életről, amit továbblépve tekinthet meg.Képekkel!

Jól sikerültek a programok

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikert aratott a gyerekek között a rendőrségi és a tűzoltósági bemutató az Aranyossy Ágoston oktatási intézményben - számolt be portálunknak Szabó Gáborné, intézményvezető.

Megéri segély helyett inkább dolgozni

Míg tavaly 50, közfoglalkoztatásban dolgozó ember munkaviszonyát kellett megszüntetni a nem megfelelő munkavégzés miatt, idén ez nullára csökkent. Ha valaki elvállalja ezt a munkát, érdemes is jól végeznie a feladatait, mert ha ezt nem teszi, nem csak, hogy megszüntetik a munkáját, de a segélytől is elesik mondta el ma délutáni sajtótájékoztatóján dr. Ambrus Norbert, jogi irodavezető.

Több tízezren kerülhetnek utcára

Lejárt a kormány által kért végrehajtási moratórium, így április közepétől megindulhatnak az ingatlanárverések annál a több tízezer banki ügyfélnél, akik több mint három hónapot késtek a törlesztéssel derül ki a Heti Válasz összeállításából.

Több bölcsis lehet Vásárhelyen

Sikeres pályázat eredményeképpen, 40 férőhellyel bővül a Hóvirág utcai bölcsőde Hódmezővásárhelyen. A Napraforgó vendége Széll Józsefné, a vásárhelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Hóvirág utcai bölcsődéjének vezetője volt.

Tésztahíddal előzték be az egyetemistákat

Egyetemistákat és főiskolásokat felülmúlva, első helyen végzett a békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium fiúcsapata a közelmúltban tartott XI. országos tésztahídépítő bajnokságon, Győrben.

Megpofozta tanárát a diáklány

Először a tolltartóját vágta hozzá, majd pofon ütötte tanárát egy hatodikos diáklány. Dühös volt a tanárra, mert az rászólt, hogy ne zavarja az órát. Miután megverte a tanárát, elment az iskolából, végül abban az otthonban találták meg a rendőrök, ahol él.

Szerbia elítélte a srebrenicai mészárlást

Történelmi jelentőségű határozatot fogadott el Szerbia parlamentje, amelyben elítéli a boszniai háború legborzalmasabb részének tartott srebrenicai mészárlást. Az 1995. júliusában történt vérengzésnél a szerb csapatok több mint 8 ezer muzulmánt végeztek ki a boszniai városnál.

Horváth Noémi a nemzetközi páston

Amerikától - Indiáig 13 ország részvételével zajlott a gyermek korosztály egyik legrangosabb nemzetközi vívó versenye a lengyelországi Wroclawban, ahol a vásárhelyi vívó remekül helyt állt.

Egy kulcstartó miatt állították bíróság elé

Tragikomikusnak tűnik, de nagyon is komoly bajba keveredett egy férfi, aki Hongkongból rendelt videofelvevős kulcstartókat. Haditechnikai termékkel való visszaélés miatt zajlik ellene eljárás.